Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A bosszú

Miért nem idézzük fel hőseinket, és azokat, akik bosszút álltak a muhi pusztán elszenvedett vereségért? Miért a vereségeinkre emlékszünk? A második tatárjárást, pontosabban annak kísérletét idézzük fel.

Majd’ nyolc évszázaddal ezelőtt a magyar sereg döntő vereséget szenvedett Muhi pusztán, a Sajó mentén a nagy nyugati hadjáratra felsorakozott mongol birodalmi seregektől. Minden iskolás tudja Magyarországon, hogy IV.Béla királyunk ugyan vesztett, de elmenekült. Azt is tudják az iskolásgyerekek, hogy ezután viszont a „második honalapító” nevet érdemelte ki hatalmas szervezőmunkájával. Az ország újjáépült és a Magyar Királyság továbbra is Közép-Európa meghatározó állama maradt egészen a török veszedelemig. De mi az, amiről NEM beszélünk? Sikerült-e helyre ütnünk a csorbát, sikerült-e visszafizetni a kölcsönt?

Mongol lovas ábrázolása a szingapúri Art Science Museum kiállításáról (William Cho fotója)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Pokoli dilemma (3.rész) - Az igazi fejtörő

A magyar politika nagy fejtörője ugyanaz volt, ami mindegyik közép-európai kisállam számára is megoldhatatlan rejtvényt jelentett. Nyolcvan évvel ezelőtt vonultak be a Délvidékre a honvédek.

A sorozat első két részében (itt és itt) a Jugoszlávia és Magyarország helyzetét vizsgáltuk. A mind a két államnál felmerülő azonos dilemma (az ország megóvása a háborútól a német érdekszférán belül vagy ellenszegülés, üres brit ígérettekkel a háttérben) ugyanakkor stratégiai különbséget is jelentett. Hiszen Magyarország német támogatással tört ki a trianoni koncepciós per életfogytigot jelentő ítéletéből, míg Jugoszlávia annak köszönhette létét, hogy Németországot az előző háborúban legyőzték.

Az első és legnagyobb dilemma tehát a német hatalmi igény volt, amely az egész térségre rávetítette sötét árnyékát.

A második dilemmát a Szovjetunió jelentette. Ebben az esetben a magyar kormányzat megpróbált tétován az előbbi hasonlat szellemében oda menni, ahol a „labda lesz”. Teleki és köre – maga Bethlen is! – megpróbált a Szovjetunió felé nyitni, sőt, fegyvervásárlás is szóba került.

A 12. gyalogdandár április 12-én egy délvidéki településre vonul be (ArsMilitaria.hu)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Pokoli dilemma (2.rész) - Az "örök barátság" vége

Hogyan sodródtunk a második világháború felé? Hogyan került vissza a Délvidék és milyen árat kértek ezért? Volt-e értelme egy olyan nemzettel barátsági szerződést kötni, amely utoljára a középkorban volt szövetségesünk, s azóta inkább esküdt ellenség?

1939 szeptembere és 1941 áprilisa között a magyar kormányzat sikeresen tartotta távol az országot a háborútól és a háborút is az országtól. Április 6-án a kora esti órákban azonban megszólaltak a szirénák Budapesten egy jugoszláv bombázógép berepülése miatt. A hazai légoltalom nyilvántartásában ez az esemény 1. sorszámot kapott. A világháborús évek minden további légiriadóját a fővárosban ettől az időponttól számították. Írásunk első részében (itt) a 80 évvel ezelőtti jugoszláviai válság hátterével foglalkoztunk. A második részben a magyar dilemmákat próbáljuk meg körüljárni.

Az első és legfontosabb dilemma nem az úgynevezett örök barátsági szerződés volt. Pontosabban nem is teljesen az, hogy ezt Magyarország „megszegi", hanem az, hogy hogyan lépjen be úgy a Jugoszlávia elleni hadműveletekbe az ország, hogy azt a britek felé el lehessen adni.  A magyar kormányfő, Teleki Pál számára ugyanis hamarosan kiderült, hogy Magyarország egyszerűen nem maradhat ki a Jugoszlávia elleni háborúból, mert akkor az ország létét teszik kockára a németekkel szemben."Ha az ország nem paríroz, a németek először Magyarországot rohanják le, előbb és csúnyábban" - írta Teleki Apor Gábor szentszéki követnek.

A jugoszláv puccs utáni németellenes tüntetés Belgrádban 1941. március 27-én (Wikimedia)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Pokoli dilemma (1.rész)

1941. árpilis 6-án megszólaltak a szirénák Budapest felett. A történelem legelső légiriadóját élte át a magyar főváros a jugoszláv gépek berepülése miatt. De miért bombáztak jugoszláv gépek magyar városokat? Hogyan került sor a belgrádi puccsra?

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1941. április 6-án volt az első légiriadó a magyar főváros fölött. 18 óra 1 perctől 18 óra 40 percig hallott Budapest lakossága először éles riasztást. A riasztásra két Blenheim típusú, angol gyártmányú jugoszláv bombázógép átrepülése miatt került sor, amelyek Graz városát akarták támadni. Később magyar terület elleni jugoszláv légitámadásokra is sor került, Szeged-Szőreg-Kelebia, Pécs, Siklós, Szentgotthárd és Körmend térségében. Utóbbi esetben április 7-én egy jugoszláv bombázógép a vonatállomáson álló szerelvényre két darab 50 kg-os bombát dobott le. Ebben a támadásban egy nő és egy gyermek súlyosan-, többen pedig könnyen megsebesültek. A gyermek később belehalt sérüléseibe. A jugoszláv gépek más esetekben is támadtak civil létesítményeket, még jóval azelőtt, hogy a magyar Honvédség megindult volna a Délvidék visszafoglalására.

De hogyan jutottunk el idáig?

Az Esti Ujság 1941. április 7-i száma


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Szkíta királynő - gondolatok egy film kapcsán

Vajon ki volt Tamarisz, a szkíták legendás királynője? És miért zavarja a mai irániakat? Vajon mire jók a történelmi filmek? Vajon lehet-e valami közös kazahokban és magyarokban? Sőt: a szkítáknak volt-e köze "Európához"?

Nemrég a neten belebotlottam egy filmbe. Egy kazah alkotás, a címe: Tomiris. A szóban forgó mozi a legendás szkíta királynőről szóló lovasfilm. Nagy, monumentális, történelmi alkotás. Két évvel ezelőtti, és kicsit restellem is, hogy nem hallottam róla eddig, de hát megszokhattuk, hogy a magyarországi filmterjesztésben ugyanazok a sablonos hollywoodi alkotások pörögnek. Itthon egyedül Bán János barátom foglalkozott vele két ízben is (itt és itt).


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Merénylet Reagan elnök ellen: Deus ex machina

Adva van egy elnök, akit a média kirívóan vad ellenkezése közepette választottak meg. Adva van egy film, amelynek Jodie Foster a női főszereplője. Adva van egy megszállott, aki a filmbe képzeli magát. És végül adva van egy állami apparátus, amelyben az egyéni ambíciók akár zavarokat is okozhatnak. 1981. március 30-án egy pszichopata félőrült merényletet követett el a nemrég hivatalba lépett amerikai elnök, Ronald Reagan ellen. Az elnök azonban felépült.

Negyven évvel ezelőtt Ronald Reagan éppenhogy megkezdhette elnökségét. A választásokon a demokrata Jimmy Cartert győzte le, mégpedig fölényesen: 489 elektori szavazatot szerzett Carter 50 szavazatával szemben. Reagant mindennek elmondták a médiában: vidéki tahó, színész, rasszista, náci. Az elnöksége azonban jól indult, arra viszont senki nem számított, hogy egy magányos elmebeteg megpróbálja megölni. Március 211-én, kilenc nappal a gyilkossági kísérlet előtt Reagan és felesége, Nancy a Ford’s Theater nevű színházban egy adománygyűjtő eseményen vett részt. Ahogyan Reagan visszaemlékezett: „Az elnöki páholyból felnéztem a színpadra, ahol Abe Lincoln ült a meggyilkolása előtti estén, és valami furcsa kíváncsiságot éreztem. Azt gondoltam, hogy még a Secret Service [az elnöki testőrség] nyújtotta védelem mellett is lehetséges, hogy valaki, aki elég eltökéltséggel rendelkezik, közel jusson az elnökhöz, hogy lelőjje.

Reagan közvetlenül a merénylet előtt (Ronald Reagan Presidential Foundation and Library)


Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

A király visszatér (első felvonás)

Egy évszázaddal ezelőtt váratlan események zajlottak le hazánkban, amikor az utolsó magyar király, Habsburg IV. Károly megjelent az országban és kísérletet tett elvesztett trónja visszaszerzésére. „Ha valaha visszatérek Magyarországra, úgy azt bizonyára nem uralkodási vágyból teszem. Töviskoronát viseltem eddig, és töviskorona az, amit Magyarország visszaadhat nekem” – jelentette ki a koronázási esküjét komolyan vevő, erős kötelességtudattal bíró uralkodó. Magyarország azonban ekkor már semmilyen koronát nem akart és nem is tudott adni Károlynak.

1921 tavaszán a magyar belpolitikát megbénító, éles csatározásokat kiváltó ügy volt a királykérdés. A politikai elit egy jelentős része legitimista volt, vagyis a Habsburg-ház restaurációját szorgalmazta. Nem voltak kevesen ugyanakkor a szabad királyválasztók sem, akik szerint a nemzetre szállt vissza a királyválasztás joga. A harmadik tekintélyes csoportot azok alkották, akik a kérdést nem tartották időszerűnek, s később kívánták rendezni azt (a republikánusok vagy már külföldön, vagy csendben voltak). A legitimisták a Habsburgok uralmát annak ellenére akarták visszaállítani, hogy a nagyhatalmak 1920 elején világosan kimondták, nem fogadják el a restaurációt, ugyanis az „alapjaiban fenyegetné a békét”. És a magyarok ellen szüntelenül ármánykodó csehszlovák külügyminiszter, Edvard Beneš is felhívta a figyelmet egy 1921. január 27-én elmondott parlamenti beszédében arra, hogy Károly esetleges visszatérésére háborús okot fog szolgáltatni az épp ekkor formálódó kisantant részére.

IV. Károly magyar király (I.Károly osztrák császár). Ismeretlen festő műve.


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Főhajtás egy "renegát" előtt - Moldován Gergely emlékezete

„Ami ma lehetetlennek látszik, az holnap lehetségessé válik, s holnapután megvalósul”. A magyar állameszme hűséges szolgája vagy egyúttal megátalkodott román nacionalista? A magyar politikát és a román népet és törekvéseket őszintén kritizáló értelmiségi, akit sajátjai megbélyegeztek? A magyar-román együttélés híve, Moldován Gergely és Grigore Moldovan, aki szolgált a „magyaroknak, hogy fajának hasznára váljon”.

Egy korábbi blogbejegyzésben szó volt a nagybecskereki Történeti-, Nép- és Földrajzi Könyvtár sorozatáról. Úgy tűnik, gazdagabb téma-lelőhelyet nyújt, mint első pillantásra vélni lehetett – újabb kiaknázásra váró telérek bukkannak fel... ugyan csak az emlékezet homályából, de hátha elővarázsolódik valami innen, a feledésnek mélységesen mély kútjából. Mert ha jobban meggondoljuk, az egész történettudomány nem más, mint az emlékezet megmentése: amire még emlékezünk, az létezik, él és velünk van, elkísér földi utunkon. Amit és akit elhagyunk, s belepi a felejtés sötét pora, az megszűnik, az szinte már olyan, mintha meg sem történt volna, akármennyire is fontos és meghatározó volt annak idején, mint esemény, vagy hatalmas és emberszázezrek sorsáról határozó, mint uralkodó – eltűnik, névtelenül és emléktelenül, mint a legnyomorultabb alattvalója. S mivel mi kicsik vagyunk és esendőek, nem építhetünk Tadzs Mahalt az emlékeinknek, csupán gondolatban és néhány soros írásokban őrizzük őket.

A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Mi lett volna, ha…? A magyar-lengyel barátság napjára: a török elleni küzdelmek

A magyar-lengyel barátság mára közmondásossá vált. Igazából a közös szabadságküzdelmek elmúlt két évszázada hozta meg ennek egymásrautaltságunk kölcsönös tudatát, pedig a megelőző évszázadokban is számos ponton kötődött össze a két nemzet története. A magyar-lengyel barátság napján vértanú királyunk, Jagelló Ulászló előtt tisztelgünk. De mi lett volna, ha nem veszíti életét a várnai csatában? Mi lett volna, ha a magyar-lengyel sereg leveri a török szultán főerejét?

Az általános iskolában és a középiskolában is általában úgy tanuljuk, hogy a Jagelló Ulászló és a Hunyadi János által 1443 őszétől 1444 elejéig vezetett „hosszú hadjárat” sikere után Murád szultán megalázkodott, és a magyar-lengyel perszonálunió felé rendkívül kedvező békeajánlatot tett. 10 évre béke, százezer arany hadisarc, 25 ezer fős török segédcsapat ha egy harmadik fél támadja meg Ulászló király országait. Az is a tananyag része, hogy a pápai követ bíztatására a király – sőt, egyesek tudni vélik, hogy az egész magyar országgyűlés – kétkulacsos politikát űzött. Amikor a Drinápolyban (Edirne) a magyar-lengyel megbízottak által aláírt békét két török főúr meghozta, hogy a király is esküdjön meg rá, addigra a király már meg is esküdött, de nem a békére, hanem arra, hogy újra háborúba indul a török ellen. Ilyenképpen a várnai csatába torkolló hadjárat szerencsétlen, rosszul előkészített műveletként, már-már igazságos büntetésként tüntethető fel. A „minek ment oda” cinikus, flasztergőgöt sugárzó elbeszélésmódja helyett azonban néhány kiegészítő adatot vizsgáljunk meg, mielőtt pálcát törnénk Hunyadi és Ulászló felett!

I. Ulászló király címere


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Nőket a közösbe?

Hogyan viselkedtek a kommunizmus elején a nőkkel? Hogyan képzelték a bolsevikok a női emancipációt? Mit jelentett a "szabad szerelem" a gyakorlatban? 1919-ben magyarországi Tanácsköztársaságban még nem, de Szovjet-Oroszországban már bevezettek számos intézkedést, amiket a köznyelv a "nők kommunizálásának" nevezett.

Egy évszázaddal ezelőtt, amikor létrejött a Magyarországi Szovjet, vagyis a Tanácsköztársaság, hamar lábrakapott a pletyka: a kommunisták felszámolják a családot! A bolsevikok kommunizálják a nőket! A kommün népbiztosai nem győztek tagadni ezeket a terveket, sőt, számos brossúrát is kiadtak, hogy „tisztázzák” a helyzetet. Ilyen volt „A nők kommunizálása és a szabad szerelem” vagy a „Kommunizáljuk-e Zsófit?”. A likvidálni kívánt egyházaknak pedig kiadták, hogy Húsvét utáni két vasárnapon is prédikálják ki, hogy a magyarországi szovjet nem akarja megszüntetni a család intézményét.

Szovjet nőnapi poszter

Ezek a mosakodások azonban csak olyanok voltak, mint Lendvai Ildikó „nem lesz gázáremelés” mondása. Vagyis: a magyarországi kommunisták természetesen hazudtak. Az más kérdés, hogy annyi életösztön volt bennük, hogy a túlélésért küzdő kommunista diktatúra helyzetét nem akarták még ezzel is nehezíteni, s terveiket titkolták. A Nagy Testvérnél, vagy Szovjet-Oroszországban azonban nem szégyenlősködtek. Lássuk, mi történt a korai bolsevik államban a „szabad szerelem” hazug jelszava alatt.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Német megszállás

Magyarország tragédiája 1944. március 19-én kezdődött. 77 évvel ezelőtt szállták meg hazánkat a náci Német Birodalom csapatai.

A megszállás már a háború kitörésétől fenyegető lehetőségként lebegett a magyar politikai vezetés feje felett. Halder német vezérkari főnök naplójában 1940 május végén ezt jegyezte fel: „Magyarország szemtelenné kezd válni. Ha nem áll be a sorba, protektorátus lesz belőle.” A magyar politikai vezetés kétségbeesetten igyekezett elkerülni ezt a lehetőséget, és megőrizni az ország mozgásterét. Partnereket azonban nem talált ehhez. Kállay Miklós különbéke tárgyalásait a britek és az amerikaiak szándékosan kiszivárogtatták; ma már kétség sem férhet hozzá, hogy számukra a legkedvezőbb opció az volt, ha Magyarországot megszállják a németek. Ezzel csapatokat kötnek le, zavar támad egy csatlós országban, akadozni fog a termelés és hadi készülődés. A német megszállást a szovjetek is kívánatosnak tartották. Számukra egy még egy minimális mozgástérrel rendelkező közép-európai állam is ellenszenves volt – nem akartak függetlenséget az általuk már régóta megszerezni kívánt régióban. Érdekes, hogy a németek által végrehajtott „rendszerváltás” (a kortársak is így hívták!), vagyis az elit részleges cseréje nemcsak a hazai kollaboránsoknak tetszett, hanem az angolszászok-, sőt, a szovjetek szándékával is egybeesett. A megszállást mégis több, mint négy éven keresztül sikerült elkerülni, így találó volt az amerikai hírszerzés vezetőjének megjegyzése, miszerint a magyarok a kötéltánc mesterei.

A Margit híd pesti hídfőjénél vonul át a német 16. SS Psz. gránátos hadosztály, amely az Alföldre vonult tovább (MTI fotó)


Zsebők Csaba
Zsebők Csaba

történész, tanszékvezető főiskolai tanár

Az 1956-os Pilvax

Március 15-én léptek nyilvánosságra 1956 antikommunista szellemi előkészítői. 1956 történetét nem lehet megírni és nem lehet megérteni a „Kolhoz Kör” és a Tiszta szívvel folyóirat társasága nélkül. Ismeretlen hőseink rendkívül jelentős hatást gyakoroltak az 1956-os eseményekre.

A már hosszú hónapok óta aktívan működő „Kolhoz Kör” első jelentősebb önálló seregszemléjének az 1956. március 15-i ünnepség bizonyult. Az ünnepet a Régi Országház vendéglőben ülték meg, félig nyilvánosan, jelesül a Várban, az Országház utcában.  A többi, a korszakban megszokottól meglehetősen eltérő megemlékezés volt, és az ugyancsak formabontónak számított, hogy a hallgatók pár oktatójukkal együtt a hivatalostól eltérő ünnepséget tartottak. Mindemellett elhatározták, hogy október 6-án történelmi emléksétát tartanak.

 

A Régi Országház vendéglő 1940 körül. (forrás: Hungaricana)

Címkék:

Grób László
Grób László

kiadóvezető

Történetírás a végeken - Elmélkedések a Történeti Nép- és Földrajzi Könyvtár kapcsán

A budapesti vízfejjel megáldott és megátkozott Magyarországon és a magyar könyvkiadásban – amennyiben erről beszélni még nem anakronizmus – szinte elképzelhetetlen, hogy a fővároson kívül is történhet valami. Na jó, esetleg Debrecen, Szeged vagy Pécs, netán Miskolc, mint egyetemi városok. De a kisebb települések – legfeljebb egy kolbász- vagy sörfesztivál, nemde?

Azért milyen más volt a XIX. századi Magyarország: igaz, már itt is jelentkezett Pest-Buda majd Budapest kulturális dominanciája, jelen írásunk szűkebb területét, a könyvkiadást illetően eléggé erősen, sőt ahogy haladt előre a század, egyre erősebben. De azért Kolozsvárott, Kassán, Pozsonyban, s még jópár helyen jelentek meg fontos könyvek.

A Történeti Nép- és Földrajzi Könyvtár néhány kiadványa


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Magyar nők a XX. században: 1956

Történelemórán többnyire férfiakról tanulunk. Pedig a magyar évszázadok során a nők éppen úgy kivették a részüket a mi történeteinkből, mint a férfiak. 1956-os forradalmunk során ott voltak a tüntetéseken, a barrikádokon, de ők táplálták az otthon tűzét is, amikor szabadság lángja kialudni látszott. Különösen nehéz kihívás elé kerültek az 56-os özvegyei. Nőnapon ezzel az írással tisztelgünk előttük.

1957-ben zajlott le Brusznyai Árpád pere is, aki a veszprémi Nemzeti Bizottság vezetője volt. Ahogyan említettük, neki a megye vezető kommunistája, Pap János nem bírta megbocsátani, hogy ő – vagyis Pap – könyörgött neki (Brusznyainak) egy új állásért, amikor a diktatúra szétesett a megyében. Most Brusznyait hamis tanúk segítségével és logikai bukfencekkel első fokon életfogytiglanra ítélték.Hogyan élte ezt meg felesége és kislánya?

Felvonuló nők 1956-ban (forrás: nlc.hu)

Címkék:

Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Sztálin halála

Egy magyar munkás minden nap megveszi az újságot, ránéz a címlapra, majd kidobja a kukába. Az újságos megkérdezi: "Miért csinálja ezt az elvtárs?" A melós válaszol: "Egy halálhírt várok." Mire az újságos: "De hát a halálozási hírek a 8. oldalon vannak!" Erre a munkás ravaszul: " Akiét én várom, azé a címlapon lesz!"

Szűk hét évtizeddel ezelőtt a Szovjetunió mindenható ura távozott az élők sorából. 1953. március 5-én, moszkvai idő szerint 21 óra 50 perckor adta közre a rádió, hogy „Lenin fegyvertársának, aki a zsenialitásának és ügyének zászlóvivője volt, a kommunista párt és a Szovjetunió bölcs nevelőjének a szíve megszűnt dobogni”.

Sztálin ekkor már egy ideje egész különös – mondhatni: különc – életet élt. A lánya, Szvetlana Allilujeva szerint a halála előtti időszakban már elveszítette a kapcsolatát a valósággal. 1917-es árakat említett, és a fizetési borítékjai bontatlanul halmozódtak az asztalán. (A halála után persze eltűntek…) Gyakran firkált farkasrajzokat is. Utolsó nem-kommunista látogatójának, a magyar történelemben is szerepet játszó Krisna Menon indiai diplomatának is farkasokról beszélt, arról, hogy az orosz paraszt tudja, mit kell tennie a farkassal: agyoncsapja, és nem fecséreli az idejét a fenevadakkal. A szovjet egyeduralkodó munkarendje ekkorra már teljesen parttalanná vált. Még 1949. december 11-én a Politbüro külön határozatot fogadott el – pontosabban: Sztálin határozott hozatott harcostársaival – , amelynek értelmében a 240 fős legfelső nómenklatúra tagjai délelőtt fél 11-re jártak dolgozni. A csúcshivatalnokok egy részének este fél 8-ig bent kellett maradnia a munkahelyén. Az ebédszünetük délután fél négykor kezdődött, és elvileg másfél óra hosszat tartott. De senki nem mert sziesztázni, vagy kimenni ebédelni, mivel Sztálin néha körtelefonokkal ellenőrizte munkatársait. Az ebédszünet inkább a papírhalmokra bukva kókadoztak az idősebb kollegák, hiszen valójában késő éjjelig folyt a munka.

Egy amerikai ukrán étterem ingyen borcs-levest kínál Sztálin halálának örömére (forrás: http://polit.reactor.cc)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Emlékművek

A kommunista emberkísérlet az ország történetében közel fél évszázadig tartott. Vajon a fővárosban milyen közterületi emlékművek állnak, amelyek az áldozatokra emlékeztetnek? Fényképes összeállításunk az 1945 és 1990 közötti kommunista diktatúra áldozatainak emlékműveiről.

A közterületi műalkotások mindig egy-egy közösség korábbi élményeit, közösen átélt történeteit, szenvedéseit fejezik ki. emléket állítanak egy nagy jelentőséggel bíró személynek vagy események. Manapság a virtuális tér korszakában talán elavultnak tűnhetnek, de nem azok, gondoljunk az Egyesült Államokban továbbra is zajló szobordöntési kampánynak. Arról nem is beszélve, hogy az emlékművek egy-egy város képét is meghatározzák. Berlinben például ilyen a Siegessaule oszlopa, Lipcséban a Népek Csatájára emlékeztető óriási emlékmű. Sao Pauloban a Christo Redento, New Yorkban pedig a Szabadság-szobor (vajon mikor kezdik el kritizálni faji alapon?). Budapesten pedig a Gellért-hegyen a Szabadság-szobor, illetve a Hősök tere monumentális szoborkompozíciója. 

De vajon hogyan állunk a kommunizmus áldozatainak emlékével? Milyen közterületi alkotás őrzi a halálba, nyomorba, száműzetésbe taszított honfitársaink emlékét?


Grób László
Grób László

kiadóvezető

A memoárirodalom hasznáról és haszontalanságáról

Mindig népszerű műfaj volt a vezető politikusok önéletrajza, memoárja, vallomása, netán naplója. A szakmabeli történész persze új, hiteles információk és meggyőző interpretációk után kutat, az érdeklődő olvasó pedig ősi kíváncsiságtól hajtva próbál belesni a kulisszák mögé. Sajnos ezek az elvárások ritkán teljesülnek. Gondolatok Sulyok Dezső: A magyar tragédia. I. rész: A trianoni béke és következményei (a szerző saját kiadása 1954) című könyvéről

Az említett vezető politikusok szinte kivétel nélkül apologetikaként írják ezeket, utólagos magyarázatot adva: sikereik estén a saját zsenialitásuknak, amikkel megérezték az „idők szavát” s diadalra vitték ügyüket, míg a kudarcosak ráirányítják figyelmünket a „mások hibáira”, a „kényszerítő körülményekre” és a „történelem ellenállhatatlan viharára” – vérmérséklettől és a kudarc nagyságától függően. Ami aztán maga után vonja a finom kozmetikázástól kezdve az ordenáré hamisításokig a színskála mindenféle árnyalatát. Ehhez persze gyakorta társul a „hálás utókor”, valamint a politikai ellenfelek sokszor sikeres cenzúrázási törekvése – Ciano naplójának többféle verziójától kezdve Kádár Gyula memoárjainak első kiadású „csiszolt” változatán át mondjuk Speer emlékirataiig terjed a hamisítási skála.

Sulyok Dezső pártjának, a Szabadságpártnak a lapja 1947-ből (forrás: Magyar Médiatörténet online)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Kommunista hadjárat a magyar vidék ellen

„Csak egyet tévesztettünk, hogy minden parasztot föl nem akasztottunk” (Egy jászsági kommunista, 1951) A magyar gazdatársadalom szétverését, a termelőszövetkezetek erőszakos szervezését sokáig csend övezte. Méghozzá zavart csend. Hiszen világos volt, hogy valami nincs rendben. Ráadásul a szocialista nagyüzem, mint megbukott „modernizációs” képlet rövidre zárt a paraszti világot elmaradottnak képzelő értelmiségi hozzáállással.

A falusi elmaradottság képzete a kádári propaganda egyik alapvető üzenete nyomán alakult ki. „Célunk az, hogy a röplap módszere és tartalma alapján a gazdák érezzék megrögzött maradiságukat, és belássák azt az utat, amely a boldogulásukhoz vezet." – állt az egyik község tanácselnökének jelentésében a téeszesítési kampány idején. A csendet azonban nem csak a téeszvilág megszűnése, és a magyar vidék 1990 utáni zavaros viszonyai okozták, hanem az elszenvedett traumák is, amelyeknek emlékét hallgatásba burkolta megbélyegzés hatalma és az eltelt évtizedek súlya.

A kommunizmus áldozatainak emléknapján jelen írással azokat a szenvedéseket szeretném felidézni, amelyek a magyar vidék 1945 utáni hétköznapjaiban jelen voltak, és amely szenvedéseket a kádárizmus csendje eltakarta.

1950-es kommunista propagandaplakát (forrás: hogyantortent.com)


Tóth Eszter Zsófia
Tóth Eszter Zsófia

történész, társadalomkutató

Egyszer volt, hol nem volt: a magyar filmgyártás hőskora

A némafilm csodának számított a maga korában. A fotózás után a némafilm által a valóság megragadásának és alakításának újabb lehetősége nyílt meg. Amikor ma némafilmeket nézünk, megelevenednek előttünk letűnt világok. Emberek a kor divatjának megfelelő ruhákban, amint sietnek valahová, vagy egyszerűen csak nézelődnek. Dédszüleink, sőt, most már inkább ükapáink, és ükanyáink világa. Csodálatos kaland látni az egyszeri, megörökített pillanatokat, elmerengeni boldogságukon, gondjaikon a múló időben.

1906-ban Zitkovszky Béla egy fontos, gyönyörű eseménysort örökített meg filmen: Rákóczi Ferenc és társainak újratemetését. A képkockákon a gyászmenet mellett megelevenedik a 20. század elejének világa, a magyar főváros jellegzetes hangulata. Bár Zitkovszky Béla vágóképet még nem használt, a kép élvezhető, a szereplők láthatóak.

Bár Magyarországon kb. 600 némafilm készült, sajnos nagy részük elkallódott. Viszont mindig van remény arra, hogy újabb és újabb magyar alkotások, hungarikum bukkanjanak fel a világ bármely részéről. Mivel a magyar némafilmeket exportálták, sok esetben kerültek elő akár 90-100 év múlva magyar alkotások Londonból, Bécsből, Hollandiából. Hegedűs Gyulának, a korszak színházi és némafilmsztárjának A munkászubbony című filmje például 2017-ben került elő Hollandiában. Hegedűs a kor olyannyira meghatározó színészegyénisége volt, hogy ma is utca őrzi a nevét Budapesten, színháza, a Vígszínház, közelében. Kosztolányi Dezső így örökítette meg alakját 1931-ben az Új Idők hasábjain a színész halálakor: „Látom őt ördögnek, papnak, katonatisztnek, kasznárnak. parasztnak, koldusnak, királynak, ifjú szerelmesnek, huncut agglegénynek gyors egymásutánban s a képek összeolvadnak könnyeimben, mindegyikben az embert érzem, akiből az egyéniség varázsa árad, az a varázs, melyet nem lehet tovább elemezni. Az által hatott, hogy ő volt, ő és nem más. Az első benyomás, amikor diákkoromban először láttam egy francia bohózatban, a régi, vidám, féktelenül kacagó Budapesten, nem halványabb, semmivel se jelentéktelenebb, mint későbbi emlékeim, mikor fölfelé ívelő pályáján egy lélektani mélységekkel teljes arcélet vetített elém. Mindig egy és mindig más.”

Hegedűs Gyula némefilmjének hirdetése az Est c. újság 1915. február 2-i számában


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

"Mi lett volna, ha?" 1.rész

„Majd számonkérik tőled a történelmet, és igazuk lesz. Kérd számon a történelemtől az embert, és igazad lesz. És kérd számon magadtól is!” (Sára Sándor: Földobott kő, 1968) Valamennyi történész hivatásszerűen ódzkodik a „mi lett volna, ha” gondolatkísérletektől. Mégis, egy-egy jelenség horderejének felmérésekor szükségszerű, hogy valamivel összehasonlítható legyen. Ha István nem tudja legyőzni Koppányt; Corteznek nem sikerül Tenochtitlán bevétele; ha a Mária Terézia nem úgy nevelteti Mária Antoinette-et, ahogy; ha Coco Chanell nem kokettál a németekkel; és így tovább.

A Huszárvágás blogon természetesen nem fogunk abba a csapdába esni, hogy kizárólag az alternatív történelem és a divatos, akadémiai műszóval: kontrafaktuális történetírás veszélyes vizein evezzünk. Mégis, a magyar történelemben néhány esetben a majdnem máshogy történt érzése annyira erős kísértést jelent, hogy muszáj ezeknél az eseteknél elidőznünk.

Than Mór: Attila lakomája

Vannak olyan persze fordulatok, amelynek a következményei egyszerűen beláthatatlanok, ezért bár csábító gondolatkísérletek, de mégsem érdemes velük foglalkozni. Vajon hogyan alakult volna a magyar történelem, ha Attila hun nagykirály nem hal meg, mielőtt az örökösödést elrendezi? Vajon a hunok által uralt kelet-európai sztyeppén felbukkanó elődeinkre ez milyen hatással lett volna? De ilyen például az a kérdés is, hogy mi lett volna, ha nem hal ki az Árpád-ház 1301-ben? Még csak belegondolni sem tudunk, és bármilyen szörnyen hangozzék, azt sem tudjuk, hogy lett-e volna hosszútávú jelentősége. Természetesen vagány és menő érzés lenne a Turul-dinasztia monarchiájában élni akár a mai napig, és az is biztos, hogy az 1300-as évek első két évtizedének trónharcai és polgárháborús helyzete nem következtek volna be. De más, tőlünk független eseményekre nézve nem biztos, hogy ennek komoly hatása lett volna, így például a török birodalom megjelenésére. Kissé durván fogalmazva: Mohácsnál nemcsak II.Lajos, hanem egy Árpád-házi király is meghalhatott volna.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Az ostrom

„Kétségbeesett „Patruj, patruj!” kiáltásokat hallottunk, összeszorított ököllel és részvéttel gondoltunk szenvedő embertársainkra, évszázadok óta annyit vergődő, földretiport, szerencsétlen magyarságra.” (Dr.Szaplonczay József naplója)

Budapest ostromának kapcsán sokféle elbeszélésmód – hogy ne mondjuk: hiedelem – él. Vannak, akik burkoltan a Waffen SS tisztjeit méltatják, vagy valamiféle hőskölteményt látnak a Német Birodalom, ennek az idegen és velünk nem éppen barátságos nagyhatalomnak a kétségbeesett utóvédharcaiban. Mások még mindig a sztálini értelmezés szerint beszélnek „felszabadulásról”.

Külön fájó kérdés a magyar honvédek sorsa és harca. Hősök akadtak közöttük szép számmal. Ez a téma azonban egy másik, bővebb bejegyzést érdemel.

A Lánchíd az ostrom után, előtte már újonnan eszkábált deszkabódék (Fortepan.hu)

De hogyan élték át az ostromot azok a hősök, akikről gyakran elfelejtkezünk – a budapesti polgárok? Dr.Szaplonczay József, a Pénzügyminisztérium jogtanácsosa családjával a Várban vészelte át az ostromot: „A halál hamarosan bekopogtatott bunkerünkbe. Egy kis elhagyott csecsemőt vett pártfogásba jólelkű házfelügyelőnénk, a kicsi azonban a tejhiányt nem sokáig szenvedhette. Egyik reggel holtan találtuk a kis fészkében. Huszár Pál bunkertársunk vette a merészséget a legnagyobb veszedelmek idején a Dísz tér parkjának legdélibb csücskén megásta a jeges talajban a kis sírhelyet és estefelé, nyugodtabb percekben kivittük a kis halottat utolsó útjára egy kis dobozba helyezve és sietve elhantoltuk. Még egy kis karácsonyfaág is jutott szegénykének a sírjára. A Dísz tér parkja – mint ahogy a többi szükségtemetkezőhely is – hamarosan benépesedett az újabb sírokkal.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A mi történeteink

"Nem csak azt kell vállalni, amik vagyunk, hanem amik voltunk, és amik lehettünk volna." (Sára Sándor)

Egyszer egy balatoni klub-üdülő mellett a falatozókban terjedni kezdett a hír, hogy este kerti mulatság lesz, és nagyon egyszerű bejutni, mert a számkóddal működő ajtón csak be kell ütni a mohácsi vész évszámát, és akkor nyílik. Barátaimmal oda is mentünk az invitálásra, de bizony az 1526 nem segített, a kerti kapu zárva maradt. Az ismerős, aki hozta a hírt, zavarba jött és azt mondta: Na jó, akkor a tatárjárás! És valóban, be is jutottunk.

Aba-Novák Vilmos vázlata (Forrás: Hung-art.hu)

Aba-Novák Vilmos vázlata (Forrás: Hung-art.hu)

De vajon miért ez a két évszám ragadt meg? Miért a vereségeinket „ünnepeljük”? És vajon hova vezet ez? Nehogy azt higgyük, hogy ez valami olyasmi, amit egy legyintéssel el lehet intézni. A második világháború éveiben Dusan Simovic szerb-jugoszláv tábornok a száműzetésben fontos beszélgetéseket folytatott az amerikai Donovan vezérőrnaggyal, a CIA elődjének, az OSS-nek a vezetőjével. Sorra vették a délkelet-európai országokat, és Simovic dicséretére legyen mondva, rólunk, magyarokról volt a legjobb véleménnyel. Csakhogy ez a „legjobb vélemény” is így hangzott: „Amilyen bátrak, hazafiasak, önfeláldozóak a magyarok, annyira alkalmatlanok a szervezett ellenállás kifejtésére. Valahogyan szerencsétlenek is. Ezer éven át minden összeesküvésük, ellenállásuk, forradalmuk sikertelen volt.

Tényleg így lenne? Egy pillanatra gondoljuk végig ennek a megjegyzésnek a hátterét.