Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A próbára tett nemzet (Gali Máté könyvéről)

Jóformán megoldhatatlannak tűnő nemzetiségi kérdés; részvétel egy olyan háborúban, amit nem is akart az ország; háborús vereség; bűnös nemzetté nyilvánítás és az ország darabokra szakítása; ellenséges szomszédok szorítása; újabb világháború, újabb vereség… Valahogy így néz ki címszavakban a magyar történelem sötét oldala a 19. század végétől a 20. század közepéig.

Volt, hogy az ország léte is veszélyben forgott, elég csak a végtelenül mohó csehszlovák, román és szerb tervekre gondolunk az első világháború végén. Persze nem kizárólag sötét tónusban festették azt a közel nyolc évtizedet, amit Gali Máté, a Mathias Corvinus Collegium Társadalom- és Történelemtudományi Iskolájának kutatótanárának új könyve felölel, annyi azonban bizonyos, hogy próbára tett nemzet voltunk, és az talán azok is maradtunk.


Olyan érdekfeszítő, sokakat foglalkoztató témákról olvashatunk a kötetben, mint például Horthy Miklós útja a hatalomig, a numerus clausus törvény, Bethlen István megítélése, vagy éppen a fasiszta Olaszország viszonyulása a magyar revíziós tervekhez. Gali Máté jelen könyve voltaképp az elmúlt években megjelent hosszabb-rövidebb írásainak gyűjteménye. A kötet ihletője Hermann Róbert történész volt, aki egyszer felhívta a szerző figyelmét arra, hogy „ha egy történetíró bizonyos időközönként nem rendezi önálló könyvbe a különféle folyóiratokban, tanulmánykötetekben vagy más egyéb kiadványokban publikált dolgozatait, akkor azok idővel egész egyszerűen »elvesznek«.” Márpedig volt mit önálló könyvbe rendezni, hisz a szerző a mögöttünk levő néhány esztendőben fáradhatatlanul dolgozott, és ennek a munkának a tulajdonképpeni gyümölcsei a kötetben olvasható magas színvonalú tanulmányok.

A műben tizenöt tanulmány kapott helyet, az időbeli súlypont pedig némileg a Horthy-korszak felé billen el.

A szerző célja nem titkoltan az, hogy az olvasók átfogó képet kapjanak az általa vizsgált két korszakról, a dualizmusról, valamint a két világháború közötti időszakról. Ez annál is inkább fontos, mert – főleg utóbbi – a mai napig „velünk él”, benne van a közbeszédben, éles, olykor kifejezetten politikai viták tárgya. Évente többször is fel-felbukkan Horthy Miklós személye a történelmi-politikai vitákban, de ugyanígy a Tanácsköztársaság vagy éppen a numerus clausus is rendre eszmei szembenállást generál. Nagy kihívás tehát kissé „rendet vágni” kérdéskörökben, mértéktartóan, a szélsőséges érzelmek elhagyásával közelítve őket. És Gali Máté írásainak többek között épp ezek az értékei.

Nagy erénye továbbá a könyvnek, hogy az 1945 óta vérrel-vassal bevésett, és ma is folyamatosan rögzülni látszó közhelyeket söpör félre. Az egyik ilyen vissza-visszatérő vád, miszerint hazánk a második világháborúban a náci Németország „utolsó csatlósának” a szerepét játszotta. Persze az ezt megfogalmazók olyan apróságokkal, mint a németek által patronált horvátok végsőkig való kitartása, vagy éppen Mussolini, a németek katonák Magyarország területéről történő távozása után, 1945. április 25-én való lemondása, nem nagyon szoktak foglalkozni.

A könyv egyik legizgalmasabb tanulmánya az 1918-as, Bartha Albert–Milan Hodža-féle tárgyalásokat dolgozza fel. Az írásból kiderül egyebek mellett az, hogy Károlyi és megbízottjai szlovákokkal való tárgyalása kizárólag utóbbiak taktikai jellegű, időhúzásra játszó szándéka miatt jöhetett egyáltalán létre. Igencsak kijózanítóak és tanulságosak Milan Hodža Anton Štefáneknek írt sorai: „Feltétlenül szükséges, hogy Károlyiék zabláját ne engedjük ki a kezünkből, mert ők most minden kezük ügyébe eső követ megmozgatnak. Engedjük hát, hogy egy kis ideig még örüljenek, és azután végérvényesen lehetetlenné kell tennünk őket.” És hogy Károlyiék miért vállalták a hasznos idióták kényszerű szerepét? A könyvből mintha az derülne ki, hogy azért, mert ütőképes haderő hiányában nem volt megfelelő eszközük arra, hogy a csehszlovák, román és szerb féllel szemben érvényesítsen bármit az akaratából. Persze Károlyiék elég sokat tettek azért, hogy a harctól vonakodó, lézengő katonatömegekből még véletlenül se álljon fel hatékony fegyveres erő, s az általuk homályosan elképzelt „néphadsereg” légvár maradt csupán. Így nem véletlen, hogy a Bartha–Hodža egyezmény is hihetetlenül gyorsan semmissé vált, és a valódi erőviszonyok alakították ki az országhatárokat.

A szerző valóban harag és elfogultság nélkül igyekszik bemutatni a magyar múlt eseményeit és személyeit. Aki tehát tárgyilagos elemzéseket szeretne olvasni, és nagyra értékeli a „sine ira et studio” elvén alapuló történészi ars poeticát, az mindenképp lapozzon bele Gali Máté kitűnő könyvébe.