A legjobb stratégiai játékok II.rész: a Hearts of Iron IV.

A blog felületén az indulás óta majdnem minden hónapban igyekeztünk egy-egy történelmi fordulópontra vonatkozóan a „Mi lett volna, ha…?” kérdést megvizsgálni. Anélkül, hogy képzelgésekbe merülnénk, a „mi lett volna, ha…?” felvetés nemcsak a manapság egyre divatosabb, úgynevezett „kontrafaktuális történetírás” körébe tartozik. A történelem modellezése és ebből következően újra-játszása ugyanis komoly üzletágat jelent a stratégiai játékok birodalmában. Utóbbiak közül vesszük górcső alá legjobbakat.

A jugoszláviai hadjárat sikere után... Hearts of Iron IV

Miért beszélnek az európaiak még mindig a háborúról? Annak idején konferenciát is rendeztek a Terror Házában és kötet is jelent meg a XX.Század Intézetnél. A címben feltett kérdésre Vlagyimir Bukovszkij, szovjet-orosz ellenálló, neurofiziológus azt a választ adra, hogy „ez a háború pedig egy percre sem ért véget – mindmáig nem sikerült befejeznünk.”

A valóságban nem csak az európaiak beszélnek az háborúról. Kína második világháborús nemzeti szenvedéstörténetére jelentősen épít, s ugyanígy Oroszországban is folyamatosan jönnek ki a sorozatok, mozifilmek, s ott van a minden évben megrendezett győzelmi parádé is. De beszélnek róla Amerikában is, igaz, némileg máshogy. Ennek egyik megjelenési formája a második világháborúval foglalkozó játékok sorozata. A Hearts of Iron negyedik kiadása is az egyik ilyen.

1936-ban kezdődik s a játékmenet 1949-ig tart elvileg, persze ilyen a játék választási lehetőséget kínál fel: folytatni akarod vagy megnézed az elért eredményt? Mivel azonban lassanként elfogynak a felfedezni-kikutatnivalók, sok teteje az ötvenes évig közepe után már nagyon nincs játszani. Egészen apró részletekig irányíthatjuk országunk hadseregét és hadiiparát: tervezhetünk tankokat, repülőgép-hordozókat, hadosztályaink összetételét meghatározhatjuk. Eldönthetjük, milyen doktrína szerint harcoljanak seregeink, s hogy ki legyen a vezérkar tagja. Egészen elképesztő tudásbázis van a játék mögött, hiszen szó szerint akármelyik országgal lehetünk: Nepállal vagy az USA-val. Igaz, a világ országai közül talán csak másfél tucatnyi van alaposan kidolgozva, sajátos lehetőségekkel és sajátos eseményrendszerrel kombinálva. No de ez sem kevés, több ezer nevet (pl. politikusokét, vagy tengernagyokét, nagy cégekét, stb.) kellett felvinni a gépre! ráadásul a mi szempontunkból különösen is izgalmas, hogy lehetünk Magyarországgal, bekövetkezhet a második bécsi döntés vagy éppen Habsburg Ottót is királlyá koronázva újra létrehozhatjuk a Monarchiát.

Támad a náci Német Birodalom

A játék elején – amíg tölt a gép – mindenféle humoros vagy éppen bölcs idézetek sora jelenik meg, amelyek kifejezetten emelik a játék színvonalát. Az egyik Mao Ce Tung idézet szerint a háború politika vérontással, míg a politika háború vérontás nélkül. Nos, sajnos a játék erőssége éppen az, ami végül is a gyengesége: bár komoly politika-szimuláció található benne, azért ez a hadászati-harcászati részhez képest még gyerekcipő. Bosszantó hiba, hogy nincsenek hadifoglyok – a bekerített csapatok egyszerűen a semmibe tűnnek, miközben a háborús veszteségektől országunk összlakossága nem csökken (csak a hadrafogható része). Talán a legbosszantóbb a megegyezéses béke hiánya, Ugyanígy a titkosszolgálatok (ideértve a politikai rendőrséget és az állambiztonsági szerveket is) sem tudják egy normális játék esetén betölteni azt a szerepüket, amit annak idején betöltöttek.

És hogy miért írtam ezt, hogy normális? Kb. 1994-ben talán másodikos gimnazista voltam, amikor egyik már mérnökhallgató barátom bevitt a Műegyetem egyik számítógéptermébe hálózaton játszani a Warcraft 1-el. Akkor még voltak számítógéptermek, s akkor még nagy dolog volt hálózaton játszani. Amíg én nekiálltam szépen építgetni a bázisomat, hirtelen az ellenséges varázslók által rámküldött másvilági lények (water elemental) rohantak le. Elképedt tiltakozásomra a cimbora csak annyit mondott: az elején én sem tudtam mi a lényeg. Vagyis az a játék is, és bizony, csak három évtizeddel később a Hearts of Iron IV is "kimaxolható", ha valaki kiismeri és fejben összerakja a játékot irányító algoritmusokat. Így lehet mondjuk minimális hadiiparral és maroknyi dél-afrikai zsoldossal meglepetésszerűen megszállni az Egyesült Királyságot; így lehet a mégannyira féloldalas titkosszolgálati résszel idejekorán kinyírni Németországot; és a többi. De ha még normálisan is játszik az ember, akkor is irreálisnak tűnik mondjuk bolgár ejtőernyősökkel lerohanni Londont vagy éppen egész Szibériát Magyarországhoz csatolni. Hiába tehát a mélységében kidolgozott történelmi hűség, adatok, összefüggések rendszere, ha a kereskedelmi igény és az alkotók történelmietlen hozzáállása végül is képtelenné teszi a játékot a valóság szimulációjára.

Ettől függetlenül magával ragadó és veszélyesen időrabló történelmi szimulációról van szó.