Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A mandzsúriai jelölt és a CIA hidegháborús valósága

Az előző részben ott hagytuk abba a történetet, hogy a második világháború végén a brit, az amerikai és a szovjet győztesek a „brain drain” speciális formáját gyakorolták: lelkesen vadásztak a német és japán tudósokra. Nukleáris kísérletek, rakétatechnológia vagy éppen bio-hadviselés: minden kellett. A legbizarrabb kutatásokra kétségtelenül az ember elme kontrollja és a személyiség-építés terén került sor.

Ebben a részben (az előzményeket lásd itt) az amerikai biofegyver-program egyik fő központjának, Fort Detricknek a történetét tekintjük át. 1929-ben az amerikai hadsereg a Maryland államban Fredrick városkától tartós bérletbe vett egy földsávot, hogy ott szükségrepülőteret alakítson ki. Ez lett Detrick Field. Két évvel később a Marylandi Nemzeti Gárda kapta meg a területet, hogy ott repülő-kiképzőközpontot létesítsen. 1940-ben az amerikai légierő kapta meg a bázist, és egészen 1942-ig használták. Egy ideig csend honolt a környéken, majd 1943-tól a hadsereg kémiai hadviselésért felelős szolgálata (Chemical Warfare Service) települt ide. Eközben, szövetségi szinte 1942-től megindult a biofegyver-kutatás is. Az új kutató-szolgálat azután 1943-tól a Camp Detrick-é átnevezett bázison talált otthonra. Rövid idő alatt hatóanyagokat fejlesztettek ki és eljárásmódokat dolgoztak ki az esetleges – akkor ismert! – biofegyver-támadások ellen, és egy kórházat is felállítottak. Közben persze a védekezés mellett a támadásra is készültek, és a fertőző ágensek célba-juttatásának módjain is dolgoztak.

A bázis főkapuja 1954-ben (Preserve Maryland)


A háború után ugyan a személyzetet a felére csökkentették, de újabb területekkel egészítették ki Camp Detrick működési körzetét. A biofegyver-programot is szervezetszerűen beillesztették a hadsereg rendszerébe, egyelőre a kémiai hadviselés egyik alosztályaként. 1949-ben azután újabb fejlesztések kezdődtek a bázison. Megépült a „Millió literes Teszt-gömb”, vagyis az a gömb alakú csarnok, ahol a levegőbe permetezett mikrobiológiai támadásokat tudták szimulálni. Az 1950-es években folyamatosan bővítették a létesítményeket, és Camp Detrick területét is. 1956-ban az aeoroszol-programot immár önkéntesek bevonásával folytatták (vagyis önkéntes tesztalanyokkal!) az immár Fort Detricknek nevezett bázison. A kutatások nemcsak emberekre és állatokra vonatkozóan folytak, hanem növényvédelem (és károsítás) területén is. A legkülönfélébb járványokkal és betegségekkel kísérleteztek: a pestistől kezdve számos más baktériumig és gombáig bezárólag.

Csakhogy más érdekességek is történtek ekkoriban Fort Detrickben. A biológiai hadviselés mostohagyermekéről volt szó, az úgynevezett pszi-hadviselés kifejlesztéséről. A háború vége felé ugyanis az őrizetbe vett német tudósok nemcsak az addigra szokásosnak mondható kísérletekről adtak beszámolókat, de akadtak köztük egészen bizarr történetek is. Ezek egy része az emberi psziché megváltoztatására, ellenőrzésére szolgáló kutatásról szólt – vagyis egyfajta „agykontrollról”. Ez a része a kutatásoknak 1949-ben kapott lendületet. Mára egy méltatlanul elfelejtett hős, Mindszenty bíboros-érsek ügyéről volt szó ugyanis. Az addig karakán embernek ismert katolikus főpap ugyanis a kommunisták által koholt koncepciós perének tárgyalásán furcsán, zavartan viselkedett. Már akkor felmerült a gyanú: hallucinogén drogokkal tömték tele, s így, alaposan begyógyszerezve állították a bíróság elé! A tárgyalást közvetítették, s a per anyagát kiadták. Mindszenty ügyét az egész szabad világban élénk érdeklődés kísérte. (Ma már kevesen hinnék, hogy az amerikai-olasz katolikus családban felnövő Nancy Pelosiéknál is mindennap imádkoztak Mindszentyért…)

Persze nemcsak Mindszentyről volt szó, hanem az elfogott ellenséges ügynökökről is. A CIA olyan módszereket keresett, amivel nemcsak szóra bírhatja őket, de akár megváltoztatva személyiségüket, „újrafelhasználható”, visszaküldhető alanyokat faraghat belőlük. 1949-ben elindult a CIA szupertitkus kutatási programja. A rövidesen kitörő koreai háború azután újabb lökést adott a programnak. Amerikai hadifoglyok mindenféle terhelő nyilatkozatot tettek az Egyesült Államokra, többek között háborús bűnökkel vádolva hazájukat. Később ez a jelenség a történetből született regény és film alapján a „Mandzszúriai jelölt” néven vált ismertté. A CIA egyetlen épeszű (bocsánat a szójátékért) magyarázatot talált: ezeket az embereket, ahogyan Mindszentyt is, agymosásnak vetették alá. A szupertitkos program során – először Bluebird, utána Artichoke, végül MK-ULTRA nevet viselte – intenzíven vizsgálták az emberi psziché bugyrait, a legkülönfélébb módszerek segítségével. S ezek közül az LSD ("igazságszérum") egészen magas dózisú adagolása köztörvényes elítéltek részére még korántsem volt a legdurvább…

Az "egymillió literes gömb" - kísérleti tér Fort Detrickben (wikimedia)

Alan Dulles egy megfelelőnek vélt „tudóst” talált a kísérleti program vezetésére. A 33 éves Sidney Gottlieb szegény sorsú bevándorló zsidók gyermekeként született, és eladdig különcként éldegélt: egy folyóvíz nélküli faházban meditált, és hajnalban kelt, hogy megfejje a kecskéit. Megalkudott Dullessal, és azt kérte, hogy Camp Detrickbe mehessen, és ott hozzáférhessen a hadsereg által már addigra felhalmozott tudáshoz (Mint az első részben jeleztük, a különféle növényi komponenseket, vagy biológiai eredetű mérgeket is eredetileg a bio-hadviselés tárgykörébe sorolták). A CIA gátlástalanul „lenyúlta” a hadsereg laboratóriumait, kutatási eredményeit. Gottlieb és csapata egy közeli börtönből és egy addiktológiai központból válogatta áldozatait. Eletrosokk, drogok, az érzékeléstől megfosztás – széles volt az eszközök tárháza. A humán tesztalanyok másik körét a hetednapi ádventisták köréből sorozták? toborozták?, akik a fegyveres szolgálatot megtagadták. 1954 és 1973 között legalább 2300-an, de lehet, hogy több ezren is szolgálhattak az "Operation Whitecoat" (Fehérköpeny-művelet) alanyaiként...

Fort Detricken kívül más helyekre is kiterjesztették a kísérleteket. Az egyik ilyen Kronberg volt, Nyugat-Németországban, ahol a korábbi náci tudósok és CIA-s „kollegáik” eseténként egy kandalló körül vitatták meg a napi tapasztalatokat. A kísérleti alanyok között volt, akit 77 napig tömtek LSD-vel, koreai hadifoglyokat pedig felváltva depresszánsokkal utána meg stimulánsokkal kezeltek, majd magas hőhatásnak tettek ki. A legismertebb áldozat azonban egy CIA-s volt: Frank Olson. Olson bakteriológus volt, és a CIA tisztjeként dolgozott Fort Detrickben. Különböző okokból arra a következtetésre jutott, hogy a CIA tényleg megpróbált biológiai fegyvert bevetni a koreai háborúban. Olson ezután arra az elhatározásra jutott, hogy inkább kilépne a szolgálatból. Rövid hezitális, hosszas beszélgetések után (amelyekben Gottlieb is részt vett) arra jutott, hogy mégsem lép ki, sőt, pszichiátriai kezeléseknek veti magát alá. A családját hátrahagyva egy kollega kíséretében New Yorkba utazott, ahol 1953. november 28-án a csukott ablakon keresztül a halálba ugrott. Hivatalosan öngyilkosságnak minősítették az esetet, ami azonban egészen a mai napig kétségeket ébreszt. Az ügyhöz köze lehetett egy bizonyos John Mulholland nevű bűvésznek is, aki a CIA alkalmazásában állt.

Tudósok kísérleteznek Camp Detrickben 1946-ban (Preservation Maryland)

Gottlieb kísérletei azonban az 1960-as évek elejére abbamaradtak. „A végső következtetés, amelyre ezekből a tevékenységekből jutottunk, hogy az emberi viselkedést nagyon nehéz ilyen módon befolyásolni” – mondta később. Emberi személyiségek sorát sikerült ugyan lerombolni, de újakat a helyükre rakni már nem igazán…

(Források: Archive Search Report Operational History for Potential Environmental Releases, 2014. by the US Army Corps of Engineers; Stephen Kinzer: The Secret History of Fort Detrick, the CIA’s Base for Mind Control Experiments, in: Politico)