Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A nemzeti ösztön politikája?

Címkék:
"Jól jegyezzétek meg: az én nemzedékem és a ti nemzedéketek látni fogja Nagy-Romániát, de nem fognak szép napokat látni!" (Take Ionescu) Ma Románia nemzeti ünnepe van.

Élt egyszer egy román politikus, aki Dumitru Ionescu néven született, s később Take Ionescuként vált közismertté az egész európai poltikában. Ionescu egyike volt azoknak, akiknek köszönhetően Nagy-Románia 1918. december 1-én megszületett. Take Ionescu fordulatos politikai pályafutás után 1914-ben éppen ellenzékben volt. Amikor a háború kitört, európai körúton volt, de a kiélesedő helyzetben hazahívták. A román király elnökletével tartott koronatanácsi ülésen Sinaián Ionescu is részt vett. A többséghez hasonlóan Ionescu is a semlegesség pártján állt, miközben a király a Központi Hatalmak melletti hadbalépést pártolta. Az ország közvéleményét meghatározó politikusok azonban ekkor már egyértelműen Ausztria-Magyarország ellen foglaltak állást. Egyetlen, az arisztokráciát képviselő konzervatív párti politikus szólalt fel a király mellett, Petre P. Carp. Szót ejtett az erdélyi románokról is: "Adták annak tanújelét, hogy hozzánk akarnak csatlakozni?" [t.i. Románia részévé válni]. Ennek ellenére a koronatanács résztvevői továbbra is a semlegesség mellett érveltek. A király a lemondással fenyegetőzőtt, de amikor szavait csend fogadta, gyorsan inkább másról kezdett beszélni...

1918. december 1.


Ionescu ezt követően hamarosan az Antant melletti hadbalépés mellett kezdett kardoskodni. 1916-ban Londonban jelentette meg "A nemzeti ösztön politikája" című könyvét (The Policy of National Instinct, kiadja: Sir J. Causton). Ebben a 30. oldalon a következőket írja: Vagy a magyarok foglalják el a Kárpátokat és uralkodnak felettünk, vagy mi foglaljuk el Erdély erődjét és uralkodunk onnan a magyar Alföld felett. Harmadik út nincs.

Véleményével nem állt egyedül. Románia hamarosan be is lépett az első világháborúba Erdély megszerzéséért. Bár először vereséget szenvedtek, a "nemzeti ösztön", amely őket Erdély felé vonzotta, végül is segített a győztesek közé kerülni. A vereség közepette Jászvásárba (Iasi) menekült román udvar és elit nemzeti politikát hirdetett: földosztást és választójogot. 1918-ban sikerült szép suttyomban Besszarábia megszállását is kieszközölniük a pillantnyilag győztes császári Németországtól, majd ugyanezen év novemberében újfent hadat üzentek a németeknek - és persze az ekkor már gyakorlatilag nem is létező Ausztria-Magyarországnak is. Így került sor Erdély megszállására és a gyulafehérvári nagygyűlésre is.

"Románia napja." - brit első világháborús poszter. A szöveg szerint a szabadság és az igazság a román király oldalán állnak (aki egyébként magyaros ruhába öltözött...)

Tragikomikus hiba (és bűn), hogy a budapesti kormányzat ingyenes különvonatokat biztosított a gyűlésre igyekvők részére. Előtte pedig fegyvereket a román nemzetőrségek részére. Mondhatni, hogy akkoriban a Károlyi Mihály fémjelezte budapesti politika nem a "nemzeti ösztön" politikája volt. A román nagygyűlés határozatai között szerepelt kétszer is utalás az "Osztrák-Magyar Monarchia által leigázott nemzetekre", amelyek felsorolásában még az ausztriai németek is ott voltak, csak a magyarok hiányoztak - mintha az egész Monarchiában a magyarok igáztak volna le mindenki mást. A határozatban rögzítik azt is, hogy az első világháború győztesei az "évtizedek óta háborúra készülő ellenséggel" számoltak le, így "kiszabadítva a civilizációt a barbárság karmaiból".

Take Ionescu emlékműve Bukarestben. A talapzat két oldalán fekvő női alakok a Tiszát és a Dnyesztert jelképezik. Az 1931-ben emelt szoborcsoportot a kommunista hatalomátvétel után elbontották.

A modern román identitás tehát a magyarok felett aratott győzelemre épül. Hogy ez milyen szerepet tölt be, azt mutatja, hogy nemrég a trianoni békediktátum napját is ünneppé nyilvánították. Vagyis: ezen a napon a történelmi igazság győzött a barbár, hazug, elnyomó magyarok felett. Ennek persze elég régi, sőt ősi, gyökerei vannak a román gondolkodásban. Egészen hajmeresztő adatot olvashatunk például a Horea-Closca lázadás kezdetéről. Eszerint Dósa Ádám Nagyenyedről 1784. augusztus 18-án  levelet írt Dósa Antalhoz, melyben beszámol „a tóháti oláhok felzendüléséről, fenyegetőzéséről és rakoncátlankodásáról”, s hogy „a megintettek [t.i. a környékbeli román parasztok], miután 100 szekérre való sarjut porrá tettenek, az alábbit mondának neki oláhul: Hallgass, mert eltelt a ti világotok, és eredjetek vissza magyar testvéreitek hazájába.” Nos, úgy tűnt, hogy a tóháti román parasztok szavait 134 évvel később igazolta a történelem kerekének fordulása. Úgy látszik tehát, hogy 1918. december 1-én valóban eltelt a mi magyar világunk Erdélyben.

De vajon kinek a világa köszöntött be?

Először is, a kortársak által csak gúnyosan "takistáknak" nevezett szerencsvadászok világa. Mit jelentett a Take Ionescu nevéből kovácsolt szójáték? Egy román író ezt így fogalmazta meg: "1907 óta nem ismertem egyetlen olyan érdemtelen, helyzetre és hatalomra éhes embert sem, aki ne érezett volna élénk szimpátiát a takizmus iránt. A takizmushoz futott az összes gazember, az összes szélhámos, az összes törvényen kívüli. Egyikük autót ígért a feleségének, másikuk azzal dicsekedett, hogy az unokáit nevezi ki iskolaigazgatónak. A takizmus azt mondta nekik: "Gyertek hozzám, akiknek nincs munkátok, akiknek nincs csizmátok, akiknek nincs autótok, akiknek nincs vagyonotok" - és özönlöttek, mert egy saját világuk alakult ki". Ezt mi magyarok úgy fogalmaztuk meg, hogy a Balkán megérkezett Közép-Európába, és Erdély szépen becsatlakozott a román ókirályság politikai-gazdasági mocsarába. Nem egyesülés volt, hanem bekebelezés, és általában az erdélyi románok nem is jártak jól az egésszel.

"A bűnös szája" - korabeli karikatúra a populistává avanzsáló Ionescuról. "Vajon elbírják-e a vállaim azt a nagy felelősséget, amit rájuk raktatok?"

Másrészt eljött a nyugati nagyhatalmak ideje, akik gyámkodni kezdtek a közép-európai nemzetek felett. Bratianu román miniszterelnök 1919. február 1-én megjelent a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt. A Legfelső Tanácsot a négy győztes nagyhatalom alkotta. Bratianu hosszú beszédet mondott, amelyben többek között azzal is érvelt, hogy Nagy-Románia létrehozása azért is érdeke a győztes nagyhatalmaknak, mert ez fogja örökre megakadályozni Oroszország balkáni terjeszkedési terveit. 1919. június 12-én azután a Legfelső Tanács megerősítette a román-magyar határt, jóllehet, Clemenceau hozzátette, hogy a románok elégedetlenek lesznek, hiszen sokkal többet akartak... Nagy-Románia létrejötte tehát a nemzeti ösztön politikája mellett nagyhatalmi döntés eredménye volt. A franciáknak konkrét terveik voltak, s "tanácsadóik" szabadon mászkáltak ki-be a román intézményekben. Az más kérdés, hogy erejük nem volt ahhoz, hogy megtartsák új befolyási övezetüket.

Maga Take Ionescu még bőven az első világháború előtt egy balkáni konföderációt sürgetett, majd a háború után arról írt, hogy jó, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnt, de valami kellene a helyére. Ez a valami végül is a kisantant lett, Franciaország - tervezett - hátsó udvara. Valóban ez lett volna a megoldás?

A román hadsereg tisztjei és a helyi vezetők hórát (népi körtáncot) járnak Gyulafehérváron 1919. február végén. A középen álló bajszos katonatiszt Aristide Lecca tábornok, az Erdélyt megszálló 1. román vadászhadosztály parancsnoka. (forrás: rubicon.hu)

A XIX.század végén a nagy hatással bíró gondolkodó, Mihai Eminescu leírta: "Mi nemzeti államot akarunk, nem univerzalisztikus államot és nem egy Dunai Amerikát". Ezt mintegy válasznak is tekinthetjük Kossuth Dunai Konföderációs javaslatára. Pedig ebben Kossuth figyelmeztetett: "Minden egyes aldunai nemzet, ha sikerülne is maga köré gyűjtenie most máshová tartozó fajrokonait, legföljebb másodrendű államot alkothatna, melynek függetlensége örökös veszélyben forogna, s mely szükségképp alárendelve volna idegen befolyásoknak.” Nos, Románia egyszer már átélte, hogy amit nagyhatalmak hoztak létre, azt más nagyhatalmak szét is verhetik.

Eminescu és Kossuth tétele nem zárja ki egymást. Vajon sok víznek kell lefolynia a Dunán, mire a román ösztön politikája megváltozik?

(Forrás: International Encyclopedia of the First World War 1914-1918-online.net; Iulian Simbeteanu és Ciprian Stoleru írásai a EuropeCentenary europecentenary.eu oldalon; Pók Attila: A magyarság, mint európai bűnbak illetve Ablonczy Balázs: Gyulafehérvár 1918 című írásai a rubicon.hu oldalról; továbbá a Monumenta Hungariae Historica Scr. 38. Halmágyi István jelentései a Horea-lázadás kezdetéről, Nagyenyed 1784. 651.)