A "kismagyar", vagyis a "bocskai" - magyar viselettörténet III.rész

A kismagyart, avagy a "bocskait" tévhitek, rosszindulatú megjegyzések, a „magyarkodás” vádja kíséri újjászületése óta. Ahogy például egy ismert baloldali értelmiségi odavetette: „a két világháború között az Ébredő Magyarok vagy a Vitézi Rend szólította fel tagjait a zsinóros ruha viselésére, a rendszerváltás óta pedig a magyarkodó szélsőjobb bocskaizik ezerrel”. Valóban így lenne?  

A ruha története a reformkorban kezdődött, amikor a pompás öltözékek helyett (vagy inkább mellett) előtérbe kerültek a kevésbé díszes, visszafogottabb, a polgári ízlésnek jobban megfelelő magyar ruhák. Nem könnyű ekkor még kettéválasztani a két viseletet, sokkal inkább csak a 19. század 60-as 70-es éveitől figyelhető meg egyértelmű elkülönülésük. Egyszerűsége, de határozott magyaros jellege miatt voltak, akik mindennapos ru­haként használták, s egy idő után már a szűk magyar nadrágot és a csizmát is gyakran felváltotta a kényelmesebb pantalló és a félcipő. A század végére aztán az európai divat szinte teljesen kiszorította a magyaros ruhadarabokat – így javarészt a polgárit is – az öltözködésből.

Itt még szűk nadrágban, csizmával hordják a bocskait. (Fortepan)

Ahogy már említettük, a millenniumi ünnepségek kapcsán ismét előtérbe került a magyar viselet, s nem csak a legtekintélyesebb rétegekben, hanem a polgárság körében is fontossá vált a kérdés: mit hordjanak a magyarok az 1000 éves jubileum alkalmával? Ekkor ismét fellángolt a ruhamozgalom, a Budapesti Tudományegyetem egy hallgatókat tömörítő köre például felhívást tett közzé, melyben arra kérték egyetemi polgártársaikat, hogy az országba özönlő idegenek ezrei előtt mutassák meg, hogy „ez az ország a második évezred küszöbén magyar”, ezért „viseljen a magyar diák magyar ruhát”, s az „ifjúság mint egy ember foglaljon állást a nemzeti viselet mellett”. Céljuk tehát a magyar ruha mindennapos viseletté tétele volt, melyben segítségükre volt többek között a Kossuth Ferenc vezette Függetlenségi és ’48-as Párt is. Nem mindenki lelkesedett ezért az ötletért, ellenzői általában azzal érveltek, hogy elmúltak már azok az évek, amikor „Magyarország szánandó provincia volt” és ezek a ruhák csak gúny tárgyává tennék a külföldiek előtt az országot. Az egyik ellenzője épp Podmaniczky Frigyes volt. Végül a felek megállapodtak abban, hogy a magyar ruha leginkább ünnepi dísznek való, mindennapos használatra kevésbé alkalmas; ennek ellenére a háború kitöréséig még több próbálkozás is történt azért, hogy a magyaros ruhát divatba hozzák, ezt azonban nem sikerült elérni.

Igazi jellegét és formáját az 1920-as években nyerte el az öltözék. Többen is akadtak, akik szélesebb körben kívánták elterjeszteni a magyaros viseletet, közülük leginkább Tüdős Klára és Ferenczy Ferenc munkássága volt meghatározó. Hozzá kell tenni, hogy a Horthy-korszakban a mindenkori kormányzatok is nagymértékben támogatták az ilyen kezdeményezéseket, a magyaros ruhák ugyanis a nemzeti összefogást és a trianoni békediktátum elleni protestálást is jelképezték. Nem csoda tehát, hogy ebben az időszakban – a már egyre többször bocskainak hívott – ruhadarabok sok iskolában egyenruhává váltak és az ünnepségeken, ballagáson, tablófotózáson ezt öltötték magukra a fiatalok. Megszámlálhatatlan sok változata jött létre az öltözéknek: hagyományos állógalléros dolmány, lehajtott gallérú zakó, dupla ujjas (ún. „kazinczy”) stb., melyeket lehetett hordani magyar, illetve angol (hosszú) nyakkendővel is.

"Páratlan a magyar!" (Forrás: fdk.hu)

Nem mellékes talán az sem, hogy honnan ered a ruha közkedvelt „bocskai” elnevezése. Ságvári György hat elképzelhető magyarázatot is talált erre. Mindet természetesen helyhiány miatt nem tudom ismertetni, ezért csak azt idézem, mely szerintem a legvalószínűbb magyarázat lehet: „Talán Bocskai korabeli portréjáró ismert, oldalt bevágott süvegforma és a rövidzsinóros dolmány ihlette névadásra a 20. századi keresztapákat? A jellegzetes 17. század eleji magyar úri viselet, amelynek megszemélyesítője maga Bocskai István? Az mindenesetre tény, hogy mind a sapkának, mind a zsinórgombolóknak van formai egyezése a 300 évvel korábbival.” Az első világháborús zsinórdíszes sapkákat már „Bocskai-sapkának” hívták, s megtalálható volt rajtuk a jellegzetes „Bocskai-vágás”.

A kommunista diktatúra időszakában hasonló sors jutott a polgári magyar öltözéknek, mint a díszmagyarnak, azzal a különbséggel, hogy míg utóbbiból leginkább csak gúnyt űztek és a régi elmaradott világ jellegzetes maskarájának titulálták, addig a bocskai minden változatát a szélsőséges eszmeiséget vallókkal kötöttek össze. Ennek annyi alapja volt, hogy az Imrédy Béla neve által fémjelzett Magyar Élet Pártja használta a fekete kismagyart pártegyenruhaként. A nemzetiszocialista mozgalmak tagjai szinte egyáltalán nem viselték. A reakció elleni harc jegyében igyekeztek minden magyaros ruhadarabot eltüntetni, ami nagyrészt sikerült is. Mindössze a temetkezési vállalatok alkalmazottainak gyászhuszárruhájaként, s ugyanígy a hivatali öltözetként a református lelkészek ünnepi viseletének palástján maradhattak meg egyáltalán a zsinórdíszítések. A Kádár-korszakban a népviseletek váltak elfogadottá és a magyarság külsőségekben való kifejezésének szimbólumává.

Napjainkban, ha nem is beszélhetünk még a magyaros öltözködés sokadvirágzásról, az mindenképp pozitívumként könyvelhető el, hogy a közgondolkodásban kezd átértékelődni, s talán egyre elfogadottabbá is válni. Sok esetben már a népviselet egyes elemei is megjelennek a hétköznapi öltözködésben, különösen is az ing, ,a mellény és a tarsoly terjedt el.

Bocskai csoportkép. (Forrás: szabosag.com)

(Felhasznált irodalom: Hajdu Tamás: A kismagyar. Bp. Magyar Ház, 2008., Ságvári György – Bocskai fejedelem és a bocskai viselet. In Czigány István (főszer.): Bocskai és kora... Tanulmányok a Bocskai-szabadságharc 400. évfordulójára. Bp. Martin Opitz Kiadó, 2005., Ságvári György: „Férfias és magyaros”: Magyar férfiruhák történelmi keretben. In Flórián Mária (szerk.): Életmód, szemléletmód és módi változása a parasztság körében a 19-20. század fordulóján. Bp. MTA, 2010., Bolgár György: Páratartalom bocskaiban. Népszava, 2010. aug. 13.)