A Huszárvágás blogon természetesen nem fogunk abba a csapdába esni, hogy kizárólag az alternatív történelem és a divatos, akadémiai műszóval: kontrafaktuális történetírás veszélyes vizein evezzünk. Mégis, a magyar történelemben néhány esetben a majdnem máshogy történt érzése annyira erős kísértést jelent, hogy muszáj ezeknél az eseteknél elidőznünk.

Than Mór: Attila lakomája

Vannak olyan persze fordulatok, amelynek a következményei egyszerűen beláthatatlanok, ezért bár csábító gondolatkísérletek, de mégsem érdemes velük foglalkozni. Vajon hogyan alakult volna a magyar történelem, ha Attila hun nagykirály nem hal meg, mielőtt az örökösödést elrendezi? Vajon a hunok által uralt kelet-európai sztyeppén felbukkanó elődeinkre ez milyen hatással lett volna? De ilyen például az a kérdés is, hogy mi lett volna, ha nem hal ki az Árpád-ház 1301-ben? Még csak belegondolni sem tudunk, és bármilyen szörnyen hangozzék, azt sem tudjuk, hogy lett-e volna hosszútávú jelentősége. Természetesen vagány és menő érzés lenne a Turul-dinasztia monarchiájában élni akár a mai napig, és az is biztos, hogy az 1300-as évek első két évtizedének trónharcai és polgárháborús helyzete nem következtek volna be. De más, tőlünk független eseményekre nézve nem biztos, hogy ennek komoly hatása lett volna, így például a török birodalom megjelenésére. Kissé durván fogalmazva: Mohácsnál nemcsak II.Lajos, hanem egy Árpád-házi király is meghalhatott volna.

Budapest ostromának kapcsán sokféle elbeszélésmód – hogy ne mondjuk: hiedelem – él. Vannak, akik burkoltan a Waffen SS tisztjeit méltatják, vagy valamiféle hőskölteményt látnak a Német Birodalom, ennek az idegen és velünk nem éppen barátságos nagyhatalomnak a kétségbeesett utóvédharcaiban. Mások még mindig a sztálini értelmezés szerint beszélnek „felszabadulásról”.

Külön fájó kérdés a magyar honvédek sorsa és harca. Hősök akadtak közöttük szép számmal. Ez a téma azonban egy másik, bővebb bejegyzést érdemel.

A Lánchíd az ostrom után, előtte már újonnan eszkábált deszkabódék (Fortepan.hu)

De hogyan élték át az ostromot azok a hősök, akikről gyakran elfelejtkezünk – a budapesti polgárok? Dr.Szaplonczay József, a Pénzügyminisztérium jogtanácsosa családjával a Várban vészelte át az ostromot: „A halál hamarosan bekopogtatott bunkerünkbe. Egy kis elhagyott csecsemőt vett pártfogásba jólelkű házfelügyelőnénk, a kicsi azonban a tejhiányt nem sokáig szenvedhette. Egyik reggel holtan találtuk a kis fészkében. Huszár Pál bunkertársunk vette a merészséget a legnagyobb veszedelmek idején a Dísz tér parkjának legdélibb csücskén megásta a jeges talajban a kis sírhelyet és estefelé, nyugodtabb percekben kivittük a kis halottat utolsó útjára egy kis dobozba helyezve és sietve elhantoltuk. Még egy kis karácsonyfaág is jutott szegénykének a sírjára. A Dísz tér parkja – mint ahogy a többi szükségtemetkezőhely is – hamarosan benépesedett az újabb sírokkal.”

Egyszer egy balatoni klub-üdülő mellett a falatozókban terjedni kezdett a hír, hogy este kerti mulatság lesz, és nagyon egyszerű bejutni, mert a számkóddal működő ajtón csak be kell ütni a mohácsi vész évszámát, és akkor nyílik. Barátaimmal oda is mentünk az invitálásra, de bizony az 1526 nem segített, a kerti kapu zárva maradt. Az ismerős, aki hozta a hírt, zavarba jött és azt mondta: Na jó, akkor a tatárjárás! És valóban, be is jutottunk.

Aba-Novák Vilmos vázlata (Forrás: Hung-art.hu)

De vajon miért ez a két évszám ragadt meg? Miért a vereségeinket „ünnepeljük”? És vajon hova vezet ez? Nehogy azt higgyük, hogy ez valami olyasmi, amit egy legyintéssel el lehet intézni. A második világháború éveiben Dusan Simovic szerb-jugoszláv tábornok a száműzetésben fontos beszélgetéseket folytatott az amerikai Donovan vezérőrnaggyal, a CIA elődjének, az OSS-nek a vezetőjével. Sorra vették a délkelet-európai országokat, és Simovic dicséretére legyen mondva, rólunk, magyarokról volt a legjobb véleménnyel. Csakhogy ez a „legjobb vélemény” is így hangzott: „Amilyen bátrak, hazafiasak, önfeláldozóak a magyarok, annyira alkalmatlanok a szervezett ellenállás kifejtésére. Valahogyan szerencsétlenek is. Ezer éven át minden összeesküvésük, ellenállásuk, forradalmuk sikertelen volt.”

Tényleg így lenne? Egy pillanatra gondoljuk végig ennek a megjegyzésnek a hátterét.