Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Látlelet az orosz-ukrán háborúról

Vajon miért folyik a háború Ukrajnában? Ki és mi áll a háttérben? Mik a kilátások? Könvyismertetőnk.

Az orosz-ukrán háború egyszerre korunk lázas állapotának tünete és okozója. Tulajdonképpen még a megnevezése sem pontos: hiszen nem egyszerűen Oroszország agresszióját láthatjuk Ukrajna ellen, hanem azt is, hogy a NATO (elsősorban a britek és az amerikaiak) erős támogatást nyújtanak a segéd-szövetségesi szerepben levő Ukrajna számára. Vagyis amellett, hogy Ukrajna védekezik, egyúttal mások háborúját is vívja Oroszország ellen.

Erről szól Schmidt Mária könyve: „Látlelet az orosz-ukrán háborúról”. Nos, ha az orvosi hasonlatoknál maradhatunk, akkor a látlelet alapján elég rossz a prognózis. No nem a háborúé – bár erre a háborúra is igaz, amit Peter-Erich Cremer („Hajóroncs Ali”), második világháborús német tengeralattjárós ász-kapitány írt: a háborút nem lehetett volna elég hamar abbahagyni. Nem; a háború következményeképpen a mi közép-európai világunk, s különösen is Magyarország számára elég borúsak a kilátások.

Graffiti a berlini Mauererparkban (Wikimedia)

Címkék:

Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

„Mi magát nem besúgónak akarjuk, az van itt elég, mi a politikánk támogatását kívánjuk” Kérdőjelek Göncz Árpád életútjának 1945 és 1947 közötti szakaszához

Vajon volt-e köze Göncz Árpádnak a KATPOL-hoz?

Az első szabad választásokat követően megalakult Antall József kormánya. Az ország kormányozhatóságának érdekében a két legnagyobb parlamenti párt vezetése megállapodást kötött, amely utóbb MDF-SZDSZ paktum, illetve a két párt vezetője után Antall-Tölgyessy paktum néven került be a magyar politikatörténetbe. A paktum lényege az volt, hogy az országgyűlési döntéshozatalban leszűkíti a minősített többséget igénylő törvények körét, amelyek közül is a legfontosabb a költségvetési törvény volt. Így az egyszerű parlamenti többséggel rendelkező MDF-KDNP-Kisgazdapárti koalíció ténylegesen is irányítani tudta az országot a népszuverenitás elve alapján megszerzett országgyűlési felhatalmazással. A minősített törvények körét leszűkítő törvénymódosításért – ami értelemszerűen szintén kétharmadot igényelt – cserében az SZDSZ megszerezte a köztévé és a rádió elnöki posztjait, illetve delegálhatta a köztársasági elnököt.

Hieronymus Bosch: Hármasoltár (részlet)

Címkék:

Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

"Gyógyíthatatlan elmebeteg, megrögzött politikai téveszmékkel" Pákh Tibor emlékére

Túlélte a háborút, hazajött a szovjet fogságból, csakazértis jogi diplomát szerzett, megsebesült a Kossuth-téri sortűzben, 11 évet volt börtönben, kényszergyógykezelték a kommunista pribékek, de megtörhetetlenül harcolt a kommunizmus ellen. A legkeményebb "úri gyerek", Pákh Tibor halálára.

Ki volt Pákh Tibor? Antikommunista, konzervatív, hívő és vallásos keresztény. Egy világi "szent". Megtörhetetlen, a csendes magyar dac hordozója és számos alkalommal hangos kinyilvánítója. Szelíd, mint a galamb és okos mint a kígyó. 2022. november 18-án hunyt el.

Pákh Tibor és felesége, Konkoly-Thege Edit


Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

A "kismagyar", vagyis a "bocskai" - magyar viselettörténet III.rész

Az előző két részben bemutatott magyar viselethez képest némiképp más a megítélése a bocskai, vagy „kismagyar” ruhának. Ez az öltözék – szemben a pompás díszmagyar ruhával – a rendszerváltás után újjáéledt, s az egyetlen olyan öltözékké vált, melyben viselője külsőségekben is kimutathatja nemzeti érzelmeit, hovatartozását.

A kismagyart, avagy a "bocskait" tévhitek, rosszindulatú megjegyzések, a „magyarkodás” vádja kíséri újjászületése óta. Ahogy például egy ismert baloldali értelmiségi odavetette: „a két világháború között az Ébredő Magyarok vagy a Vitézi Rend szólította fel tagjait a zsinóros ruha viselésére, a rendszerváltás óta pedig a magyarkodó szélsőjobb bocskaizik ezerrel”. Valóban így lenne?  

A ruha története a reformkorban kezdődött, amikor a pompás öltözékek helyett (vagy inkább mellett) előtérbe kerültek a kevésbé díszes, visszafogottabb, a polgári ízlésnek jobban megfelelő magyar ruhák. Nem könnyű ekkor még kettéválasztani a két viseletet, sokkal inkább csak a 19. század 60-as 70-es éveitől figyelhető meg egyértelmű elkülönülésük. Egyszerűsége, de határozott magyaros jellege miatt voltak, akik mindennapos ru­haként használták, s egy idő után már a szűk magyar nadrágot és a csizmát is gyakran felváltotta a kényelmesebb pantalló és a félcipő. A század végére aztán az európai divat szinte teljesen kiszorította a magyaros ruhadarabokat – így javarészt a polgárit is – az öltözködésből.

Itt még szűk nadrágban, csizmával hordják a bocskait. (Fortepan)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Mi lett volna, ha... Ha november 4-e után mégis győz a forradalom?

1956-ra vonatkozó "mi lett volna, ha..." alternatív történeti valóságunkat körbejáró sorozatunk befejező része.

Nemrég háromrészes sorozatot indítottunk annak a felvetésnek a végig-gondolására, hogy milyen feltételek határozták meg 56-os forradalmunk sorsát – és milyen feltételek módosulása esetén győzhetettt volna a forradalom. Illetve, az arról való elmélkedésre, hogy hogyan győzhetett volna 56. A „mi lett volna, ha?” kérdésfelvetést sokan történelmietlennek, mások egyszerűen ábrándozásnak, ködevészetnek bélyegzik.

Nos, az egyik legnagyobb valaha is élt történész, Johan Huizinga a következőt mondta: „A történésznek mindig úgy kell tekintenie kutatása tárgyára, mintha az még egy lezáratlan történet lenne. Folyamatosan a múlt egy olyan pontjába kell helyeznie magát, amikor az ismert tényezők még számos különböző végeredményt tesznek lehetővé. Ha Szalamiszról beszél, akkor ezt úgy kell tennie, mintha a perzsák még győzhetnének.”

1956-os életkép (MTI)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Mi lett volna, ha 1956. október 31-én nem döntenek a szovjetek a beavatkozásról?

Mi lett volna, ha győz 1956? Sorozatunk második részében azt a forgatókönyvet vázoljuk, amelyben a szovjetek október 31-én nem döntenek a beavatkozásról.

Győzhetett volna-e a magyar forradalom 1956-ban? Mint az előző részben láttuk, a Szovjetunió vezetői a legbiztosabbnak – sőt, lényegében az egyetlen járható útnak – azt látták, ha beavatkoznak. Az Egyesült Államok vezetése pedig lelkesedését ugyan kifejezte, de érdemi támogatást nem nyújtott. A kommunista Kína pedig eleinte támogatta a különutas magyarországi kommunista diktatúra létrejöttét, majd meggondolták magukat és Kínából olyan értelmű utasítás érkezett Mao Ce-tungtól a Moszkvában tárgyaló Liu Sao-cse vezette küldöttséghez, hogy támogassák az „ellenforradalom” leverését. A mai napig kérdés, hogy a kínai „vonal” hogy vált kanyargóssá. Hiszen az még érthető, a szocializmust Moszkvától függetlenül építgető Kína egy független magyarországi kommunista kísérlettel a szovjetek orra alá is borsot törhetett volna, de vajon miért gondolták meg magukat éppen akkor? És ne felejtsük hogy ebben az időben a kínai elvtársak véleménye majdnem ugyanannyit nyomott a latban, mint az amerikai „imperialistáké”, csak éppen fordított előjellel.

Mostani gondolatkísérletünkben, „történelmi egyenletünkben” azonban csak az amerikai változót fogjuk átírni, hogy másik értéket vegyen fel. Lássuk tehát az amerikai hozzáállás legfőbb tényezőjét!

1956-os utcakép (MTI)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Győzhetett-e volna 1956?

Vajon győzhetett volna-e a magyar forradalom 1956-ban? Megvalósulhattak volna-e az alapvető követelések, s a szovjetek békén hagytak volna-e minket?

1956-os forradalmunk leverése november 4-én kezdődött meg. Itt meg kell jegyeznünk, hogy téves az a megítélés, miszerint ’56-ban összesen csak két hétig tartott volna a szabadság, október 23-tól november 4-ig. Nem: a forradalom és a szabadságharc második szakasza november 4-től november 10-ig, legkésőbb 12-ig tartott. Ez volt a fegyveres honvédelem időszaka. Ezután következett a harmadik szakasz: a passzív ellenállás szakasza, amikor a küzdelem fő motorját a munkástanácsok jelentették. Ez a szakasz a decemberi sortüzekkel zárul, bár itt is az utóvéd-küzdelmek januárig eltartanak.

Szovjet páncélos oszlop Budapesten


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Történetírói arcképcsarnok: Szeremlei Samu

A reformáció emlékünnepén egy magyar református lelkész történetírói munkásságát idézzük fel.

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.

Szeremlei Samu


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Mi lett volna, ha Caporetto után Olaszország kiesik a háborúból?

1917. október 24-én indult meg a német és az osztrák-magyar hadsereg közös offenzívája Észak-Olaszországban. A sikeres hadművelet nyomán Olaszország az összeomlás szélére került, s majdnem kiesett a háborúból. De mi lett volna, ha tényleg kiesik?

1917.október 24-én éjjel kettőkor csaknem 900 gázkilövő csőből repültek tartályok a Caporetto-i völgyben elhelyezkedő olasz állások felé. A védők, mivel gázmaszkjaik nem voltak kifogástalanok, menekülőre fogták. Háromnegyed hétkor 2000 ágyú nyitott tüzet nemcsak az olasz állásokra, hanem az úton menetelő, felküldött tartalékokra is. Aznap borús, ködös időre virradt, s a Központi Hatalmak beszivárgó rohamosztagosai egy csapásra birtokba vették az olasz állásokat. Bár az olaszok a kiszemelt támadási zóna két szélén keményen ellenálltak, a központi csapásmérő erők 25 kilométert haladtak előre. Másnapra az egész olasz front recsegni-ropogni kezdett.

Osztrák-magyar rohamosztagosok (Felvidék.ma)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

2022 nem 1956

Vajon van-e köze a magyar 1956-nak az ukrajnai 2022-höz?

Az utóbbi időben gyakori összehasonlítási alap a magyar 1956-os forradalom és az ukrajnai háború 2022-ben. A szuverenitásra, a nemzeti mozgástér megőrzésére, kibővítésére törekvő magyar politikát sokan azzal vádolják: elárulja az ’56-osok örökségét, amikor nem vesz részt a mai Oroszország ellen zajló „kereszteshadjáratban”, hanem a béke mellett foglal állást. A két fegyveres konfliktust azonban nem lehet összemosni, pláne nem egymás folytatásának beállítani.

Felrobbantott szovjet T-34-es harckocsi Budapest 1956-ban (Csorba Emánuel fotója)


Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

A magyar viselet rövid története II. rész

Az ember öltözéke rengeteg dolgot árulhat el róla a külvilág számára. Kifejezheti habitusát, világnézetét, de vallási, politikai és nemzeti hovatartozását is. A magyar történelemben különösen nagy jelentőséggel bírnak az egyes korokban, történelmi helyzetekben viselt szimbolikus ruhadarabok.

Szinte minden nemzeti sorsforduló alkalmával felvetődött a viselet kérdése is, a magyar öltözetek hatásos kifejezőeszközei voltak a tiltakozásnak, gyásznak és a kultúránkhoz való ragaszkodásnak is. Következő három bejegyzésünkben megpróbáljuk bemutatni a (férfi) főúri díszöltözet változásait, fejlődését, valamint a 19. században kiala­kult és máig meglevő polgári magyar viselet történetét.

 

Vörösmarty Mihály temetése 1865. november 21-én. A Vasárnapi Újság 1856. évfolyamában megjelent fametszetű kép.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Egy litván herceg aki ukrán volt?

Munkács és az ukrán emlékezet. Lehet-e visszamenő múltat teremteni odaillő-, de össze nem illő töredékekből?

"Palanok-vár Munkácson (Zakarparttya megye). Egy régi vulkáni dombon helyezkedik el. A 10. század Munkács a Kijevi Ruszhoz tartozott, a 11.században Magyarországoz. A vár erődítményeit lerombolták 1086-ban a kunok és a tatárok 1241-ben. Újjáépítette Fedir Koriatovics litván herceg." Ez a kis magyarázó szöveg az Euromajdanpress ukrán hírügynökség (?) twitter csatornáján jelent meg még régebben.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Munkács

Munkács a magyar történelmi emlékezetben fontos szereppel bír - a Turul-szobron kívül is.

A honfoglalás idején már cölöperődítmény állt a munkácsi várhegyen. Az első ezredfordulón Szent István megerősítette a falakat, később Szent László pedig teljesen kőfallal kerítette körbe a várat. III. Béla király jegyzője, Anonymus a híres Gesta Hungarorum című művében meglehetősen egyszerűen magyarázza a település nevének eredetét: eszerint a honfoglaló magyarok a Vereckei-hágón átkelés után elhatározták, hogy a várhegyen fognak megszállni, és a Kárpátokon való átkelés nehézségeire utalva a helyet a „munka” szó után Munkácsnak nevezték el.

Munkács vára ma (Wikimedia)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A Turul

Eltávolították a Munkács várában található Turul-szobrot. A történet nyomába eredtünk!

2022. október 14-én, légiriadó örve alatt Baloga munkácsi polgármester indítványára a munkácsi várban levő Turul-szobrot eltávolították. Barbár módon lefűrészelték a helyéről, majd feldarabolták. A karmos lábak még a helyükön vannak. A terv szerint az ukránok nemzeti jelképe, a háromágú szigony ("trizub") fog a helyére kerülni.

Turul nélkül. Popovics Béla kárpátaljai helytörténész felvétele


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A Mátyás-szobor avatása

Kolozsvár, Mátyás szobor - 120 évvel ezelőtt avatták.

1902. október 12-én, 120 évvel ezelőtt Kolozsváron felavatták Fadrusz János szoborcsoportját, amelyet általában csak Mátyás-szoborként nevezünk. Hatalmas ünnepség keretében adták át az emlékművet. Kolozsváron 1851-ben azonosították Mátyás király szülőházát, s ezt követően vert gyökeret a gondolat, hogy a nagy király emlékére szobrot kellene emelni.


Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

A magyar viselet története I. rész

Az ember öltözéke rengeteg dolgot árulhat el róla a külvilág számára. Kifejezheti habitusát, világnézetét, de vallási, politikai és nemzeti hovatartozását is. A magyar történelemben különösen nagy jelentőséggel bírnak az egyes korokban, történelmi helyzetekben viselt szimbolikus ruhadarabok.

Mert bár elleneink annyi szépet és jót elvitatnak a magyartól, de viseletünk festőiségét még senkinek nem jutott eszébe kétség alá hozni. S hogy a szépség törvényei szerint kétség alá sem vonható, ez nemzeti hatásunk egyik biztosítéka.” (Kővári László: Viseletek és szokások a nemzeti fejedelmek korából)

Szinte minden nemzeti sorsforduló alkalmával felvetődött a viselet kérdése is, a magyar öltözetek hatásos kifejezőeszközei voltak a tiltakozásnak, gyásznak és a kultúránkhoz való ragaszkodásnak is. Következő három bejegyzésünkben megpróbáljuk bemutatni a (férfi) főúri díszöltözet változásait, fejlődését, valamint a 19. században kiala­kult és máig meglevő polgári magyar viselet történetét.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Damjanich

Damjanich János egyik legnagyobb hadvezérünk volt. A modern magyar hadsereg teljes létrehozásában azonban a szabadságharc veresége és a bosszú akadályozta meg.

Október 6-a az aradi vértanúk kivégzésének napja. A tizenhárom tábornok halála nem hozott szerencsét kivégzőikre, míg a magyar nemzet számára a mai napig erőforrás a vértanúk élete és halála. A tizenhárom vértanú közül Damjanich Jánost közvetlen modora, hadiszerencséje, katonai jártassága és személyes példamutatása, bátorsága különösen is népszerű alakká tette már a szabadságharc idejétől fogva. Politikával ugyan komolyabban soha nem foglalkozott (1849 áprilisában még képviselővé választották), mégis hallatlan politikai térlátásról tanúskodnak sorai, amelyeket Kuzman Todorović vezérőrnagyhoz, a szerb csapatok nem sokkal korábban kinevezett főparancsnokához írt Nagybecskerekről, 1849. január 17-én: "Nagyon feltűnő Tábornok Úr, hogy a szerb nemzet érdekét, a szerb nemzet ügyét próbálja az osztrák császárságéval összhangba hozni, miközben hősi lelkesedéssel beszél a szerb szabadságról. Vagy talán úgy gondolja, hogy ha az osztrák fegyverek győzedelmeskednek, akkor attól az uralkodóháztól kapják meg a kívánt szép szabadságot, amely ma még fegyvereit egy ugyancsak a szabadságáért küzdő nemzet elnyomására használja?"

Damjanich a nagysallói ütközetben. (Részlet Medve Imre 1851-es festményéből)


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Történetírói arcképcsarnok: Szádeczky-Kardoss Lajos

Vérbeli történész, oknyomozó kutató, haditudosító - Szádeczky-Kardoss Lajos kalandos életútra. Folytatjuk elfeledett magyar történetíróinkat bemutató sorozatunkat.

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.

Szádeczky-Kardoss Lajos (1859–1935)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Lakitelek 35

Lakitelek a századvégi-, majd az ezredfordulós Magyarország egyik, talán a legfontosabb alapvetésévé vált. Pontosabban problémafelvetéséé: azok a problémák, amelyeket ott megfogalmaztak, részben még ma is kísértenek.

Nemrég Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a következőt nyilatkozta: "Pesten fej-fej mellett állunk a baloldallal, a fővároson kívül a városokban – ideértve a megyei jogú városokat is – és a falvakban sehol nincsenek. Sosem gondoltam volna, hogy a kommunisták utolsó menedéke a budai hegyekben lesz." Vajon ennek mi köze lehet Lakitelekhez? 

Harmincöt évvel ezelőtt, 1987. szeptember 27-én a Bács-Kiskun megyében fekvő Lakitelek községben, Lezsák Sándor költő, tanár házának kertjében egy nagy sátrat állítottak fel. Kétszáz vendéget vártak, s több mint száznyolcvanan el is jöttek. Ezt a tanácskozást az 1943-as szárszói nagy összejövetel mintájára olyanok szervezték akiket a "népi gondolat" képviselőiként tartottak számon, jóllehet a hagyományos értelemben vett "népet" a kádárizmus brutális erőszakhulláma, amelyet "téeszesítésnek" neveznek, lényegében eddigre felszámolta. Ezenkívül most nem "népieknek", hanem utóbb már "népnemzeti irányzatnak" nevezték azt a gondolatkört, amelyet a szervezők nagy része magáénak vallott.

A lakitelki sátorban, 1987. szeptember 27. (MTI fotó)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Kossuth

Miért hívják a nemzet főterét az Országháznál Kossuth térnek? S miért énekeljük a Kossuth-nótát még mindig? Kétszázhúsz évvel ezelőtt született Kossuth Lajos.

Ki volt Kossuth? Sokáig méltatlanul elfeledve, a kommunisták történetírásában kisajátítva, meghamisítva hányódott az emlékezete. Pedig nem kevesebb az életműve, mint a modern magyar nemzet alapjainak lefektetése. Annak a felismerése, hogy a beköszöntő új korszakban egy nemzet ereje elsősorban politikai erejében rejlik. S ez a politikai erő máson, mint a népnek a politikai közösségben való megszervezésén nem alapulhat.


Grób László
Grób László

kiadóvezető

A folyó és a pocsolya 2. rész

Sokszor érezzük úgy, hogy valami már megtörtént - hogy valami már megtörténhetett. A déjá vu pusztán "hiba a Mátrixban" vagy így működik az emberi történelem?

„A történelem ismétli önmagát” toposzról kanyarintott múltkori eszmefuttatás kissé komorra sikeredett – evezzünk hát most könnyedébb vizekre (némi képzavarral élve).

 Elővettük a dualizmus vezető vicclapjának, a Borsszem Jankónak az 1878-as évfolyamát – ekkor folyt az orosz-török háború, némi nyugati beavatkozással. S mivel – mint írtuk volt – nincs új a Nap alatt, azt találtuk, hogy a majd másfél évszázaddal ezelőtti címlapkarikatúrák mintha nem vesztettek volna időszerűségükből. Nézzük csak:

A „Sterling” feliratú pénzeszsákra támaszkodó brit oroszlán mondja a „kölcsön” feliratú mézesbödönt nyalogató orosz medvéről: – Ha nem lesz mit nyalnia, majdcsak leszorul a fáról!… ÉN várhatok.

Címkék:

Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

"Vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat! Vádolnak az élők, és vádolnak a meggyilkolt halottak"

„Eleinte négyen sétáltunk, aztán hárman, aztán ketten, és amikor Katit is kivégeztek, akkor egyedül maradtam. Akkor sírtam, tényleg sírtam” Elhunyt Wittner Mária, 1956-os szabadságharcos lány, politikai elítélt, segédmunkás, országgyűlési képviselő.

Hogyan hazudtak a kommunisták 1956-ról? „Október végén – november elején Budapesten és több vidéki városban legalább tíz napig nem volt hatalom a nép kezében. Fegyveres fasiszta bandák büntetlenül garázdálkodhattak. … Az alvilág és a prostituáltak fogtak össze a fasisztákkal.” - írta Nógrádi Sándor, kipróbált nemzetközi kommunista káder, a Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke. A Nagy Imre-perről készült (igaz, be nem mutatott) 1958-as propagandafilmben  pedig a következő szöveget hallhatjuk: "Az ellenforradalom stabilizálása érdekében Nagy Imre bűntársai segítségével megbénította, és szétzüllesztette a szocializmushoz hű fegyveres erőket. Helyette az alvilág züllött banditáiból, ellenforradalmi elemekből egy úgynevezett Nemzetőrséget hozott létre.” (…) A Nemzetőrség többsége börtönökből szabadult politikai és közönséges bűnözőkből, huligánokból, prostituáltakból tevődött össze.”

A kommunista Tájékoztatási Hivatal által kiadott "Fehér Könyvek" (Az ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben) III. kötetének 77.oldalán közölt kép eredetije a vizsgálati anyagból. A 23-as számmal megjelölt szereplő Wittner Mária.

Címkék:

Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A "népiek" mint kollaboránsok? Kritika Beke Albert könyvéről

Vajon ki volt besúgó, ki volt a kollaboráns és ki "feküdt le" a diktatúrának? Kodály, Illyés, Csoóri - mehetnek a levesbe? A "Behódolt velszi bárdok" című könyv az év elején jelent meg. Állításai miatt azonban nem késő róla kritikát írni.

Amikor a két világháború közötti naplókat, visszaemlékezéseket olvas az ember, nagyon gyakran találkozhat egy érthető, de semmiképpen sem rokonszenves mentalitással. Ezt a köznyelvben úgy hívják: „mindenki hülye, csak én vagyok helikopter”. Shvoy Kálmán vagy Zsindely Ferenc feljegyzéseiben egy-egy elismerő szóra jut tíz-tizenöt rosszindulatú megjegyzés. Prónay Pálnál pedig egy idő után senki sem „rendes antiszemita”, még Horthy is a zsidóbérencek hálójába esik!

Nos, valami hasonló érzése lesz az embernek, ha Beke Albert könyvét forgatja. Beke írásában szinte mindenki megalkuvó. (Legyünk igazságosak: szinte mindenki, vagyis azért van kivétel, ha nem is sok.) A könyvnek ez a fő kérdése. Az tudniillik, hogy ki volt kollaboráns, és mennyire. Természetesen valódi kollaboráció esetén elfogadásra nem, de megértésre (arra, hogy miért kollaborált az illető?) illene törekedni, hiszen a történetírás egyik legfőbb célja a megértés, vagyis annak feltárása, hogy milyen mozgatórugói voltak az eseményeknek, a szereplők cselekedeteinek.


Grób László
Grób László

kiadóvezető

A folyó és a pocsolya

"A szögletes homlokú bíró is álmodozott, és egész faja feltűnt előtte egyetlen hatalmas látomásban - acélpatkós, páncélba öltözött fajta, a törvényhozó és világalkotó az emberiség családjában. Látta vörösen csillogó hajnalát a sötét erdőkön és mogorva tengereken át; látta lobogni, véresen és vörösen, nagy és diadalmas delét; és látta árnyékos lejtőin éjbe veszni a vérvörös fövenyt." (Jack London)

Nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba – fogalmazta meg anno Hérakleitosz a hozzá illő tömör homályossággal a maga történetfilozófiájának (egyik) alaptézisét. Jól hangzik – csak kár hogy nem igaz. Maga Historia úrnő inkább Nietzschének adott igazat, aki szerint örök körforgásként, „örök visszatérésként” írhatjuk le a helyzetet. Ha meg értékítéletet is szeretnénk alkotni, akkor legjobb, ha Hésziodoszhoz fordulunk, aki sommásan közölte, hogy a rég elmúlt aranykortól távolodva rohanunk a vaskorba. És jó ideje ugyanabban a folyóban áztatjuk a lábunkat, vagy kissé pőrébben: ugyanabban a pocsolyában dagonyázunk (néhány rövidebb-hosszabb üdítő megszakítással).

Joseph-Noël Sylvestre: Rómát kirabolják a barbárok 410-ben (1890)

Címkék:

Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A magyarok jó emberek

Ismerjük a viccet, amiben Lenin elvtárs visszaadja a labdát a gyerekeknek, pedig közéjük is lövethetett volna? Sajnos ez a kommunizmus hideg világában nem is vicc volt, hanem véresen komoly valóság. De Gorbacsov nem lövetett. S különösen nem lövetett nálunk, Közép-Európában. Nem felejtjük el!

Két évvel ezelőtt készült el a „Gorbacsov. Mennyország” című lett-cseh dokumentumfilm. A filmben Mihail Szergejevics kitért a kényes kérdésekre adandó válaszok elől, viszont szívesen énekelt ukrán nótákat. Hiszen édesanyja ukrán volt. Neki köszönheti a Mihail nevet is: eredetileg Viktornak nevezték el, de édesanyja mélyen vallásos lévén, titokban megkereszteltette. A „Győző” (győztes) nevet lecserélni, úgy tűnik, politikai szempontból nem volt jó előjel. Visszatérve az említett filmre, egyik nagy oroszos újságírónk így írt a filmben szereplő Gorbacsovról: „Tökéletesen megértem, hogy miért nem akar beszélni a Szovjetunió széthullásában játszott szerepéről, a felelősség kérdéséről. Vagy ha valamit mégis kipréselnek belőle, akkor miért emeli fel a hangját. Akaratlanul is történelmet írt, ezért aztán magyarázkodni nem akar. Ehhez nincs kedve, és méltatlannak is érzi. Úgy érzi, hogy a szabadság előtt nyitotta meg az utat, a világ azonban ezt nem becsüli meg. Fáj neki, hogy a saját népe mára megveti, lesajnálja, akik pedig minden áron piedesztálra emelnék, azokat sokszor az oroszellenesség motiválja. Akiket szeretne, azok nem szeretik, akik pedig dicsőítik, azokat ő nem igazán becsüli. Mert szovjet/orosz maradt, és valójában esze ágában nem volt lerombolni a birodalmat. Csak úgy sikerült, és erről jobbnak látja hallgatni”

"Előre elvtársak!" (Behrendt, 1985)

Címkék:

Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Kőszeg

Vajon miért töltött feleslegesen, sőt gyanúsan sok időt Szulejmán Kőszeg ostromával? Vajon tényleg a csodával határos a vár sikeres védelme? Vajon ki volt Jurisics Miklós? Mítoszrombolás annyira másként, hogy az már szinte mítosz-építés.

Az oszmánok augusztus 29-ét, nagy mohácsi diadaluk napját "szerencsenapnak" tartották. Egy ízben azonban nem hozott nekik szerencsét ez a nap: 1532-ben, Kőszeg alól ekkor vonultak el, befejezve a sikertelen ostromot és hadjáratot. Kőszeg sikeres védelme elválaszthatatlan Jurisics Miklós nevétől. Jurisics Miklós 1490-ben, Mátyás halálának évében született az Adriai-tenger partján levő Zengg (Senj) városában. Édesapja Zengg várkapitánya volt, és maga is a katonáskodást választotta életpályának.

Jurisics Miklós (Ehrenreich Sándor Ádám XIX.századi rézmetszete, OSZK Régi Nyomtatványok Tára)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

"Ez így túl őszinte"

Augusztus 23. a Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának, ma pedig a Totalitárius Diktatúrák Európai Áldozatainak Emléknapja. 1939-ben ezen a napon látott neki a nemzetiszocialista Német Birodalom és a kommunista Szovjetunió Közép-Európa nemzetei felosztásának. Néhány forrásrészlet a két totális diktatúra együttműködéséről.

1939. szeptember 1-én a náci Német Birodalom megtámadta Lengyelországot, a komcsi Szovjetunióval kötött megegyezés értelmében. A ravasz szovjetek csak szeptember 17-én csatlakoztak a támadáshoz. Az amerikaiak által 1945-ben zsákmányolt dokumentumokból adunk közre kettőt a német-szovjet szövetség illusztrálására.

"Szeptember 17-én este 11.30-kor a Nagykövet[ünk] átnyújtotta a tervezetet Herr Molotovnak jóváhagyásra. Az utóbbi azt állította, hogy egyeztetnie kell Sztálinnal. Herr Sztálin, akit Herr Molotov telefonon felhívott, leszögezte, hogy az ő véleménye szerint egy közös közleményt ki kell adni, de nem tud teljesen egyetérteni a javasolt szöveggel, mivel ez túl őszintén és nyíltan tárja elő a tényeket. Ezután Herr Sztálin egy új vázlatot írt a saját kezével és azt kérte, hogy ennek jóváhagyásához szerezzük meg a Német Kormány beleegyezését." (Német külügyi jelentés)

Szovjet és német katonák szovjet propaganda-plakátok előtt


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Aszály most és a régmúltban

"Mert 1711-ben Szegednél a Tisza vize minden látható és tapasztalható ok nélkül elenyészék, annyira, hogy a számtalan halak a Tisza száraz fenekén künn maradván, nem győzték az emberek kifogdosni ..." Vajon mit kezdjünk a régmúlt idők feljegyzéseivel, amelyek a mai aszályhoz hasonló jelenségeket írnak le?

Hónapok óta aszály sújtja nem csak hazánkat, hanem Európa egy jelentős részét is. Míg évtizede súlyos árvíz keserítette az életünket, ma ugyanazoknak a folyóknak a medrében épphogy csak csordogál egy kis víz, a hajózás sok helyen lehetetlenné válik, sőt néhol vízhiány is fellépett, amitől már meglehetősen elszoktunk itt a vén kontinensen. A növényzet kiszárad, képeket látunk csenevész, beszántásra ítélt kukoricamezőkről, lehulló, megfonnyadt gyümölcsökről, hallunk aggódó gazdákról, elkeseredett borászokról, akik a még a szőlőt is fenyegető aszályt szidják. Halljuk az egyre elkeserítőbb statisztikai adatokat, egyelőre még leginkább csak jóslatokat/prognózisokat, de ezek jó része csak idő kérdése, hogy valódi, számokkal mérhető veszteségekké váljanak.

A Loire most Gien városánál (cicerone.co.uk)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Egy bizarr emlékmű

Emlékmű a Waffen SS-nek? Ráadásul Magyarországon? A Fejér megyei Dég községben állított emlékmű ügyét járjuk körül.

Néhány nappal ezelőtt megütközést keltett bizonyos Szele Tamás, a Forgókínpad nevű blogon közzétett híradása arról, hogy a Fejér megyei Dég községben Waffen SS emlékmű van. S ráadásul – Szele állítása szerint – „Magyarországon van Európa egyetlen SS-emlékműve.”

Az emlékmű felírata: „Ihre Ehre hiess Treue“, azaz „az ő becsületük a hűség”. Ez az SS jelmondat: „Unsere Ehre heisst Treue“, azaz „a mi becsületünk a hűség” átirata. Bal oldali címer: az 1. SS páncélos divízió („Leibstandarte SS Adolf Hitler”) jelvénye. Jobboldali címer: a 12. SS páncélos divízió („Hitlerjugend“) jelvénye. [a SzoborLap.hu felvétele]


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Egy temető helye

A katonatemetők mindig az "emlékezet helyei" - ám gyakran a viták és a felejtés helyei is lehetnek. Az erdélyi Torockó központjában elhelyezkedő szovjet katonatemető önmagában a közép-európai történelem fordulatait mutatja meg - s ezt mutatja az is, hogy a magyar hősök emlékműve az unitárius templom kertjében kapott helyet.

Torockó a mai Románia Fehér megyéjében fekszik. A régi bányászvároska (inkább falu) szép házai, s a település felett magasodó Székelykő sziklamtömbje rengeteg turistát vonz ide - magyarokat és románokat is. A torockói házak a XVIII.-XIX. századból ittmaradt gyönyörű utcasorait csak néhány ide nem illő épület bontja meg. Ilyen például a rendőrőrs, a központban álló tömbház és ilyen a település kellős közepén elhelyezkedő román orthodox templom is. Utóbbi körül szovjet katonai temető van, két emlékművel az első világháborús és a második világháborús román hősi halottak részére. A település magyar katonahőseinek síremléke pedig az unitárius templom kertjében bújik meg.

Torockó első- és második világháborús hősi halottai a templomkertben felállított emlékoszlop két oldalára vannak felvésve


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Mészárlás Monoron - a román megszállás és a "fekete terror"

A Huszárvágás blog megállapodott a "Napról-napra Trianon" című kronológia szerzőivel, hogy a kronológiára alapozva egy-egy kiemelt eseményt közlünk a blogon. Ezúttal a Magyarország román megszállásának egyik szomorú, de jellemző eseményét, a monori tömeggyilkosságot mutatjuk be.

Vörösterror, fehérterror - minden történelem iránt érdeklődő ismeri ezeket a baljós kifejezéseket. A "fekete terror" fogalmát azonban még csak kevesen ismerik. Történetírásunk sajátsága, hogy közel egy évszázaddal a megtörtént események után talált elnevezést arra a cselekménysorozatra, amelyet az idegen megszállók a történelmi Magyarország felbomlásának idején követtek el a magyar állampolgárok rovására.

Román katonák Budapesten az Országház előtt (MTI)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Lehet-e másként? Sévres, Lausanne

99 évvel ezelőtt vált semmissé Sévres, a török Trianon és kötöttek új, kedvező békét. "Maradjatok hűek önmagatokhoz, de tanuljátok meg átvenni a Nyugattól azt, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy fejlett nép lehessünk. Fogadjátok be a tudományt és az új eszméket az életetekbe. Ha nem teszitek, ezek legyőznek titeket." - üzente Atatürk a török népnek egy évszázada.

"Száz esztendő nem a világ, éljen a magyar szabadság!" - énekelték előadóink Csík János vezetésével a trianoni békediktátum centenáriumán. Nos, a nemzeti összetartozás éve talán valamit orvosolt a szétszakítottságból, de azért fel szokott merülni a kérdés: lehetett-e volna másképpen? Mi lett volna, ha? Mai bejegyzésünkben azonban nem egy klasszikus "mi lett volna, ha" eseménysort vizsgálunk meg, hanem egy párhuzamos - vagy párhuzamosnak vélt - példát fogunk feleleveníteni.

Musztafa Kemál, az Atatürk


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Ponyvairodalom és történelmi tudat a Monarchia idején

Mi az a "kultúra"? Mit jelentett a csúnya kifejezéssel "néptömegek" számára? S milyen formában jelent meg másfél száz évvel ezelőtt? A kultúrharc srapnelgránátjai: a kolportázs-regények.

Egy ideje rendszeresen fellángol a vita a történelmi filmekről: mindenki bús-borongósan megállapítja, hogy kellenének jó magyar történelmi filmek, merthogy az milyen fontos az ifjúság (no meg a felnőttség) nemzettudatának egészséges fejlődése szempontjából – de még sincsenek! Egy-két fehér holló persze akad, de nagyon ritkán lépik át úgy a küszöböt, ahogyan azt a politizáló/filmszerető közönség elvárná. És ebből a szempontból mindegy, hogy mozifilmekről, vagy a helyüket lassan átvevő sorozatokról van-e szó – bár az utóbbiaknál tán még rosszabb a helyzet.


Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

Mi fán terem a vármegye? II. rész

Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy belezavart a belpolitikai uborkaszezonba az a két Alaptörvény-módosítási javaslat, melyet a múlt héten Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője terjesztett be az Országgyűlés elé. Az egyik javaslat praktikus megfontolásból azt szorgalmazza, hogy ezentúl öt évente, egy időben rendezzék meg az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat. A másik, jóval izgalmasabb javaslat ezzel szemben sokkal inkább a szimbolikus térben mozog: azt indítványozza, hogy a „megye” helyett hosszú idő után ismét a „vármegye” elnevezés legyen használatos. Ez utóbbival foglalkozunk.

A reformkorban a Magyar Királyságot – a három horvátországi vármegyével együtt – 52 vármegye, valamint 51 szabad királyi város és 4 „szabad kerület” alkotta. Aligha lehet túlbecsülni a rendek és a vármegyék szerepét az 1848 előtti időszakban: a vármegye nemesi közössége főispáni kijelölés nélkül, az országgyűlés alsó kamarájába választott követek révén közvetlenül tudott részt venni a törvényalkotásban. A közgyűlés felelt a követválasztás rendjéért és döntött a követeknek adott utasítás szövegéről is. (A megyék követutasításokkal látták el követeiket, akiknek rendszeres tájékoztatást kellett adniuk az országgyűlésen történtekről. Amennyiben a megbízók úgy érezték, hogy követeik nem teljesítették az utasításban leírtakat, minden további nélkül visszahívhatták őket. Az udvar persze mindent megtett azért, hogy különböző eszközökkel, például kinevezéssel vagy valamely kitüntetés adományozásával a megyei követeket saját oldalára állítsa.) A rendi korban a vármegye a jogszabályok végrehajtásának kizárólagos alkotmányos szerveként működött, s az ellenállási jogra hivatkozva akár meg is tagadhatta az alkotmány szellemével ellentétesnek minősített rendeletek foganatosítását. Ilyen esetekben rendszerint feliratban fordult a Helytartótanácshoz vagy magához az uralkodóhoz.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Ukrajna függetlenségének elismerése: magyar-ukrán kapcsolatok a hidegháború legvégén

"A magyar kormány az első, amelyik tetteivel támogatja a független állam létrejöttét és megerősödését." - mondta 1991. december 3-án Anatolij Zlenko, Ukrajna külügyminisztere. Nemrég "Magyar-ukrán két rossz barát?" címmel a huszadik századi magyar-ukrán kapcsolatokat felvázoló háromrészes sorozatba kezdtünk. Most a függetlenséghez nyújtott magyar támogatással folytatjuk.

Az ukrán állami hálátlanság - amely barátságtalansággá látszott fokozódni az utóbbi időben - tulajdonképpen ahhoz képest hálátlanság, hogy a magyar fél milyen elánnal kezdett neki a kétoldalú kapcsolatok létrehozásának, milyen őszinteséggel próbált Kárpátalja sorsán javítani, s hogy milyen elszántsággal állt az ukrán függetlenség ügye mellé. Az első részben a XX.századi előzményeket tekintettük át röviden, most pedig a hidegháború végét, a Szovjetunió szétesésének időszakának eseményeit tekintjük át. Magyarország ebben az időszakban képes volt az egész kontinens sorsát befolyásolni, gondoljunk csak a Vasfüggöny lebontására és az NDK ebből következő bukására, azután a Varsói Szerződés és a KGST felszámolására (mindkettőt Magyarország kezdeményezte és mindkettőről Budapesten írták alá az egyezményt), a horvát függetlenségi háborúhoz nyújtott segítségre (fegyverszállítások), később Szlovákia független államként való elismerésére. Ebbe a sorba illeszkedett az ukrán szuverenitás diplomáciai, politikai támogatása is.

Budapest, 1990. augusztus 24. Antall József, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke üdvözli hivatalában Anatolij Zlenko-t, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság külügyminiszterét. MTI Fotó: Szebellédy Géza


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Magyar-ukrán két rossz barát? A két nemzet kapcsolatai a XX. században (rövid áttekintés)

Magyarország és Ukrajna kapcsolatai nem véletlenül csak a XX. századra vonatkoztatva értelmezhetőek, hiszen az utóbbi állam csak ekkor jött létre - jóllehet, a nemzeti ébredésük már jóval korábban elkezdődött. A magyar-ukrán államközi viszony egyes sarokpontjairól szóló írás első részében a kommunista diktatúra bukásáig terjedő évtizedeket tekintjük át.

A magyar-ukrán államközi viszony kezdeteiről sokkal kevesebb tudomásunk van, mint arról a tényről, hogy a két ország viszonya aszimmetrikus: vagyis az ukrán állam képviselőinek megnyilatkozásai, és az ukrán állam működése csalódást keltő a magyar fél számára. Jelen írásban a reménykeltő kezdeteket szeretném felidézni.

Mielőtt a kommunista diktatúra bukása utáni fejleményeket tárgyalnánk, a XX. századi magyar-ukrán kapcsolatok előzményei között mindössze néhány csomópontot szeretnék megemlíteni. Természetesen kérdés, hogy mi sorolható ide, hiszen Kárpátalja az első világháború végéig nem volt „ukrán”. Ugyanakkor az orosz cári szolgálatok ortodox vallási köntösben jelentkező behatolási kísérletét, amelynek keretében földet ígértek a kárpátaljai ruszin parasztoknak az orosz görögkeleti egyházba való áttérésért, mégiscsak ide kell sorolnunk. Ezek a „schisma-pörök”, vagyis a meginduló jogi eljárások jelezték, hogy a pánszláv eszmében Kárpátalja is szerepet játszik, vagyis a térség Moszkva számára már ekkor mint elcsatolandó területként jött szóba.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Új Szerbiából Új Oroszország: Novorosszija és a szerbek

Varasd, Szenttamás, Csanád, Zimony, Solymos, Versec, Földvár, Vukovár, Kanizsa, Zenta, Martonos, Pancsova, Nagylak, Szabadka, Csongrád, Zombor, Világos – ismerős településnevek Magyarország déli vármegyéiből. Pedig ezek a nevek egy egész picit más átírásban – pl. Vilagoš/ Вилагош, Šoljmoš/ Шолймош, Čongrad/Чонград, Sentomaš/Сентомаш – háromszáz évvel ezelőtt a mai Ukrajna területén is felbukkantak. Néhányat pedig a mai napig használnak.

1751-ben Bécsben az orosz nagykövetet megkörnyékezte egy bizonyos Horvát Jován. Nevével ellentétben sem horvát, sem magyar nem volt, hanem a szerb határőrvidék egyik tisztje. A török uralom alól legutoljára felszabadított magyar terület, a temesvári Bánság katonai határőrvidékének egy részét ugyanis éppen felszámolta a bécsi kormányzat, s az ottani rácok egy része inkább maradt volna határőr-földműves, mint bizonytalan státusú, fegyvertelen paraszt, vagy élethosszig szolgáló zsoldos a császári-királyi seregben. Horvát Jován eredetileg szlavóniai katonacsaládból származott, de eddigre már a katonai határőrvidék lakosainak életét szabályozó Statuta Valachorum alá tartozott. Igen, a joggyűjtemény elnevezése nem tévedés: a Balkán népeit a sajátos életmódot folytató, félnomád, katonáskodó-rabló „vlachok” gyűjtőfogalom alá sorolták be, s így a katonai határőrvidék népe is ide tartozott.

A mai Ukrajna területe 1760 körül. Balra felül-középen mélyebb tónusú mályvaszínnel Új Szerbia területe


Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

Mi fán terem a vármegye? I. rész

Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy belezavart a belpolitikai uborkaszezonba az a két Alaptörvény-módosítási javaslat, melyet a múlt héten Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője terjesztett be az Országgyűlés elé. Az egyik javaslat praktikus megfontolásból azt szorgalmazza, hogy ezentúl öt évente, egy időben rendezzék meg az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat. A másik, jóval izgalmasabb javaslat ezzel szemben sokkal inkább a szimbolikus térben mozog: azt indítványozza, hogy a „megye” helyett hosszú idő után ismét a „vármegye” elnevezés legyen használatos. Ez utóbbival foglalkozunk.

Az indoklás szerint a megyék elnevezése a „magyar történelmi hagyományokra, a történeti alkotmányunk vívmányaira” való tekintettel változna meg, ugyanis közigazgatásunk alapvető területi egységei az államalapítástól kezdődően a 20. század közepéig a vármegyék voltak. A hagyományos közigazgatást – és a vármegye kifejezés használatát – a Rákosi Mátyás vezette kommunista hatalom számolta fel, hogy helyette szovjet típusú igazgatást vezessen be. Ezzel összefüggésben a javaslat leszögezi, hogy „[a] vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek.” Valamint, hogy „a vármegye szó használata a nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését és egyben a magyar demokrácia nemzeti karakterét is erősíti. A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése.”

A mostani és a következő írásban nem a politikai dimenzióit vizsgáljuk meg a kérdésnek, hanem magának a vármegyerendszernek a történetét vesszük górcső alá. Annak a vármegyerendszernek, mely ugyan az évszázadok során rengeteget változott, alakult, ám elmondható, hogy egészen 1949-ig, ha nem is zavartalanul, de szervesen fejlődött.

Fejér vármegye címere, államalapító Szent István királlyal


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Egy moszkvai küldetes

Most, mikor négy hónapja dúl a szomszédságunkban egy nagyobbacska háború, már negyedik hónapja szembesülünk a szomorú valósággal: tényeket jószerivel semmit nem tudunk, ám propagandával tele a padlás. Kissé egyoldalúan ugyan, mivel az oroszt – a szabad világ szabad gondolat iránti vonzalmának legnagyobb dicsőségére – rendeletileg betiltották, ám ukrán meg nyugat-európai és amerikai jön csőstül (bár ez a régi magyar mondás is vélhetőleg nemsokára az embargós politika hatálya alá fog esni...) Józan ésszel nehéz megérteni ennek az amerikai/nyugat-európai propagandának a ... hm... mondjuk így: a tényekkel szembeni alulmaradásából származó limitált színvonalát. De vajh van-e új a Nap alatt? Nézzük csak az előző világégést, s annak (szovjet)orosz–amerikai relációját!

Ma már történelmi közhely, hogy Sztálin Jaltában – s úgy egyáltalán végig a világháborúban – leiskolázta az angolszászokat. Churchill persze utólag hosszú, történelemkönyvnek álcázott memoárban próbálta bizonygatni az ellenkezőjét, de attól a nyilvánvaló tények még nyilvánvaló tények maradnak. Miként volt ez lehetséges? – teszi fel a naiv utókor a kérdést. Számtalan magyarázat van – de ha „mai rohanó világunkban” két óra alatt meg akarjuk érteni a jelenséget, akkor nézzük meg a Mission to Moscow című filmet.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Diagnózis és javaslat (Gondolatok Schmidt Mária: Korszakhatáron c. művéről)

"A hetvenes évek végén, egyetemi tanulmányaimat befejezve, ösztöndíjat kaptam Bécsben. Ottani diáktársaim meghívtak egy feminista összejövetelre. A gyűlés témája az volt, hogy miért nem mernek a lányok megszólalni a szemináriumokon. Miért - kérdeztem őszinte érdeklődéssel. A fiúk miatt - jött a magyarázat. Nem értem - mondtam. Nekünk Magyarországon nincsenek ilyen gondjaink. Elképedtek és többet nem hívtak."

Húsz évvel ezelőtt, a Terror Háza Múzeum megnyitásakor és az azt követő években elképesztő harc folyt a poszt-kommunista hálózattal a Múzeum megőrzése érdekében. Persze nem csak velük – hanem bal-liberális cinkostársaikkal is. Utóbbiakról még lesz szó, mivel néhányan szerepelnek közülük a jelen írás tárgyát képező kötetben. Kevesen emlékeznek ma már arra, hogy ez nem volt tréfadolog: nyolc egymást követő pénzügyi vizsgálat zajlott, eredmény nélkül. Pedig a korabeli városi hírek szerint az egyik szabaddemokrata képviselő már nagyban fente a fogát arra a jelenetre, hogy Schmidt Máriát kamerák kereszttüzében, bilincsbe verve vitesse el. Volt olyan könyvvizsgáló cég, amely kegyvesztetté vált, mivel a koncepciózus megrendelés ellenére sem talált terhelő adatokat. Arra is kevesen emlékeznek, hogy micsoda hisztériát csapott a társutas értelmiség a pengefal miatt s hogy a szocialisták a „Megbékélés Házává” kívánták átnevezni az intézményt.


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Történetírói arcképcsarnok: Deér József

"Óriások vállán állunk." - hangzik a híres mondás. Valóban? Folytatjuk a nagy magyar történetíróinkat bemutató arcképcsarnok portré-sorozatát. Ezúttal Deér Józsefről (1905–1972) lesz szó, aki szintén a nemzeti emlékezet ellen viselt kommunista háborúnak esett áldozatul.

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Az „istenadta nép”, az ezer év és a vármegye kérdése

Rákosi elvtárs óta tudjuk: "A legnagyobb reakció a magyar reakció." Másfelől azt is tudjuk, hogy népművészeti kincsestárunkban a "vármegye" vagy az "ispán" ritkán jelenik meg kedvező színekben. Rákosi Mátyás bumfordiságát félretéve, kockáztassuk meg a kérdést: esetleg mégis lehet pozitív a "vármegye" elnevezés visszahozatala?

Amikor még folytak a harcok Magyarország területén, Marosán György a következőket írta a szociáldemokrata párt lapjában: „A feudális Magyarországot csak a földreform szüntetheti meg. Ezzel dől az ezeréves per, amelyet a reakciósok folytattak a nép ellen.” (Tiszántúli Népszava, 1945. március 1., 3.o.) Nem sokkal később ezt még részletesebben kifejtette: „Az ezeréves per eldőlt. […] Nagy nap ez, történelmi nap. A magyar nép napja, amelyen az ezeréves feudalizmus leépítése és felszámolása történik.  Forradalmi nap, mert a földosztás maga a forradalom. […] Európa utolsó feudális bástyája dől ma össze, mert Magyarország mindig arról volt híres, hogy a legtovább meg tudta tartani a feudalizmust. […] Egv ezredév tekint le rátok ! Múltjában sötét, reakciós és feudálisig ezredév. Előttetek pedig egy új ezredév következik, amelynek építő és alkotó munkásai mi lesztek.”  (Tiszántúli Népszava, 1945. március 18., 1.o.)

Magyar népművészeti páva-motívum. Úgy tűnik, végre fészket is fog verni a vármegyeházán.



Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A sortűz

Hogyan is történt az a bizonyos Nyugati téri sortűz? Horn Gyula életútjához történelmi háttér.

Horn Gyula ügyvédje a Nyugati téri sortűz miatti eljárás idején - még az ezredforduló előtt - azt nyilatkozta, hogy Horn csak "baloldali szimpatizánsként" vett részt az úgynevezett vörös zászlós tüntetésen. Ez később, a vallomásában már úgy módosult, hogy "pénzügyminisztériumi alkalmazottként" volt ott a Kádár-féle ellenkormány (a "Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány") által szervezett megmozduláson. És hogy végül is november közepén vagy december közepén lépett be a kommunista karhatalomba? Nem tudjuk. A Nyugati téri események idején talán még nem volt fegyvere. A mostani bejegyzésben a Nyugati téri "vörös zászlós" tüntetés történetét járjuk körül.

1957. február 15. Eligazítás a honvéd karhatalomnál az éjszakai műszak előtt. (MTI Fotó: Urbán Nándor) A Kádár-féle ellenkormány honvéd karhatalmistái sokáig Bocskai-sapkát hordtak a megtévesztés céljából


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A népakarat látszata

A balti államok 1940. évi bekebelezése, avagy a "népakarat" mibenlétéről folyó emlékezetpolitikai viták.

Manapság sok szó esik az ukrajnai háború kapcsán arról, hogy az oroszok által elfoglalt területeken választásokat rendeznének, vagy éppenséggel népszavazásokat tartanának. A hírek szerint a népakarat ilyen formában való kinyilvánításának vagy egy-egy, „szakadár” állam-kezdemény kikiáltása lenne, vagy pedig egyenesen az Oroszországhoz való csatlakozás. A mintát a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság választásai, vagy pedig maga a 2014-es krími népszavazás jelentené. A „népakarat” különböző, régmúlt kinyilvánításait (bár itt nehéz eldönteni, hogy melyik kifejezést érdemes idézőjelbe tenni) az orosz diplomácia nagyon komolyan veszi, és azokat nemcsak emlékezetpolitikai vonatkozásban használja. Két évvel ezelőtt, 2022. július 22-én az orosz külügyminisztérijum véleményt tett közzé a nyolcvan évvel azelőtti eseményekről, vagyis a három kis balti államnak a Szovjetunióhoz való csatlakozásáról.

Szovjet megszálló csapatok Rigában, 1940.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A Kommunizmus Áldozatainak Múzeuma

2022. június 8-án megnyitott a Kommunizmus Áldozatainak Múzeuma az Egyesült Államok fővárosában. Csaknem három évtizedes küzdelmet koronázott meg az ünnepélyes alkalom. Fotóriportunk az eseményről és a kiállításról.

Állami felügyelet. Vallási elnyomás. Hazugságok. Megfigyelés. Kommunizmus: Egy koncentrált politikai uralom, amiben az egypárti diktatúra eltörli a magántulajdont és felügyeli a termelőeszközöket, illetve a javak és szolgáltatások szétosztását is. Miközben osztály nélküli, egalitárius társadalomról beszélnek, a kommunista gyakorlat az erőszakon alapul, brutalitást alkalmaz, és elnyomja a szólás-, a vallás-, és a gyülekezés szabadságát, és más jogokat is. (a Kommunizmus Áldozatainak Múzeumának meghatározása)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Tejtestvérek között

"Mi Duna-népek ott tartunk, ahol a háború előtt, itt élünk egy sorsközösségben, egymásról mit sem tudva. Igazán itt az ideje, hogy megismerjük tejtestvéreinket, akikkel egy sors száraz emlőjét szoptuk." (Németh László)

Trianon egy ördöglakat. Széttörni most nem tudjuk, de ki lehet nyitni? Egymásra tudnak-e találni a Közép-Európa népei? Hiszen Trianon nem csak a mi ördöglakatunk. Vezethet-e kifelé út Trianonból Visegrádon át? Felismerik-e végre az utódállamok Kossuth jóslatának igazságát, miszerint az Al-Duna népei közül akárki csatolja magához "fajrokonait [...] másodrendű államot képezne, melynek függetlensége folytonos veszélyben forogna, s mely e szerint szükségképpen idegen befolyás alá kerülne"? Vagy tovább folytatják a halálos versenyt, amely mögött az a sanda szándék húzódik meg, hogy hátha esetleg mégis ki tudják növekedni a másodrendűséget - valamelyikünk rovására? Korábban azt hittük, hogy a szovjetek közép-európai uralmának végével egymásra találhatnak a térség népei.

Torockó és a Székelykő (hegyeim.hu)

Címkék:

Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Magyar hősök emlékünnepe (avagy széljegyzet Fiume kérdéséhez)

A magyar tengeralattjárós hősök emlékére. A Magyar Hősök Emlékét először 1917-ben iktatták törvénybe, majd 1924-ben rendelkeztek az emléknapról. Fél évszázad idegen megszállás, majd a zavaros évek után 2001-ben új törvénnyel elevenítették fel a Magyar Hősök Emléknapját.

"A búvárnaszád az olasz partoknál vesztegel, csak a Santa Maria di Leuca fok világítótornyának fényei villannak át. A gépeket leállították, mindenütt teljes a csend. A hajó elején és hátulján ülnek néhányan, meztelen lábukat a vízbe lógatva. Lentről szájharmonika hangja száll fel, bizonyára kézről kézre jár, hiszen egyszer német, aztán magyar, majd olasz vagy szláv dallamok csendülnek fel. Egy darabka a Monarchiából, ilyen kis helyen összezsúfolva."

A Magyar Hősök Emlékünnepe alkalmából egy méltatlanul elfelejtett fegyvernem, az egykori osztrák-magyar hadiflotta tengeralattjárósait idézzük fel.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Az orosz emlékezet és a háborúk

Ukrajna, háború, Oroszország - és az atrocitások történelmi görbe-tükre.

Az ukrajnai háborúban mind a két fél vádolja a másikat háborús bűncselekmények elkövetésével. Annyit tudunk biztosan, hogy van egy támadó és van egy védekező fél. Ezen az sem változtat, hogy ki mire készült, és ki kit mivel provokált előtte. Súlyos emberi tragédiák sorozata történik. Halottak kezdik el beborítani a városok utcáit. Az utóbbi, szörnyű jelenséggel kapcsolatos történeti vonatkozásokról lesz szó ebben a bejegyzésben.

Halottak Bucsa város temetőjébe szállítva (fotó: Mandiner.hu)


Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

Fiume vakarózik

Amikor a miénk volt Fiume... De vajon magunkévá tettük-e?

Volt egyszer egy Fiume... Egy város, amely 1914-ben a tizedik legforgalmasabb európai kikötő lett. Ahol a fiuman (fiumano) nyelvet mindenki beszélte. Gemma Harasim helybeli pedagógus 1909-ben ezt írta: "az olasz nyelvet (azaz a fiumant) szinte mindenki megkülönböztetés nélkül érti: a horvátok nagyon jól, sőt néhányuk a családban és a társaságban is beszéli, miközben a pártot az olaszok ellen tartja; szinte minden magyar, aki közöttünk telepedett le, olaszul is tud, igaz, kevésbé jól és durván egzotikus kiejtéssel". A fiuman nyelv akkora alakult ki, amikorra a szintén újlatin dalmát nyelv utolsó beszélője éppen meghalt. Fiume, mint egy sajátos, se nem olasz, se nem horvát jelenség az első világháború végén eltűnt - először Gabriel D'Annunzio condottieri-uralma, majd az olasz fasizmus hagyott lenyomatot magán a városon és az Isztrián is. 1944 végétől pedig a horrorisztikus szláv vérbosszú következett. Mára összesen néhány ezer ember  ha beszéli a fiuman vagy akár a meglenoromán (maurovlach) nyelvet, lejebb pedig talán néhány százan a zárai (zadari) olasz dialektust. A '45 után Rijekává vált Fiume 1991, vagyis a Jugoszlávia szétesése óta jó esetben stagnál, valójában hanyatlik, lakossága jelentősen csökkent. Vajon nem járt-e volna jobban Fiume 1918 után a magyar uralommal? Vajon nem jártak-e jól 1918-ig a magyar fennhatósággal?

Ehhez ad néhány szempontot Bartha Miklósnak az Ellenzék című lapban 1899. október 18-én megjelent cikke ("Fiume vakarózik"), amelyet eredeti formájában közlünk.