A jereváni rádió sztereóban?

Annak idején volt egy vicc a jereváni rádióról. Eszerint bemondják, hogy Moszkvában új Mercedesek osztognak. Majd következik a helyesbítés: a hír igaz, de nem Moszkvában, hanem Jerevánban, nem új Mercedeseket, hanem régi Zsigulikat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. A vicc a létező szocializmusban a szándékosan eltorzított valóságértelmezést mutatja be. Mára azonban úgy tűnik: a valóság szinte szétporlad a kakofóniába fulladó híradások özönében. Nehéz dolgunk van tehát ha tisztán akarunk látni - igaz ez a legutóbbi "tankönyv-ügyre" is. Az Oroszországi Föderációban állítólag új tankönyvet vezettek be, amelyből 11.-ekes diákok milliói fogják tanulni az 1956-os forradalommal kapcsolatos történelemhamisítást. Kisebb politikai vihar támadt ebből idehaza, s az ellenzék természetesen az állítólagosan oroszbarát kormányt támadja a tankönyv miatt – mintha a magyar kormány bármit is tehetne egy szuverén ország tankönyvei kapcsán, különösen is, ha ez a szuverén ország nagyhatalom és éppen háborúban áll.

A szóban forgó történelem-tankönyv

De mindezt tegyük félre, és vegyünk egy nagy levegőt. Vajon mi szerepel a román történelemkönyvekben Erdélyről? A szlovák történelemkönyvekben 1918 őszéről, „Pozsony felszabadításáról” vagy más eseményekről? A francia tankönyvekben az első világháborút lezáró békéről? A török tankönyvekben a mohácsi csatáról? Sőt, ha a tankönyveken túllépünk, vajon miért nem volt ekkora felháborodás a Szulejmán című török sorozata kapcsán – pedig az biztos, hogy több emberhez jutott el, nagyobb benyomást téve, mint egy tankönyvről szóló híradás? Ha pedig a történetet az abszurd humor felől fogjuk meg, akkor – mértékadó közlés szerint – az egyik ukrán tankönyvben szerepel egy olyan feladat, hogy a nebulók vázolják fel az „ukrán ősember egy napját”.

Komolyra fordítva a szót, 1956 természetesen kiemelt ügy. 1956 nem történelem, hanem maga a magyar álom. 1956 az egyetlen olyan kincsünk a huszadik századból, amire minden skrupulus nélkül lehetünk büszkék. Természetesen vannak, akik igyekeznek befeketíteni 1956-ot, mondván, hogy a fegyveres szabadságharcosok köztörvényesek volt (hiszen ott van a kádári állambiztonság dokumentumaiban!); mások nagyítóval keresnek antiszemitizmust a forradalmi eseményekben; megint mások meg az egészet „kis októberi szocialista forradalomnak” nevezik, vagy még annak se, hanem a reformkommunisták hősies próbálkozásának. Vannak, akik a népítéletektől finnyáskodnak: és valóban, ezeket vonzónak nehéz lenne nevezni, de egy évtizednyi eszement diktatúra után az lett volna a meglepő, ha nincsenek ilyenek. Azután olyanok is vannak idehaza, akik provokációt sejtenek az események mögött: no nem a nyugati titkosszolgálatok akcióját, ahogyan az a kérdéses orosz tankönyvben áll, hanem épp ellenkezőleg, szovjet és hazai kommunista provokációt, tudniillik, hogy direkt kirobbantottak egy forradalmat, hogy azután lehessen egy jó kis véres megtorlást rendezni.

Egy másik oroszországi történelem-tankönyv

Mindez negyedigazságok elferdítése – a történelem félremagyarázása. Nem véletlenül állnak a következő sorok Alaptörvényünk preambulumában, a Nemzeti Hitvallásban: „Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését. Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét. Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.”

1956 tehát ma is valóság. Tulajdonképpen ez az utolsó nagy közös nemzeti élményünk – sajnos 1989 nem vált azzá. Ebből kifolyólag érthető, hogy ’56 kérdése politikai kérdés is. 1956 ugyanis arról szól, hogy hol van a helyünk a világban; sőt, hogy hogyan tudunk magunknak méltó-, és elismerésre méltó helyet szerezni a Nap alatt, miután két világháború után szégyenpadra ültettek bennünket.

Most pedig térjünk vissza a tankönyvhöz. Az Oroszországi Föderáció budapesti nagykövetsége Facebook-posztban reagált a tankönnyvel kapcsolatos hírekre. A reagálás hosszú, de sajnos végig kell rajta mennünk: „Az egyszerűség kedvéért támpontul Tompos M. úrnak az Oroszországi Föderáció magyarországi nagykövetéhez intézett nyílt levelét használjuk, amely elég átfogóan tükrözi az aggodalmak egész sorát. Kezdjük azzal, hogy a velünk szemben megfogalmazott kritika sajnos egy olyan magyar hírportál közlésén alapul, amely – talán szándékosan, talán tudatlanságból – információforrásként és politikai kísérő narratívaként a lettországi székhelyű Meduza internetes kiadványt használta fel, amely oroszellenes hamis hírek gyártására és terjesztésére szakosodott, amiért Oroszországban méltán minősül külföldi ügynöknek. Ez az anyag különösen az 1956-os magyarországi eseményeknek a kontextusból kiragadott, és az orosz álláspontot szándékosan negatívan bemutató értékelését tartalmazza. Ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a tankönyv augusztus 8-án Moszkvában tartott bemutatóján elhangzott, hogy az orosz sajtóhoz a tankönyvnek „legalább tíz különböző” tervezete jutott el. Nehéz megítélnünk, hogy a cikk megírásához melyik tervezetből indultak ki, de az általunk ismert tankönyvtervezetek egyike sem nevezi „fasisztának” az „56-os forradalmat” (ami a tankönyv végleges változatát illeti, az még nem jutott el a Nagykövetségre). [….] A modern Oroszország ugyanis változatlan tisztelettel viseltetik a magyar nép történelmi emlékezete iránt, és elismeri, hogy közös történelmünkben vannak összetett kérdések, amelyek közé joggal sorolják az 1956-os eseményeket is. Ezért mindig is nagyon óvatosan és odafigyeléssel közelítettünk a kérdéshez, nem hagytuk, hogy azt politikai célokra használják fel, és a múlt eseményeit mai szemszögből, a történelmi kontextusból kiragadva vizsgálják. Ugyanígy elfogadhatatlan számunkra a történelemnek konjunktúralovagok általi átírása, a kényelmetlen tények elhagyása, és az aktív résztvevők szerepének elhallgatása. Itt alapvetően fontos, hogy levéltári anyagokra, kortársak tanúságtételére támaszkodjunk. Ami Tompos M. úr azirányú aggodalmait illeti, miszerint Oroszország elnöke „visszasírja a Szovjetuniót”, szeretnénk tisztázni: Putyin úr szerint a Szovjetunió összeomlása „geopolitikai katasztrófa” volt, amelynek következtében 25 millió orosz nemzetiségű és oroszul beszélő állampolgárt fosztottak meg hazájától, akik ezáltal egyik pillanatról a másikra szülőföldjük határain kívül találták magukat. Sokan közülük „másodrendű állampolgárrá” váltak, mint történt ez például az „ultrademokratikus” balti államokban és Ukrajnában. Honfitársainknak ezzel kapcsolatos érzései érthetőek és együttérzést keltenek minden magyar emberben, akinek szívét hazaszeretet tölti el, aki szereti népét és nemzetét; mindazokban, akiket nyomaszt a „trianoni tragédia”, amelynek következtében Magyarország nemcsak területének jelentős részét, hanem lakosságának több mint felét is elvesztette (Tompos úr tájékoztatására: Oroszország nem vett részt a „trianoni békediktátumban”). Végezetül nem mehetünk el az orosz Nagykövetség munkatársainak a Terror Házába történt tréfás meghívása mellett. Az ebben a múzeumban található kiállítást jól ismerjük, ám úgy véljük, az aligha szolgálhat egy ilyen nem helyénvaló „humor” alapjául. De bízzuk ezt Tompos M. úr lelkiismeretére.”

Még egy oroszországi történelem-tankönyv

Mindössze néhány megjegyzést kell a fentiekhez fűznünk. Az első a Meduza internetes portál szerepe: ez természetesen akár jogos is lehet, ugyanakkor még egy titkosszolgálati bekötöttségű sajtótermék is adhat közre olyan hírt, amelynek van valós alapja. A tankönyvek tíz különböző tervezetéről: nos, az tény, hogy a szóban forgó tankönyvön kívül valóban számos más tankönyv is forgalomban- és használatban van Oroszországban. De fogalmunk sincs, hogy ezt és a többi tankönyvet hány iskolában használják, és hány diák tanul ezekből. Sőt, azt sem tudjuk, hogy az inkriminált tankönyvön kívül a többiben mit írnak 1956-ről, ha egyáltalán írnak, vagy szerepel-e bennük Magyarország. Nem véletlenül szedtük ezt félkövérrel; ugyanis ha vannak a történetben érdekes kérdések, egyfajta Akhillesz-sarkok, akkor ez lehet az egyik. Továbbhaladva a nagykövetség közleményében, a magyar-orosz közös történelmi múltban valóban vannak „összetett kérdések”, de hogy 1956 az lenne, azt magyar szempontból nehéz lenne mondani. Az oroszok számára 56 persze mindig is „összetett kérdés volt”, az orosz elnökök felelősség-vállaló nyilatkozatai ellenére; vagyis mindig is tudtuk, hogy az oroszok így gondolkodnak rólunk és 56-ról. De vajon miért éppen most lett ebből botrány? Ez a másik kérdés, ami izgalmas, és igazából túlmutat az emlékezetpolitika kérdésein. A közleményben azt is olvashatjuk, hogy az orosz hivatalosságok 1956-ot „odafigyeléssel közelítették meg, és nem hagyták, hogy azt politikai célokra használják fel” – nos ez inkább hangzik fenyegetésnek. Izgalmas az az állítás is, miszerint „elfogadhatatlan számunkra a történelemnek konjunktúralovagok általi átírása, a kényelmetlen tények elhagyása, és az aktív résztvevők szerepének elhallgatása. Itt alapvetően fontos, hogy levéltári anyagokra, kortársak tanúságtételére támaszkodjunk.” Ennél a megállapításnál mindössze egyetlen passzust szeretnék idézni M.Kiss Sándor és Káhler Frigyes 1956-ról szóló alapmunkájából („Kinek a forradalma?”): 1958 október 9-én Marosán György, a Kádár-féle kommunista restaurációs kormány tagja egy »Feljegyzést« kapott készhez az „ellenforradalmi ügyekről”.  A belügyi feljegyzés írói elégedetten állapították meg: „az ellenforradalmi perek anyagai minden vonatkozásban alátámasztják pártunk értékelését az ellenforradalomról”. Ez nem is csoda, hiszen a pártnak az ellenforradalomról adott értékelése határozta meg, hogy mi legyen a perek anyaga! Ennyit a „dokumentumokról”. Szót kell ejtenünk a trianoni kérdésről is: a nagykövetség posztja szerint „Oroszország nem vett részt a „trianoni békediktátumban”. Nos abban nem, már csak azért sem, mert akkor nem létezett Oroszország, csak Szovjet-Oroszország. A Szovjetunió viszont a trianonit megerősítő, sőt, súlyosbító párizsi békeszerződésben nagyon is részt vett. Végül, az, hogy Tompos Márton hívja meg a Terror Házába az orosz nagykövetet, azért viseli a politikai humor diszkrét báját, mivel a Momentummal általában hasonló állásponton levő sajtótermékek és véleményvezérek rendszeresen nevezik a múzeum főigazgató asszonyát történelemhamisítónak.

És most térjünk át a könyv szövegére. A 130. oldalon ezt olvashatjuk: „A lázadó radikálisok, akik között nem kevesen a fasiszta Magyarország fegyveres alakulatainak egykori harcosai voltak, a felkelés során nemcsak a szovjet emlékművek és szimbólumok megrongálásával »tették le a névjegyüket«, hanem Magyar Dolgozók Pártja képviselői, rendfenntartó szervek munkatársai és családtagjaik ellen elkövetett számos gyilkossággal is. Még a rezsim létesítményeit őrző sorkatonák is brutális mészárlások áldozatai lettek.” Ez persze úgy hazugság, hogy részleteiben valóságot tartalmaz. Ledöntötték a szovjet emlékműveket és leverték a vörös csillagokat? Igen, és ez így is volt helyes. Voltak népítéletek, felakasztottak ávósokat? Igen, voltak, bár ezeket legtöbbször a tüntetőkre leadott sortűz előzte meg. Megölték a Köztársaság téri pártházat védő sorállományú ÁVH-s határőröket? Igen, ez bizony így történt, bár ennek is voltak előzményei. De vajon ez volt 1956 lényege? Erről szólt a forradalom? Nem, nem ez volt a lényege, és nem erről szólt.

...és még egy orosz történelem-tankönyv

Érdekes összevetni a fenti fordítást a G7 híradásával: „1956-ban lázadó radikálisok, a fasiszta Magyarország volt katonái fogtak fegyvert, rengeteg gyilkosságot követtek el, még a sorkatonák is brutális mészárlások áldozatai lettek – ez olvasható az 56-os forradalomról az új állami orosz tankönyvben, amiből szeptembertől kötelező jelleggel fog minden 17 éves tanulni Kalinyingrádtól Vlagyivosztokig.” Mint láthatjuk, nem egészen ez áll a tankönyv szövegében, azt kiélezve adták közre, ráadásul, nem tudjuk, hogy tényleg minden 17 éves orosz fiatal ebből fog-e tanulni.

Ne dugjuk homokba a fejünket. Az orosz emlékezetpolitikában és általában, a történelmi emlékezetben a magyar nem jó márkanév. (Kár lenne magunkat hibáztatni: ez 56 esetében is így van). Másfelől akik most élénken érdeklődnek 1956 iránt, azok biztosan máshogy értékelnék mondjuk Magyarország második világháborús történetét, mint az oroszok?

Falfirka az egyik budapesti egyetem mosdójából. Az "1312" talán az ACAB (all cops are bastards - minden zsaru rohadék) kódja

Végül, Józef Mackiewicz lengyel író „A kommunista provokáció diadala” című munkájából szeretnék idézni: „Nem a fizikai erőszakban és a tömegek ellen elkövetett bűntényekben keresendő a kommunista rendszer minőségileg jellemző jegye. A hitlerizmus számos esetben túltett rajta ezekben a közönséges bűntényekben. A kommunista rendszer legjellemzőbb sajátossága az emberi szellem totális rabsága, az emberi értelem, az intellektus rabul ejtése. […] Bár a józan ész nem ezt diktálná, a lázadókat kiáltják ki »reakciósnak«; azok pedig, akik engedelmesen a kommunizmus igájába hajtják a fejüket, »haladóknak« nevezik magukat.”

Hogy ennek a megállapításnak a fenti történetből esetleg mindkét állásponthoz van-e köze, Kristóf Attila nyomán csak annyit mondhatok: én nem tudom…