A Kommunizmus Áldozatainak Múzeuma
Állami felügyelet. Vallási elnyomás. Hazugságok. Megfigyelés. Kommunizmus: Egy koncentrált politikai uralom, amiben az egypárti diktatúra eltörli a magántulajdont és felügyeli a termelőeszközöket, illetve a javak és szolgáltatások szétosztását is. Miközben osztály nélküli, egalitárius társadalomról beszélnek, a kommunista gyakorlat az erőszakon alapul, brutalitást alkalmaz, és elnyomja a szólás-, a vallás-, és a gyülekezés szabadságát, és más jogokat is. (a Kommunizmus Áldozatainak Múzeumának meghatározása)
Talán 2003-ban lehetett, amikor még a Terror Háza Múzeumban dolgoztam, hogy egy bizonyos professzor Lee Edwards jelentkezett be a múzeum főigazgató asszonyánál. Elmondása szerint egy múzeumot akarnak létrehozni alapítványával, amelyet a kommunizmus áldozatai emlékének szentelnének. Egyelőre egy online kiállítást állítottak össze. Konkrétumokról ekkor még nem esett szó, majd néhány év múlva kiderült, hogy egy emlékművet szeretnének állítani magyar támogatással az amerikai fővárosban. Hosszas huzavona után a kommunizmus áldozatainak emlékműve végül is megvalósult. Még néhány év telt el, mire maga az elképzelt múzeum is "tető alá került", köszönhetően a lengyel és magyar pénzügyi támogatásnak.
Az alábbiakban fotókkal számolunk be a Múzeum megnyitásáról és magáról a kiállításról is.
A kiállítás bejárata.
Az első terem
A magyar '56 nagy szerepet kap a tárlaton
Egy sokáig elfelejtett hősünk: Mindszenty
Részlet a második teremből: a magyar forradalom leírása középen
Az egyik tárolóban a Time magazin 56-os különszáma található
A kiállítás egyik filmjében is kiemelten megjelennek a szabadságharcosok
Az érintőképernyős terminálon egy-egy üldözött döntéseit játszhatjuk újra
Részlet a kiállításról
A kiállítás zárásaként az "Emlékezz ránk!" jeles szereplői között magyar hőseink is ott vannak: Tőkés László
Mansfeld Péter
Lee Edwards beszédet mond a megnyitón
Takács Szabolcs nagykövet mond beszédet a megnyitón
Részlet a kiállításról
A szalagátvágás után. Az ollóval a kezében Lee Edwards professzor, mellette Andrew Bremberg igazgató, Elizabeth Spalner alapítványi alelnök. Lee Edwards fölött Megyesy Jenő, amerikai magyar vezető, mellette Takács Szabolcs nagykövet. A hátsó sorban középen Máthé Áron NEB elnökhelyettes, tőle jobbra a második Karol Nawrocki, az IPN elnöke.
Az ünnepélyes megnyitón Andrew Bremberg igazgató mond beszédet
A kiállítás támogatói
(A felvételeket Dergán Ádám és Máthé Áron készítették)