Grób László
Grób László

kiadóvezető

Mi lett volna, ha...? Ha a Hunyadiak után Magyarország nem bástya hanem rés?

"Mohács helyett" avagy korlátozott együttműködés a törökkel. Mostani "alternatív történelmet" vázoló írásunkban a törökkel való együttműködés hajdani lehetőségét vizsgáljuk meg.

A történelem tele van mindenféle típusú mítoszokkal/legendákkal/hiedelmekkel – ha a jelenre alkalmazzuk, akkor általában összeesküvéselméletnek nevezzük. De maradjunk a múltnál: a közvetlenül Mohács előtti időszak egyik legendája a törökök megegyezési ajánlata. 1520-ban trónra lép Szulejmán szultán, s nem kevés ambícióval lát az uralkodáshoz. Állítólag megüzente a magyar uralkodónak – a kiskorú II. Lajosnak – és a magyar főembereknek, hogy ő Bécset szeretné, a magyarokkal semmi baja, engedjék át és akkor megkíméli országukat. Cifrább változatban a török rokonnak tart(ott) minket – mint szegről-végre türk népet –, így akár még szövetségről is szó lehetett volna. Pontos dokumentáció máig nem került elő erről, egy-két korabeli beszámoló, követjelentés, ilyesmik pedzegetik a dolgot. De mi most játsszunk el a gondolattal, hogy Szulejmán ajánlata tényleg megtörtént, és a magyar urak belementek!

Szulejmán és Szapolyai János, török miniatúra


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Elfújta a szél? Az amerikai Dél krónikája (Recenzió Szilvay Gergely: Az amerikai Dél. Régi rend az Újvilágban c. könyvéről)

„A déli érzi, hogy a természet nem olyasvalami, amit meghódíthat vagy megváltoztathat; inkább olyasvalami, amivel ki kell egyeznie. A világ isteni eredetű, misztériumai nem tárulkoznak fel teljesen.” (Richard Weaver)

Bizonyára akad az olvasók között, aki még emlékszik a „Hazárd megye lordjai” (The Dukes of Hazzard) című televíziós sorozatra. Az amerikai vagányok „csibész, de jó gyerek” mottója alatt futó sorozatának főszereplői a törvény peremén egyensúlyozva, vagy inkább a törvényen túli területre merészkedve froclizzák a bénázó rendőröket. A hideg sörök, nagy bunyók, jó és gyors nők, és még gyorsabb autók világában azután ők lesznek a pozitív hősök a korrupt rendőrfőnökkel szemben. Autójuk, egy 1969-es Dodge Charger tetején ott virít a konföderációs zászló, s az autó elnevezése sem hagy kétséget: General Lee, Robert E. Lee polgárháborús déli tábornokról.

Az Új Dél becsületes vagányai (fotó: Everett/Rex Shutterstock)

Ma már nem lehetne egy ilyen sorozatot nemhogy forgalmazni, de még leforgatni sem. Amerikai barátom szerint pedig egy olyan könyvet, mint Szilvay Gergely hatalmas összefoglalója, nem lehetne megírni az Egyesült Államokban.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A "rettenthetetlen magyar" - Türr István kalandos élete, IV.rész

Türr István ezúttal nem szabadsághősként, hanem építőként mutatkozik be. Bácska, Panama, Korinthosz: hajózási útvonalok őrzik emlékét. Hiszen Garibaldi nagyrabecsülte Türr kardját, «De az esze még éle­sebb», mondta.

Az 1871-ben lezárult francia-porosz háború és a második Német Birodalom kikiáltása alapjaiban rendezte át az európai viszonyokat. Bismarck ugyan diplomáciai bűvészmutatványaival a következő évtizedekre békét biztosított az európai kontinensen, de Németország ereje önmagában provokálta elsősorban a briteket, miközben a franciák megbékítése sem sikerült. Oroszország pedig készülődött. Ez a kor, az első világháborúig tartó negyven év, a "boldog békeidők" korszaka. Európa peremén és a távoli földrészeken voltak ugyan konfliktusok, de az öreg kontinens lakói biztonságban és nyugalomban élhettek. Ebben az időszakban valami egészen hihetetlen gazdasági és kulturális robbanás történik Európában. Ugyan megjelenik az ellenkultúra is, s a "valami új" követelése már a XX.századi borzalmakat sejteti előre, de most, a XIX. század utolsó harmadában az anyagi, technikai fejlődés még az Utópia beköszöntével kecsegteti a gondolkodókat.Ez egyúttal a nagy nemzetközi kongresszusok korszaka is. A nagyhatalmi konferenciák mellett az Interparlamentáris Unió ülései vagy a békekongresszusok azt a látszatot keltik, hogy minden lehetséges és hogy a béke örökké tarthat.

Türr István meglett emberként


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A "rettenthetetlen magyar" és az olasz egység

Piemonti magyar légió, szabadságküzdelmek, krími háború, Viktória királynő személyes közbeavatkozása Ferenc Józsefnél, cserkesz gerillák, olasz egység - Türr István életének emigrációban töltött élete címszavakban. Az olasz egységről szóló részünk.

Türr István ezredes, miután a francia-piemonti-osztrák háborúban rászolgált a "L'intrepido Ungharese" névre, és felgyógyult sebesüléséből, továbbra is Garibaldi mellett maradt. A villafrancai béke után Lombardia Piemonthoz került, Veneto maradt a Habsburgoké, de a közép-itáliai kisállamok egymás után csatlakoztak az olasz egység megvalósítását hozó Piemonthoz. A nagy kivétel Dél-Olaszország volt a Bourbonok uralma alatt. Azonban a Szicíliai Kettős Királyságnak, ahogyan nevezték, az olasz egység megálmodói és tervezői, építőmesterei is szerepet szántak az új Olaszországban. A félszigeten általános lelkesedés hulláma söpört végig, és a szabadkőműves páholyok és egyéb titkos szervezkedések a nép által megvetett Habsburgok és közép-itáliai klienseik uralmát sikeresen és nagyjából jogosan állították be idegen befolyásnak.

Garibaldi kibontja a zászlót Szicíliába indulva. A kötelet húzó figura mögött Türr István


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A "rettenthetetlen magyar": Türr István. II.rész

Botond, Toldi Miklós, Kinizsi Pál - régi, nagy erejű, mesés hőseinket szinte mindenki ismeri. De mi történt később? A magyar történelem faszagyerekei sorozatunkban Türr István életútjának második felét idézzük fel, a krími háború végétől.

1857 tavaszán Brassóban a Habsburgok egyik hadbírója éppen ítéletet mondott egy magyar szabadsághős ügyében. Mivel az illető eredetileg a császári-királyi hadsereg tisztje volt, ezért árulásért halálra és teljes vagyonelkobzásra szólt az ítélet.

Mégsem végezték ki hősünket. Ki volt történetünk főhőse, Türr István?

Magyar Hősök Arcképcsarnok (adontes.hu)

Türr István, amint azt életét bemutató sorozatunk első részében írtuk, a császári-királyi hadsereg Itáliában szolgáló magyar tisztje 1849 elején átment az olasz egységért küzdő piemonti hadsereghez. Vitéz katona volt, de a magyar szabadságharc idején úgy érezte: hűsége nem a császárhoz, hanem a magyar ügyhöz köti, s az "ellenségem ellensége a barátom" elv alapján azoknak a soraiban kíván harcolni, akik a magyar szabadság ügyének valamit használni tudnak. Az olaszokat egyébként is rokonszenv és tisztelet övezte az 1848-as nemzedék körében. Így került Türr a piemonti hadsereg soraiba. Miután vereséget szenvedett a piemonti-szárd király a Habsburgok idős, de kőkemény zsenijétől, Radetzky marsalltól, Türr először Badenbe ment, ahol ismét a '48-as forradalmi erők soraiba lépett, majd miután a beavatkozó poroszok legyűrték a badeni erőket, emigrációba ment. Kalandos úton került Máltára, ahonnan a brit hadsereg tagjaként a Krímbe ment, hogy az oroszok ellen harcoljon. A krími háború vége felé Bukarestben, az ottani megszálló osztrák erők kezébe került, egyik volt tiszttársának "köszönhetően". Így került a hadbírósági tárgyalásra, ahol éppen halálra ítélték.


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Történetírói arcképcsarnok: Jancsó Benedek. II. rész

„Tiszteltük Jancsót s tudtuk, hogy vastag könyveket szokott írni – de azokat nem olvastuk el, reá nem hallgattunk.” Pedig el se kellett volna olvasni, elég lett volna csak belelapozni. Egy magányos hang, aki Erdély elvesztésére figyelmeztetett jóval Trianon előtt.

Jancsó Benedek előző részben bemutatott életpálya-szakasza jószerivel a hiábavaló figyelmeztetések ideje volt. Az első világháború előtt senki nem akart a remények helyett a veszélyekkel foglalkozni. Arra a néhány magányos hangra, köztük Jancsó Benedek hangjára, amelyek a román irredenta mozgalom erejére hívták fel a figyelmet, szinte alig-alig figyelt a közvélemény és leginkább a közvéleményt meghatározó sajtó. Így következett be a bukás, s így következett be Erdély, a Partium, a fél Bánság és az úgynevezett trianoni országterület csaknem egészének román megszállása 1919 augusztusára. Ekkora csúfosan végetért az első magyarországi kommunista kísérlet.

A magyarországi Szovjet, vagyis a Tanácsköztársaság bukása után Jancsó Benedek ismét munkához látott.


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Történetírói arcképcsarnok: Jancsó Benedek. I. rész

„Tiszteltük Jancsót s tudtuk, hogy vastag könyveket szokott írni – de azokat nem olvastuk el, reá nem hallgattunk.” Pedig el se kellett volna olvasni, elég lett volna csak belelapozni. Egy magányos hang, aki Erdély elvesztésére figyelmeztetett jóval Trianon előtt.

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A "rettenthetetlen magyar": Türr István. I.rész

Botond, Toldi Miklós, Kinizsi Pál - régi, nagy erejű, mesés hőseinket szinte mindenki ismeri. De mi történt később? A magyar történelem faszagyerekei sorozatunkban Türr István alakját idézzük fel.

Wass Albert "Mire a fák megnőnek" című regényében egy '48-as édesapa beszélget a fiával, aki már a '67-es generációhoz tartozik. Az idetartozó párbeszéd-részlet így hangzik:

- Meg kell mutassuk a világnak, az idegen népeknek, hogy mi is vagyunk olyanok, mint ők!
Varjassy István hosszasan nézte a fiát, aztán nagyon komolyan szólott:
- Látod, itt van a baj. Ti olyanok akartok lenni, mint mások. Mi ennél sokkal többet akartunk: különbek lenni! És meg is mutattuk!

Nos, az 1848-es nemzedék tagjai közül jónéhányan voltak, aki tényleg megmutatták a világnak, hogy ők a legkiválóbbak közé tartoznak. Egyikük volt az idehaza méltatlanul elfeledett Türr István.


Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

"Gróf elvtárs" - Anarchisták egy Vas vármegyei falucskában (I. rész)

Magyarország és az anarchisták: egy elfelejtett történetet egy Vas megyei faluból. Nehéz megmondani, hogy Rejtő Jenő-, Bulgakov, Kristóf Attila vagy Wass Albert tollára kívánkozna-e Bögöte község reformiskolájának sztorija.

Hazánkban az anarchista gondolat meggyökereztetésére számos – túlnyomórészt hamvában holt – próbálkozás történt az 1880-as évektől napjainkig. Az utópisztikus és a gyakorlatban teljesen megvalósíthatatlan gondolatok iránt legfeljebb pár tucat habókos baloldali értelmiségi mutatott komolyabb érdeklődést, tömegek fantáziáját sohasem mozgatták meg a szélsőségesen államellenes képzetek. Az anarchisták talán legnagyobb hatású kísérlete – a Tisza István ellen tervezett merényleten kívül – egy falusi népiskola létesítése volt. A sajátos vállalkozás jelentőségét növeli, hogy erőteljes hátszelet kapott az épp ekkor kiépülő baloldali ellenkulturális világtól, s talán csak a belső ellentétek és az eltérő célok miatt nem vált hosszú távon sikeressé a próbálkozás.

Batthyány Ervin, a "gróf elvtárs" (Vas Népe)


Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

"Minden hatalom megront" - az anarchizmus II. rész

Tulajdonképpen mi is az az "anarchizmus"? Mi volt ez az eszmerendszer, ami a huszadik században egyszerre rémes és tragikus pályát futott be? És vajon milyen alapokon állt Bakunyin, Zapata és Mahno gondolatvilága?

Az anarchizmusról szóló elemzésünk második részében folytatjuk ennek a szélsőséges, baloldali eszmerendszernek a leírását. A közgondolkodásban élő sztereotípiák szerint az anarchizmus nem jelent mást, mint káoszt és felfordulást, szorosan kapcsolódik a nihilizmushoz, de sokan azonosítják az eszmét a terrorizmussal is. Nem teljesen alaptalanul. Ám – ahogy látni fogjuk – ennél azért jóval összetettebb és szerteágazóbb, az idők során sokat alakuló, formálódó eszméről, sőt eszmerendszerről van szó.

Címkék:

Halmy Kund
Halmy Kund

történész, politológus

Energiaigény a történelemben és napjainkban

Az energiakérdés immár történelmi fontosságú lett. Gáz van vagy van gáz?

Nyugat-Európa energiaszükséglete a 18. század óta gyorsuló ütemben növekszik, a mai igény hozzávetőleg harmincszorosa a kétszázötven évvel ezelőttinek. 1800-ban az emberiség lélekszáma kb. 1 milliárd fő volt, ma nyolcszor annyi, viszont az energiafelhasználás harmincszor akkora.           

Energiára és energiahordozókra minden társadalomnak – szó szerint – égető szüksége van. A többletenergia-igény az iparosítás, gépesítés kezdete óta jelentkezik, ekkor vált el véglegesen az agrárium és a földtől független pénzalapú, ipari alapú gazdasági szektor.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Történelem és stratégiai játék: egy allegória

Miben hasonlítanak az Egri csillagok hősei és a CIA tisztjei? Akad közöttük, aki szereti a stratégiai játékokat. "Egyórai sakkban, öcsém, átéli az ember egy igazi csatának minden forgását, minden tüzét." Gárdonyi Géza regényében elhangzó kijelentés manapság is érvényes, úgy tűnik.

Korábban utaltunk rá, hogy vélhetően a hírszerzés is érdeklődik a stratégiai játékok iránt. Jelen bejegyzésben azonban nem is annyira szakmai, mint inkább kikapcsolódási céllal érdeklődnek az amerikai hírszerző közösség tisztjei az egyik táblás stratégiai játék iránt, amelyről nemrég ezen a blogon is bejegyzés született. Magyarországon és általában az európai közbeszédben nem teljesen tiszta a kép abban a tekintetben, hogy az Egyesült Államok milyen kifinomult - külső szemlélő (?) számára már-már túlbonyolítottnak tűnő - hírszerzési rendszert működtet. A CIA "egyeduralma" már réges-régen a múltté. Tucatnyi hírszerző-, biztonsági-, és elhárító-, illetve a szervezett bűnözést üldöző ügynökség, szolgálat és hivatal foglalkozik azzal amit mindközönségesen a "titkosszolgálati munka" címke alá sorolnánk be. Ennek egy része immár a valósággyártás, azaz a világban végbemenő folyamatok nemhogy figyelemmel kísérése vagy ellenőrzése, de lehetőség szerint előre megtervezése egy-egy adott területet, eseményt illetően.

De vajon mivel foglalkoznak szabad idejükben a hírszerző közösség tisztjei? Nos, úgy tűnik, akad közöttük aki a stratégiai játékok elkötelezettje. Ebben a blogbejegyzésben egy öt évvel ezelőtti, igen tanulságos cikk fordítását közöljük, s közben tűnődhetünk azon, hogy vajon mi volt a célja a közléssel az információ forrásának?

A különböző szervezeteket összefogó "hírszerző közösség" emblémája


Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

"Minden hatalom megront" – az anarchizmus elmélete I.rész

Tulajdonképpen mi is az az "anarchizmus"? Mi volt ez az eszmerendszer, ami a huszadik században egyszerre rémes és tragikus pályát futott be? És vajon milyen alapokon állt Bakunyin, Zapata és Mahno gondolatvilága?

„Minden hatalom megront” - ez az idézet, mely megkapóan sűrűsíti egy mondatba az anarchisták szellemiségét, állítólag a francia anarchista költő és tanítónő, Louise Michel nevéhez köthető. A közgondolkodásban élő sztereotípiák szerint az anarchizmus nem jelent mást, mint káoszt és felfordulást, szorosan kapcsolódik a nihilizmushoz, de sokan azonosítják az eszmét a terrorizmussal is. Nem teljesen alaptalanul. Ám – ahogy látni fogjuk – ennél azért jóval összetettebb és szerteágazóbb, az idők során sokat alakuló, formálódó eszméről, sőt eszmerendszerről van szó.

Története tulajdonképp egészen a francia forradalomig vezethető vissza. Az „anarchia” kifejezés használatával gyakran éltek olyan forradalmárok, mint Mirabeau, Vergniaud és Madame de Staél, ugyanakkor náluk még elsősorban csak a rend hiányát jelentette egy államban. Igazi tartalommal Pierre-Joseph Proudhon, „az anarchizmus atyja” töltötte meg a 19. század derekán. Proudhon úgy gondolta, 1789-ben nem volt igazi forradalom, ugyanis az uralom és az alávetés fennmaradt, a nép számára a zsarnokság így konzerválódott. A forradalmat azért is bírálta, mert az lerombolta a közösségi struktúrákat, amelyeknek „átszövésével” valódi forradalmat lehet véghez vinni. Ő fektette le azt a sokak számára ma is igen tetszetős elvet, miszerint az ember „most már semmilyen tekintélyt nem ismer el, és önmagát teszi saját királyává”, illetve amilyen mértékben válik felvilágosulttá egy társadalom, úgy csökken a mindenkori hatalom is, mígnem eljön az idő, amikor teljesen meg is szűnik.

Címkék:

Grób László
Grób László

kiadóvezető

Hunok legyünk vagy magyarok II. rész - avagy a történelem hasznáról és káráról

Egy talán nem is annyira "outsider" gondolatai emlékezetről, hunokról, magyarokról és a történelemről.

Bármely elsőéves egyetemi történészhallgató – ha csak kissé is komolyan veszi jövendő szakmáját és utánaolvas – legalább két-három tucatnyi, egymást általában kizáró álláspontot ismerhet meg a magyarok honfoglalás előtti történetéről. Beleértve ebbe az eredet/származás, a vándorlás, az életmód, a törzsi rendszer, a honfoglalás és annak rövidebb-hosszabb előzményei. (Meg persze a kárpát-medencei első 100–150 évünkről is, hogy tovább most ne menjünk.) Ugyanakkor rendszeresen tanúi lehetnek az érdeklődők az újabb és újabb bombabiztos teóriáknak, amik mind úgy kezdődnek, hogy „eddigi elképzeléseinkkel ellentétben...”

László Gyula: Álmos

S miért csodálkoznánk ezen? Hosszas elemzések születnek arról, hol is volt a mohácsi csata és hogyan zajlott. Pedig az 700–1000–1200 évvel később volt, és ráadásul egypár török és magyar beszámoló is maradt róla. Akkor gondoljunk bele: hol volt Meótisz vagy Etelköz? És mit is kerestünk ott?


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A legjobb stratégiai játékok III.rész: Axis and Allies

"Egyórai sakkban, öcsém, átéli az ember egy igazi csatának minden forgását, minden tüzét." Gárdonyi Géza Egri csillagokban visszavetítve szereplői szájába adja a stratégiai játékok iránti igényt. Sorozatunkban a mai kor részletesen kidolgozott stratégiai játékait vizsgáljuk meg.

A blog felületén az indulás óta majdnem minden hónapban igyekeztünk egy-egy történelmi fordulópontra vonatkozóan a „Mi lett volna, ha…?” kérdést megvizsgálni. Anélkül, hogy képzelgésekbe merülnénk, a „mi lett volna, ha…?” felvetés nemcsak a manapság egyre divatosabb, úgynevezett „kontrafaktuális történetírás” körébe tartozik. A történelem modellezése és ebből következően újra-játszása ugyanis komoly üzletágat jelent a stratégiai játékok birodalmában. Utóbbiak közül vesszük górcső alá legjobbakat.

A kínai hadszíntér: az Axis and Allies táblája és figurái


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Hunok legyünk vagy magyarok? Mítosz és/vagy történelem

Az elmúlt időszakban ismét fellángolni látszott a vita a magyar honfoglalás(ok), a hun-magyar rokonítás és az Árpádok mibenléte felől.

Kevés nép van hanyatló Európánkban, ahol 1000–1500 éves történetek intenzív és indulatos politikai/ideológiai/világnézeti vitákat képesek generálni. Olyan ez, mintha egy angol pub-ban a normann hódítás nemzetrontó vagy kultúrateremtő mivoltának értelmezésén esnének egymásnak a felek két Guiness között. Vagy mondjuk egy norvég vacsorázóasztalnál a harmadik akvavit után harsány purparlé kezdődne arról, hogy a viking hódítás a skandináv katonai-politikai felsőbbrendűség, avagy a barbár pogányság megnyilvánulása volt-e.

Mi magyarok viszont ilyen nép vagyunk. Akarsz tenni egy próbát, olvasó? Említsd csak meg egy „értelmiségi” körben, hogy mi a hunok egyenesági leszármazottai vagyunk. Ugye borítékolhatóak a reakciók? S aztán hivatkozhatsz napestig mindenféle középkori krónikára – nem is kell csak a protofasiszta magyar krónikákat emlegetni, lehetnek azok haladó nyugati, mondjuk német krónikák is –, az eredményen mit sem változtat. Vagy vond kétségbe a finnugorságunkat, állj elő ilyen hun-teóriával, s ha elég fontos ember vagy, még az MTA illetékes (???) osztálya/intézménye is tiltakozni fog írásban a véleményed ellen. Számtalan helyen elolvashatjuk, hogy az egész hun-magyar rokonság egy marhaság, tudománytalan, ködös fantazmagória, semmi alapja nincs etc. etc.

Történelmi bemutató a Kurultájon (kurultaj.hu)


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Történetírói arcképcsarnok: Jakab Elek

A legnagyobb magyar történetírókról szóló sorozatunkban ezúttal egy erdélyi történész arcképét idézzük meg a másfél százados feledés homályából.

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.

Jakab Elek (Grób László gyűjteménye)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A legjobb stratégiai játékok II.rész: a Hearts of Iron IV.

"Egyórai sakkban, öcsém, átéli az ember egy igazi csatának minden forgását, minden tüzét." Gárdonyi Géza Egri csillagokban visszavetítve szereplői szájába adja a stratégiai játékok iránti igényt. Sorozatunkban a mai kor részletesen kidolgozott stratégiai játékait vizsgáljuk meg.

A blog felületén az indulás óta majdnem minden hónapban igyekeztünk egy-egy történelmi fordulópontra vonatkozóan a „Mi lett volna, ha…?” kérdést megvizsgálni. Anélkül, hogy képzelgésekbe merülnénk, a „mi lett volna, ha…?” felvetés nemcsak a manapság egyre divatosabb, úgynevezett „kontrafaktuális történetírás” körébe tartozik. A történelem modellezése és ebből következően újra-játszása ugyanis komoly üzletágat jelent a stratégiai játékok birodalmában. Utóbbiak közül vesszük górcső alá legjobbakat.

A jugoszláviai hadjárat sikere után... Hearts of Iron IV


Halmy Kund
Halmy Kund

történész, politológus

A globális demográfiai robbanás és a technológiai fejlesztések gyorsulása között feszülő ellentét

Demográfia, népességrobbanás vs robotizáció. Mi lesz velünk, dolgozókkal és fogyasztókkal?

2022. február 1-én az emberiség lélekszáma órákon belül eléri a 7.924.230.000 főt. 2023-ra prognosztizálják a 8 milliárdos határ átlépését. Mindez hátborzongatónak tűnik annak fényében, hogy a pár évvel ezelőtt természettudományos körökből származó információ szerint a föld eltartóképessége 10 milliárd főben maximalizálható. A 2010-es évek demográfiai számításai azonban nem lineáris növekedési rátát határoznak meg, tehát nem kb. 2040-re érjük el a 10 milliárdos (rém)álomhatárt, bár a jelenlei növekedési ütem ezt jövendölné. Úgy tűnik, hogy a népességnövekedés üteme lassulni fog, és 2100 körül éri el a csúcspontot – pontosabban egy platóra érkezik –, és még nem sejthető, hogy onnan milyen irányú elmozdulás várható. 10 milliárd 800 millió főnél tartunk majd ekkor.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A legjobb stratégiai játékok I. rész: a Civilization

"Egyórai sakkban, öcsém, átéli az ember egy igazi csatának minden forgását, minden tüzét." Gárdonyi Géza Egri csillagokban visszavetítve szereplői szájába adja a stratégiai játékok iránti igényt. Sorozatunkban a mai kor részletesen kidolgozott stratégiai játékait vizsgáljuk meg.

A blog felületén az indulás óta majdnem minden hónapban igyekeztünk egy-egy történelmi fordulópontra vonatkozóan a „Mi lett volna, ha…?” kérdést megvizsgálni. Anélkül, hogy képzelgésekbe merülnénk, a „mi lett volna, ha…?” felvetés nemcsak a manapság egyre divatosabb, úgynevezett „kontrafaktuális történetírás” körébe tartozik. A történelem modellezése és ebből következően újra-játszása ugyanis komoly üzletágat jelent a stratégiai játékok birodalmában. Utóbbiak közül vesszük górcső alá legjobbakat.

Történelmi táj a Civilization legújabb kiadásában


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Egy látnok - tíz éve halt meg Csurka István

Tíz éve halt meg Csurka István, drámaíró, politikus - és nem mellékesen a modern jobboldal a legnagyobb hatású vátesze. Fogyasztói világ, amerikai birodalom, magyar sors, népvándorlás - Csurka előre szólt.

Életútjáról a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap és az Index egyaránt korrekt írásban emlékezett a mai, tizedik évfordulón. Hogy antiszemita lett volna? Manapság gyakorlatilag bárki az lehet, s megint másvalaki, aki az volt, hirtelen már nem is az a média "ego te absolvo" műsorainak elhangzása után. Nem tisztünk értékelni kijelentéseinek, munkásságának ezt a részét, s talán még nem is érkezett el az idő, amikor higgadtan lehetne beszélni Csurka zsidókkal, zsidósággal kapcsolatos mondatairól. Amelyek között voltak objektív megállapítások, s voltak bántóak is. Annyi bizonyos, hogy öntörvényű ember volt, szókimondó, s egyáltalán nem politikus, így bántani sokszor mondott bántó dolgokat. Miközben tehát politikusnak kudarcos volt, egész élete a politikáról szól, s ebben a tekintetben végül is sikeresnek tekinthető, hiszen nagy vonalakban őt igazolta az idő. Kívánni kétségtelenül azt kívántuk és kívánjuk, hogy egyes prófétai jóslatait bár nem igazolta volna, s ezután se igazolja. Élete végén a nagy közéleti harcos számára egyfajta megbékélés lehetősége irodalmi alkotásain keresztül jött el, hiszen Karinthy Márton színházában műsorra tűzte igazán kiváló, a modern embert a teljes valójában bemutató drámáit.

Drámai művei tehát tovább élnek, de tovább élnek politikai hagyatékának időtálló figyelmeztetései is.

Néhány olyan szövegrészlettel szeretnénk tisztelegni előtt előtt, amely arról tanúskodik: a huszadik század végére, mint annyiszor történelmünkben, a lírai művész rajzolta fel a jelen mélységeit és a jövő útjait.

MIÉP nagygyűlés 1995, Csurka István beszél (MTI)


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Építők és tiltakozók

Amikor valaki építeni akar, amikor valami újszerű elkészül, mindig vannak dafke tiltakozók. A Liget-projekt kapcsán az embernek az az érzése, hogy a tiltakozók (pl. a "Koszlidérc") inkább a Roncsfilmben éreznék magukat otthon.

Mostanság nagyobbacska vihart kavart a Magyar Zene Háza megnyitása – „vihar a biliben”, mondhatnánk – no persze nem oly veretesen, mint Budapest főpolgármestere ugyanerről a témáról. Ám szerencsére inkább ideillő mondásunk „a kutya ugat, a karaván halad.” Szóval felépült valami, amit úgy általában a világ négy égtáján hajlamosak a modern építészet egyik – már most, elkészültekor deklarálhatóan – mesterművének tartani. Organikus is, meg minden, megnyalhatná mind a tíz ujját a világ összes zöldje. (Nem a „kis zöld emberkékre” gondolunk à la H. G. Wells, hanem a megélhetési környezetvédőkre.) De nem, helyette siratnak mindenféle kivágott dzsungeleket, mik mellett Brazília esőerdei sápadtak volna irigységükben.

S hogy most miként is vélekedjünk: forduljunk megoldásért borzasztó dilemmánkban ismét a jó öreg történelemhez: elvégre ha már magistra vitae, hát segítsen is eligazodnunk ebben a fene nagy összevisszaságban!

Az új épület az esti fényekben (magyarzenehaza.com)



Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

"Egy centit sem kelet felé" - mit ígértek a NATO országok vezetői 1990-ben?

1990. február 9-én Moszkvában tárgyalt James Baker amerikai külügyminiszter. Vendéglátójának, Mihail Gorbacsov pártfőtitkárnak a következőt mondta a NATO bővítésről: „Egy centit sem kelet felé!” (Not one inch eastward!)

1990-ben és 1991-ben óriási viták folytak a NATO jövőjéről, az esetleges bővítésről, és arról, hogy szükség van-e egyáltalán a szövetségre. 1989 végén, 1990 első felében még nemhogy a NATO bővítése, de maga a német egység is botránykő-számba ment jónéhány európai politikusnál! Tulajdonképpen a német egység önmaga is a NATO bővítésének számított, hiszen az NDK beolvadt a NATO-tag NSZK-ba. A CIA akkori igazgatója, Robert Gates később a következőket mondta: „[az 1990-es években] a NATO keleti terjeszkedésének sürgetése ment, miközben Gorbacsovot és a többieket abban a hitben ringattunk, hogy ez nem fog megtörténni”.  

George Kennan amerikai diplomata és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár (Clint Ehrlich, Twitter)


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Történetírói arcképcsarnok: Berzeviczy Albert

Történetírói sorozatunk következő részében olyasvalakiről lesz szó, aki nem csak a magyar tudományosság fejedelmei közé tartozott, hanem előtte a politikát a maga valóságában is gyakorolta.

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.

Berzeviczy Albert (Wikimedia)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Svábjaink elűzetése

Január 19-e a magyarországi németek kitelepítésének emléknapja.

A budapesti nemzeti bizottság 1945. április 11-i ülésén foglalkozott először a hazai németség kérdésével, ahol a kollektív büntetést ellenzőkkel szemben az Magyar Kommunista Párt minden német megbüntetését javasolta. 1945. április 18-án a politikai rendőrség nyomozói jelentek meg a KSH népszámlálási osztályon, hogy „bizalmas használatra” kijegyezzék egyes német és vegyes lakosságú községek népszámlálási anyagából az 1941-ben német anyanyelvű vagy nemzetiségű egyének nevét és címét. A németek kitelepítésének története tehát valahol itt kezdődött.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Ellenállás 1944-ben: hol van az igazság elásva? (Gondolatok Bartha Ákos új könyvéről)

Régi, rezignált bölcsességet és történelmi iróniát is magában foglaló mondás volt, hogy 1945 után jelentősen megnövekedett az egykori partizánok száma. A cinikusabb megfogalmazás szerint hirtelen mindenki ellenálló lett. Az igazság azonban ebben az esetben szó szerint "odaát" van, az ellenkező oldalon.

1976-ban egy különös filmet mutattak be a magyar mozikban. Ez volt „Az Ötödik pecsét”, Fábri Zoltán rendezésében, Sánta Ferenc regénye alapján. A nyilas uralom idején játszódó film a kisemberek választási lehetőségeit vizsgálja egy véres, elnyomó diktatúra (rezsim? banda?) kezei között. Izgalmas felvetése a filmnek, hogy éppen az az átlagember, aki látszólag teljesíti az önkényuralom szadista követelését, végül is hős is lehet, hiszen a film szóban forgó szereplőjéről ezt követően derül ki, hogy odahaza üldözötteket bújtat. A lebukást elkerülendő, az ő érdekükben vállalt egyfajta kollaborációt. Bartha Ákos könyvének olvasásakor mintha hasonló kérdések merülnének fel a magyar történet egy különösen véres, sötét részének tágyalásakor.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Becsülettel a Don-mellett

Mit kerestünk a Donnál? Hogyan harcoltak ott honvédjeink? Mi lett velük? Egy elfelejtett hadparancs a mai évforduló kapcsán.

Jány Gusztáv tábornok, a 2. magyar hadsereg parancsnoka arról a hadparancsáról híresült el, amelyet 1943. január 24-én adott ki. Ennek 1. pontja így szólt: "A 2. magyar hds. elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott.". A parancs 13. pontjában kifejtette továbbá: "Az utolsó napok alatt látottak azt mutatták, hogy a zsidó munkás szd-ok zárkózottan és rendben menetelnek, míg az úgynevezett csapat legénység szétszóródott állati színvonalra süllyedt csürhe benyomását keltette."

A mai napig rajta van a magyar honvédségen a vád, hogy gyalázatosan leszerepelt. Ezt akkoriban a németek mondták, megvetően és nem kevés célzatossággal. Utánuk pedig a szovjetek hasonló állásponton voltak, kissé vállveregetően: ugyan, mint akartatok ti itt ügyetlenkedni, kisfiúkák? Ez utóbbi hozzáállást persze némileg árnyalja Zsukov marsall egyik célzatos kijelentése 1957. március 15-én (éppen március 15-én, milyen furcsa az élet), amely így szólt: "A magyarok nem rossz harcosok, ezt mi tudtuk az I. és II. világháború tapasztalataiból".

Éppen ezért az évfordulón szükséges, hogy Jány Gusztáv sokáig feledésbe merült 1943. március 24-i második hadparancsát teljes terjedelmében közüljük.

Magyar honvédek önjáró löveggel (Fortepan/Marics Zoltán)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Vajon törvényszerű volt-e az első világháborús vereség?

"Ha mindenki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkor mindön úgy lösz, ahogy lönni köll" Vajon a Rózsa Sándornak tulajdonított mondás érvényes volt-e az Osztrák-Magyar Monarchiára? Tényleg "úgy lött, ahogy lönni köll"? Vagy ha mindenki tette volna a dolgát, lehetett-e volna máshogy?

Manapság divatos állítás, hogy igazából minden mindegy volt, Ausztria-Magyarországnak mindenképpen vesznie kellett volna. Különösen is a Magyar Királyságnak, merthogy az ébredő nacionalizmusok mindenképpen szétfeszítették volna.

E mögött a gondolati konstrukció mögött – legyünk jóindulatúak – általában akaratlanul is az a meggyőződés áll, hogy a magyar nacionalizmus rossz volt, a szlovákok, szerbek, románok ukránok nacionalizmusa pedig jó. Összekapcsolják ezt az úgynevezett magyar „feudalizmussal”, ami a kiegyezés után is tovább nyomorította volna Magyarország népeit.

Frontról hazatérő katonák (Hadtörténeti Múzeum)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Milyen évünk lesz?

A prognózis nehéz dolog, különösen, ha a jövőre vonatkozik – tartja Niels Bohr fizikus fanyar humorú mondása. És valóban, ahogyan arról már ennek a blognak a hasábjain írtunk, alapvetően nem a történészek feladata a jóslás, bár nem egy társadalomtudós-guru állított fel hipotéziseket a jövőre vonatkozóan.

A leghíresebb páros a jövőre vonatkozó szcenáriók tekintetében Samuel Huntington józan, de az általa megjósolt módon bekövetkezni nem látszó feltételezése a civilizációs gócpontok háborús összecsapásáról; másfelől pedig Francis Fukuyama híres-hírhedt feltételezése a történelem végéről. Ez utóbbi úgy tűnik, hogy szintén elmarad és a történelem köszöni, jól van, folyik, folydogál tovább.

Kérdezni azonban még egy történésznek is szabad, s ebből a szempontból van egy rendkívül kellemetlennek tűnő kérdés: visszafordítható-e 1989? Ne legyen félreértés, nem a kádárizmus visszacsinálására gondolok, hiszen a kommunista diktatúra megbélyegzett elgondolás Magyarországon a kormánypártoknál és az ellenzék jobb érzésű részénél is (bár van rosszabb érzésű része is, óbolsevikokkal és újkommunistákkal!). Abból a szempontból gondolok a „visszacsinálásra”, hogy nagyhatalmi szempontból milyen átrendeződés várható a térségünkben? Vajon magára hagyják-e a térséget az amerikaiak, s visszatérnek-e az oroszok? A németekről egyelőre nincs mit mondani, mivel láthatóan lelkesen keresik az önmegsemmisítő indítógombját, és jó eséllyel meg is fogják találni.

(Forrás: moszkvater.com)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Hogy mulattak a régiek?

1913-ban az óévet búcsúztató közönség reménykedve tekintett az elkövetkezőkre, hiszen 1913 a tizenhármas számhoz méltóan nem volt igazán szerencsés. Ki gondolta volna, hogy hamarosan a háború forgószele magával ragadja az egész ismert világot?

Senki nem gondolta 1913 szilveszteri kavalkádban, hogy egy év múlva a Borsszem Jankó ehhez hasonló kérdésekkel fogja megtölteni a hasábjait: "Mink angolok mindaddig harcolunk, amíg egyetlen — francia katona él. (Kitchener)" Az utolsó békebeli szilveszterkor még egészen más dolgok foglalkoztatták az ünnepi közönséget.

Békebeli szilveszteri üdvözlőlap (Nemzeti Könyvtár blog)

Címkék:

Pálffy László
Pálffy László

matematikus, játéktervező

Bódítószer levert forradalomra: egy sikertörténet szomorú kezdete

Az osztálysorsjáték régi hagyományát furcsa módon 1956 leverése után, az újjáépülő kommunista diktatúra élesztette fel, Ötöslottó néven.

Az 1956-os forradalom kitörésével nem csak a sportfogadások álltak le, de maguk a sportesemények is elmaradtak.Az addig heti 1-2 millió fogadással működő Totó 12 főmérkőzése és a fogadás nyertesei rendszeres témát kínáltak egyaránt a sajtónak és a közbeszédnek is.Mindamellett a fogadási játék jelentős bevételt szolgáltatott a költségvetés számára.A forradalom október 23.-ai kitörésekor még a sportújságírók is megrémültek a Totó megszűnése miatt. Szepesi György az "ellenforradalmárokat" azzal is vádolta, hogy szabotálják az október 28.-ai Totó fogadási forduló főmérközésének, a Népstadionba tervezett magyar - svéd labdarúgó mérkőzésnek a megrendezését. Az 1947-től heti rendszerességgel kínált sportfogadás, a Totót az ötvenes évekre már szinte minden minden héten címlaptörténeteket kínált. A sportfogadás által is támogatott magyar sportélet heti győztesei, az Aranycsapat labdarúgói, Papp László ökölvívó a filmhíradók hőseiként együtt szerepeltek Rákosi Mátyással, Farkas Mihállyal, Marosán Györggyel. Nem csak a sportújságokat gazdagították a sportolók és az állami vezetők kézfogásait megörökítő képek és történetek, hanem a megyei lapok, szakmai lapok. Az 1956 október 23.-án, kedden kitört forradalom a ma már több mint 74 éves Totó életének egyetlen, 8 hetes szüneteltetését jelentette. Az újraindulás a korábbi érdeklődési szint negyedét sem érte el. Úgy tűnik, a forradalom leverése után a kártyázó társaságoktól is tartottak, s a szerencsejátékot is a társadalom ellenőrzésére akarták felhasználni.


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Történetírói arcképcsarnok: Ferdinándy Mihály

Feledésre ítélt, pedig felejthetetlen életművet maga után hagyó történetíróinkat bemutató sorozatunk újabb része. Ezúttal Ferdinándy Mihály (1912-1993) életművét és pályáját mutatjuk be.

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.

Most olyasvalakiről lesz szó, akit a kanonizált történettudomány soha nem fogadott be, akit a „hivatalos” magyarországi történész-szakma mindig „szellemes dilettánsként”, vagy jobb esetben „extravagáns ötletelőként” kezelt. Pedig egyetlen bűne volt csak: érdekesen és újszerűen írt. Ferdinandy Mihály Budapesten született, illusztris családban: apja egy időben országgyűlési képviselő, nagyapja az MTA levelező-tagja, egyik nagybátyja többszörös miniszter. Amolyan „csodagyerekként” – vagy „csodafiatalként” – indul: szépirodalmi és történészi karrierje rendkívül gyorsan lendületet vesz. Az egyetemen állítólag Szekfű Gyula egyik kedvenc tanítványa.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Hogyan szűnt meg a Szovjetunió?

Harminc évvel ezelőtt a sarló-kalapácsos vörös zászló leereszkedett a Kremlben. Helyére felkúszott az orosz nemzeti trikolór. Az a trikolór, ami alatt hét évtizeddel korábban a bolsevikok ellenfelei, a "fehérek" harcoltak.

Gorbacsov, a Szovjetunió vezetője, a kommunista (bolsevik) párt főtitkára 1987. január 27-én meghirdette a „peresztrojkát”. Az „átalakítás” a Szovjetunió gazdaságának megújítását szolgálta volna, de nem sokat ért el. A hosszú sorok, a hiánygazdaság, a logisztika hiánya miatt a földeken és vasúti átrakodókban rohadó termények csak növelték a bizonytalanságot. Ráadásul kiderült, hogy a „homo sovieticus” nagyon is megőrizte nemzeti önérzetét: még 1986-ban Kazahsztánban kezdődtek tüntetések és összecsapások amiatt, hogy Gorbacsov elmozdította a tagköztársaság vezetőjét. A kazah nemzeti ébredés így tehát faramuci módon egy kommunista káder kapcsán indult el. 1988-ban Jerevánban tüntetések kezdődtek az Azerbajdzsánhoz csatolt ősi örmény Hegyi-Karabahért. A moszkvai központ érdekét szolgáló kontrollált instabilitás ezúttal nem működött tovább, hiszen ebben az esetben vélhetően a KGB is szerepet játszott az etnikai ellentétek felszításában. Itt tehát kontrollált konfliktusról lett volna szó, de hamarosan lekerült a fedő a fazékról. De nem csak itt, hanem máshol is. Egymás után kezdődtek a tüntetések a kiválni akaró tagköztársaságokban, s ennek leglátványosabb jele a balti népek 600 kilométer hosszú élőlánca volt a Molotov-Ribbentrop paktum 50. évfordulóján, az „éneklő forradalom” keretében.

Szovjet és orosz nemzeti zászló még együtt a Kreml falain (The Conversation)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Tigrisveszély és más "állatságok"

Az utóbbi hetekben kisebb riadalmat keltett a Kiskunhalas környékén, egy építkezésen megfigyelt titokzatos fekete párduc. Magyarországon egzotikus állatokat, köztük nagymacskákat régóta tartottak. Néha egy-egy tigris, oroszlán vagy akár leopárd elszökött...

A hagyomány szerint az első "egzotikusnak" számító állatok magyar földön a tevék voltak, ugyanis a honfoglaló magyarság Etelközből számos tevecsordát is hajtott a Kárpát-medencébe. Komoly mennyiségről mégsem lehetett szó, hiszen sem régészeti-, sem nyelvemlékek nem támasztják alá a tömeges tevetartást a korabeli Kárpát-medencében. Több száz évvel később, 1189-ben III.Béla királyunk Barbarossa Frigyes német-római császárnak egy tevét adott ajándékba, amikor Frigyes császár keresztes hadjáratra igyekezve átvonult az országon. A nagymacskákról viszont csak későbbi időkből van adat: Anjou I. Nagy Lajos királyunk Velencéből kapott egy oroszlánt, míg Mátyáshoz Firenzéből került egy példány. Alighanem rendelkezett Luxemburgi Zsigmond is oroszlánnal, és lehet, hogy még II. Ulászló ("Dobzse László") is kapott ajándékba egyet a török szultántól. Ásatásokon leopárd-fogak is előkerültek a budai Vár területéről, és mivel a félig-meddig háziasított párduc nem volt ritkaság az Európával élénk (néha a kelleténél élénkebb...) kapcsolatokat ápoló Közel-Keleten, miért ne kerülhetett volna belőlük Budára?

A 13.század közepéről származó párducábrázolás egy angliai kódexból (Getty.edu)


Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

A Hűség Városa - a népszavazás 100. évfordulója

Az aláírás után alig másfél évvel megjelent az első repedés a győztes nagyhatalmak új, Duna-medencei építményén. A trianoni koncepciós per életfogytiglanra szóló ítéletét követően máris mentő tanúk akadtak: a soproniak, akik Magyarország mellett döntöttek. Az első világháborút követően néhány népszavazás menetrendszerűen az eredeti ország mellett döntött. Maguk az osztrákok is szereztek így vissza területeket Karintiában - ahol a németek mellett a szlovének egy része is Ausztriára szavazott! Ennek ellenére az, hogy alulmaradtak a lenézett, megvetett magyarokkal szemben, évtizedekig kísértette az osztrákokat, s még az 1970-es években is Sopron volt Burgenland hivatalos fővárosa a papírokon, Kismarton csak ideiglenes székhely...

Az 1919. szeptember 10-én aláírt saint-germaini osztrák békeszerződés a „Német-Nyugatmagyarország”-nak (Deutsch-Westungarn) nevezett, döntően németajkú, de nem kis részben magyar érzelmű polgárok által lakott határterület Ausztriának történő átadását rendelte el – méghozzá népszavazás nélkül. Ausztria számára ez olyan, mint „egy font hús szövetséges társa testéből” – vélekedtek a kortársak, akiket értetlenséggel töltötte el az a tény, hogy még az első világháborúban a vesztes oldalon harcoló Ausztriának is területek jutnak Magyarország kárára. A nagyhatalmak - különösen a franciák - játéka volt ez, hogy Ausztria nehogy Németországhoz csatlakozzon, s "Burgenland" átadásával is születőben levő osztrák identitást erősítsék. A számunkra kilátástalannak tűnő helyzet dacára több mint két évvel később Bethlenék mégis meg tudtak menteni valamit a területből, hiszen Sopron és környéke végül élhetett az önrendelkezés jogával. Ebben a bejegyzésben ugyanakkor nem a felkelő csapatok küzdelmeiről, vagy az osztrák féllel vívott diplomáciai összecsapásokról, hanem az 1921. december 14-től 16-ig tartó népszavazás lefolyásáról, körülményeiről lesz szó.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Nyugat-Magyarország, első felvonás: a Hiénc Köztársaság

A Huszárvágás blog megállapodott a "Napról napra Trianon" szerzőivel, hogy havonta egy bejegyzést közülünk tőlük. A soproni népszavazás 100. évfordulóján a Nyugat-Magyarország megszerzésére tett első osztrák kísérlet kudarcát idézzük fel.

Mi az, hogy "hiénc" (heanz)? Nyugat-Magyarország osztrák határ menti sávjába a középkorban, illetve a török idők végén bevándorolt dél-német (bajor, sváb) telepesekből kialakult népcsoportot hívták így. A Heanzentum központjának Güns, vagyis Kőszeg városkája számított, persze néha Sopront (Ödenburgot) is ide sorolták. A probléma csak az volt, hogy a városi polgárság nagyobbrészt magyarnak vallotta magát, így a németajkú polgárok nemzetiségi közösséggé való szerveződése nem volt jellemző a térségre.

Nagymarton (Mattersdorf) /Burgenland-ORF


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

40 éve vezették be a lengyel hadiállapotot

Négy évtizeddel ezelőtt a kommunista diktatúra megmentéséért hadiállapotot vezettek be Lengyelországban. A párt viselt hadat a társadalom ellen. De mi köze volt mindehhez 1956-nak és a Magyar Népköztársaságnak?

"A legrosszabb az egészben, hogy munkások csinálják, és a vezetőjük is munkás." Kádár az aligai pártüdülőben még 1980 nyarán panaszkodott a lengyelországi helyzetről. És a "nemzetközi helyzet csak fokozódott". Lengyelországban megalakult a Szolidaritás, a független szakszervezet, amely a 37 milliós országban 10 milliós tagsággal büszkélkedhetett. Nem maradt más hátra: Jaruzelski tábornok katonai irányítás alá vonta az országot 1981. december 13-án. A hadiállapotot a magyarországi sajtó követekezetesen "szükségállapotnak" fordította és ferdítette. Közel évtizednyi hideg polgárháború következett, számos halálos áldozattal. A lengyel és a magyar elvtársaknak rögtön 1956 jutott eszébe.


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Reconquête /Reconquista 2022?

Vajon lesz-e újra Colombey de deux églises (Kéttemplomos Colombey), vagy halad tovább Franciaország a Colombey de deux mosquées (Kétmecsetes Colombey) felé - De Gaulle után szabadon? Talán éppen egy berber zsidó fogja vezetni az új Reconquistát?

Franciaország 2022: nemzetgyűlési választások közelegnek. Nem egyszerű az átlag gall dolga: van egy regnáló Macron, akiről a világ – s talán még ő maga sem – tudta eldönteni, mit is akar pontosan (már persze a hatalmon kívül). Van egy Marie Le Pen, aki megpróbál kibújni apja árnyékából (görög sorstragédiákat idéző szimbolikus, politikai parricidium után), de őt persze meg sikeresen zárja karanténba modern korunk bolondériája, a polkorrektségnek nevezett ragályos elhülyülés. Meg van valami konzervatív jelölt, is, de őt talán még a Google sem találná meg az első öt oldalon. És most itt van Eric Zemmour és újdonsült pártja, a Reconquête.

Eric Zémour választási kampányának szimbóluma


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Mától kezdve lövünk

Hatvanöt évvel ezelőtt a forradalom és szabadságharc második szakasza a végéhez közeledett. Kádárék sortüzekkel lőtték szét a velük szemben felsorakozó fegyvertelen tömegeket. Az egyik legvéresebb a salgótarjáni sortűz volt.

Mint ahogyan arról egy korábbi bejegyzésben már esett szó, a forradalom és szabadságharc nem ért véget november 4-én. Különösen nem Salgótarjánban, ahol november folyamán kettős hatalom alakult ki, magában a városban és egész Nógrád megyében egyaránt. A november 4-i szovjet intervenció után újra létrehozott helyi irányító szervek - a "tanácsok" még napi kérdésekben sem tudtak döntéseket hozni és azokat végrehajtani, ha nem működtek együtt a forradalm során létrejött önigazgatási, önkormányzati testületekkel.December 2-3-án és 5-én azonban lezajlott az átnevezett kommunista párt, a MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának ülése, s a 4-i szünetben pedig a Katonai Tanács ülése is. Az MSZMP IKB plénumán határozatatot hoztak az "ellenforradalom" okairól, illetve "fasisztaellenes tömegdemonstráció" szervezéséről.

A salgótarjáni December 8. tér a sortűz áldozatainak emlékművével (nogradhont.hu)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A remény utolsó szikrái: a nőtüntetések

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utolsó, szívbe markoló felvonását a nőtüntetések jelentették.

December 1-én a Péterfy Sándor utcai kórház alagsorában működő, illegális nyomdát is üzemeltető ellenállócsoport elhatározta, hogy a második szovjet támadás egyhónapos évfordulóján az elesettek emlékére nőtüntetést szerveznek. Az Abod László, Obersovszky Gyula és Gáli József által fémjelzett csoport az értelmiség ellenállását próbálta összefogni.

A budapesti nőtüntetés (MTI fotó)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A nemzeti ösztön politikája?

"Jól jegyezzétek meg: az én nemzedékem és a ti nemzedéketek látni fogja Nagy-Romániát, de nem fognak szép napokat látni!" (Take Ionescu) Ma Románia nemzeti ünnepe van.

Élt egyszer egy román politikus, aki Dumitru Ionescu néven született, s később Take Ionescuként vált közismertté az egész európai poltikában. Ionescu egyike volt azoknak, akiknek köszönhetően Nagy-Románia 1918. december 1-én megszületett. Take Ionescu fordulatos politikai pályafutás után 1914-ben éppen ellenzékben volt. Amikor a háború kitört, európai körúton volt, de a kiélesedő helyzetben hazahívták. A román király elnökletével tartott koronatanácsi ülésen Sinaián Ionescu is részt vett. A többséghez hasonlóan Ionescu is a semlegesség pártján állt, miközben a király a Központi Hatalmak melletti hadbalépést pártolta. Az ország közvéleményét meghatározó politikusok azonban ekkor már egyértelműen Ausztria-Magyarország ellen foglaltak állást. Egyetlen, az arisztokráciát képviselő konzervatív párti politikus szólalt fel a király mellett, Petre P. Carp. Szót ejtett az erdélyi románokról is: "Adták annak tanújelét, hogy hozzánk akarnak csatlakozni?" [t.i. Románia részévé válni]. Ennek ellenére a koronatanács résztvevői továbbra is a semlegesség mellett érveltek. A király a lemondással fenyegetőzőtt, de amikor szavait csend fogadta, gyorsan inkább másról kezdett beszélni...

1918. december 1.

Címkék:

Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

"Nem voltunk mi ott emberek, csak géppótló, mozgó lények..."

November 25-e a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emléknapja.

1953. november 25-én a magyar foglyok egyik utolsó - de nem a legutolsó! - nagyobb csoportja érkezett haza a szovjet "javító-nevelő", valójában büntető lágereinek világából. A mintegy másfél ezer megviselt szabadonbocsátottat a magyar államvédelmi szervek vették át a határon, majd a nyíregyháza-sóstói vasútállomásnál leszállították őket. Míg a GUPVI lágerrendszerbe hurcolt magyarok, ha egyszer már hazaérkeztek, többé-kevésbé kötöttségek nélkül élhették az életüket, addig a GULAG-ra elítélteket még megszűrték, egyeseket internáltak, másokat hosszú ideig figyeltek.

Hazatért fogoly rajza a lágerről (Kecskeméti Katona József Múzeum)


Vukovár (2.rész)

A Nyugat-Balkán, ahol a huszadik századot elindító lövés eldördült. Egy ostrom, ami a huszadik századot záró délszláv háborúk egyik szimbóluma lett. Egy város, ami a mai napig jelkép.

1991 augusztusában a horvát-szerb határon fekvő Vukovár körül egyre szorsabbra fonódott a szerb egységek és a Jugoszláv Néphadsereg fonta gyűrű. „Nincsenek véletlenek”, szokták mondani, és valóban, a komolyabb ostrom augusztus 23-án, a közép-európai népek számára vészt jósló napon kezdődött meg. Vukovár egyik „elővárosa”, Borovo Naselje, vagyis a szomszéd falu, amely Vukovárral jószerivel egybenőtt, komoly tüzérségi csapást szenvedett. Ugyanekkor a horvátok lelőttek két „Galeb” típusú, földi célpontok ellen alkalmazott repülőt. Másnap a Jugoszláv Néphadsereg (JNA), továbbá a jugoszláv légi erők és a dunai flottillájuk is megkezdte a város módszeres lövését, bombázását.

Vukovár 1991 novemberében, az ostrom után (JuzneVesti)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Vörös, fehér, fekete: a terror színeváltozásai

A Huszárvágás blog megállapodott a "Napról napra Trianon" szerzőivel, hogy havonta egy bejegyzést közülünk tőlük. Ezúttal a Magyarországot 1918 őszétől sújtó véres terrorsorozat árnyalatairól lesz szó.

Nyoylcvankét évvel ezelőtt ezen a napon - 1919. november 20-án - Héjjas Iván fehérkülönítményesei törvényes jogi eljárás nélkül kivégzik a románok által négy nappal korábban kiürített Kecskeméten, a fogházban fogvatartott helyi tanácsköztársasági ex-tisztségviselőket. A korabeli közvéleményben többféleképpen jelenik meg ez a bűncselekmény: van, akinek ez népítélet, van, akinek gyilkosság. Jogi szempontból mindenképpen az utóbbi.

Szegedi fehérkülönítményes tisztek


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Történetírói arcképcsarnok: Teleki József

Feledésre ítélt, pedig felejthetetlen életművet maga után hagyó történetíróinkat bemutató sorozat újabb része. Ezúttal Teleki József, a XIX.század eleji főúri történész életét idézzük fel.

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.

 

Teleki József (Barabás Miklós festménye, 1834)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Vukovár (1. rész)

1991. november közepén a délszláv háborúk egyik nagy drámája fejeződött be. Vukovár városát vették be a Jugoszláv Néphadsereg alakulatai és a szerb félkatonai egységek. Mégsem győztek.

Hogy Vukovár 1991-es ostromát áttekinthessük, és a korabeli szóhasználatot megérthessük, egész röviden vissza kell pillanatanunk a "jugoszlávizmus" pályafutására. Ezután - és kis szójátékkal: ebből - következik az ostrom, és a szörnyű bűncselekmények sorozata. 30 évvel ezelőtt zajlott le a vukovári véres dráma, amely végül a horvát függetlenségi harc szimbóluma lett.

Horvát graffiti: Vukovárt latin betűvel (horvátul) és nem cirillel (szerbül) kell írni! (Mark Asherman felvétele)


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Történetírói arcképcsarnok: Nagy Iván

A magyar történetírás nagyjai sorozatunkban a családtörténet nagy öregjét vesszük górcső alá.

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.

Nagy Iván (1824-1898) genealógus


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Lengyelország újjászületése

"Nincs még veszve Lengyelország!"

1795-ben a három Fekete Sas (összesen 5 darab fejjel) letörölte a térképről a Fehér Sas országát. A felosztást kimondó és megindokló egyezményben a német (porosz), Habsburg és orosz uralkodók kijelentették, hogy soha nem fogják a lengyel királyi címet használni uralkodói titulasaik között, nem fogják használni a "Lengyelország" kifejezést sem, tovább leszögezték: "Lengyelország örök időkre letöröltett a térképről".

De a lengyel nemzet élni akart.

Plakát Pilsudskiról


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A Nagy Októberi Szocialista...

Az európai naptár szerint 1917. november 7-én Péterváron a bolsevik (kommunista) párt egységei sikeres puccsot hajtottak végre. Mi volt ez az egész? Mi vezetett idáig? És miért tudták túlélni a látványosan sikertelen politikájukkal? Néhány szempontot szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani.

Az Auróra cirkáló, a Putyilov gyár, a Téli Palota, a vörös matrózok: talán még azok is ismerik ezeket a közhelyeket, akik sosem éltek a létező szocializmusban. A vörös drapériák, a Lenin- és Marx-fejek tömkelege persze olyan dolog, ami hála Istennek már csak az emlékekben élnek idehaza. (Kivéve néhány elszánt elvtársat és a törvénnyel nehezen összeegyeztethető tevékenységüket.) De mégis, mi történt november 7-én? Hogyan értelmezzük az akkori és az azutáni eseményeket? Egy forradalom volt? Egy puccs volt? Felkelés volt? Éhséglázadás amit néhány dörzsölt gonosztevő meglovagolt?

Talán mindegyik egyszerre. Jelen bejegyzésben mindössze négy olyan tényezőt szeretnék felsorolni, amelyek hozzájárultak a bolsevikok sikeréhez.

Az Auróra cirkáló Szentpéterváron. Ma múzeum.