Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A sortűz

Hogyan is történt az a bizonyos Nyugati téri sortűz? Horn Gyula életútjához történelmi háttér.

Horn Gyula ügyvédje a Nyugati téri sortűz miatti eljárás idején - még az ezredforduló előtt - azt nyilatkozta, hogy Horn csak "baloldali szimpatizánsként" vett részt az úgynevezett vörös zászlós tüntetésen. Ez később, a vallomásában már úgy módosult, hogy "pénzügyminisztériumi alkalmazottként" volt ott a Kádár-féle ellenkormány (a "Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány") által szervezett megmozduláson. És hogy végül is november közepén vagy december közepén lépett be a kommunista karhatalomba? Nem tudjuk. A Nyugati téri események idején talán még nem volt fegyvere. A mostani bejegyzésben a Nyugati téri "vörös zászlós" tüntetés történetét járjuk körül.

1957. február 15. Eligazítás a honvéd karhatalomnál az éjszakai műszak előtt. (MTI Fotó: Urbán Nándor) A Kádár-féle ellenkormány honvéd karhatalmistái sokáig Bocskai-sapkát hordtak a megtévesztés céljából


1956. december 2-3-án, illetve 5-én ülést tartott az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága. A legfontosabb feladat a forradalom és szabadságharc eszmei-ideológiai megbélyegzése volt, vagyis az események kommunista szempontok szerinti elbeszélése. Határozatot hoztak az „ellenforradalom” okairól, amelyből négyet különböztettek meg. Az első okot a Rákosi-Gerő klikk hibái képezték. A második a Nagy Imre-féle „pártellenes” csoport tevékenysége. A harmadik a hazai ellenforradalmi erők („Horthy-fasiszta”, „kapitalista-földesúri” erők) nyílt felkelése lett, a negyedik helyre pedig a külföldi imperializmus befolyása került. Az IKB ülés szünetében (december 4-én) azonban értekezletet tartott a Honvédelmi Minisztérium mellé rendelt Katonai Tanács is. Itt egyértelműen a mészárlásokra való felkészülés zajlott. Az alaphangot a következő hozzászólás adta meg: „Miért nem hajtjuk végre Lenin elvtárs tanítását, aki azt mondja, hogy a fehér-terror ellen háromszoros vörös-terrort kell alkalmazni?” Ezt követően burkolt formában ugyan – ügyesen a szavak mögé rejtőzve – megtervezték a kommunista hatalom restaurációjához szükséges vérengzéseket. Néhány utasításnak tűnő direktívát érdemes idézni: „A másik ilyen probléma, amit fel kell vetni, hogy hogyan ítélik meg a karhatalmi parancsnokok a helyzetet, hajlandók-e tüzelni a tömegekre, különösen, ha fegyvereket látnak.” Fegyvereseket? Bár mint láttuk, voltak még kint fegyverek, azokat a sortüzekkel szétlőtt tüntetők kezébe innentől kezdve csak a helyszínen intézkedő karhatalmi parancsnokok vizionálták. A következő direktíva: „készítsék fel a tiszti ezredeket a várható eseményekre” Ezt aligha kell bővebben magyarázni. És végül egy konkrétum, amiről még bővebben is lesz szó: „Hatodikán éjjel mindenki legyen a helyén. Ha valaki kimegy az utcára a fegyveres harc idején, arra tüzelni kell. Megfelelő tartalékokkal kell, hogy rendelkezzünk. Határozott intézkedéseket kell foganatosítani és megfelelően fel kell készülni hatodikára.” Végül, úgy összegezhetjük, hogy a belügy és a Honvédelmi Minisztérium felügyeletét ellátó Fegyveres Erők Miniszterének jelen levő katonai helyettese szóbeli parancsot adott a három budapesti honvéd karhatalmi ezred a Katonai Tanács ülésén részt vevő parancsnokának:

„ a./ A készültséget életbe léptetni.

b./ Karhatalmi ezredeket előkészíteni, beszélni kell a század, szakaszp[arancsno]kokkal.

c./ Határozottan kell fellépni az ellenséggel szemben.

d./ Gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük.

Az ezredparancsnokok jelentik, hogy a feladatokat megértették.”

Vidéki pufajkás alakulat

A MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának december 5-i ülésén hoztak döntést „fasisztaellenes tömegdemonstráció” szervezéséről is. Nyilvánvaló, hogy ez csak papírforma szerint volt így, egy nap alatt nehézkes lett volna előkészíteni a provokációt, s az is tény, hogy a „nem a miénk az utca” érzése már régebbóta kísértette a kommunistákat. Annyi bizonyos, hogy december 6-án a Kádár-féle bábkormány kommunista gyűléseket rendezett a Baross téren, a Kálvária téren, a Móricz Zsigmond körtéren és a Nyugati pályaudvar előtt. Felvonulás is indult végig a Magyar Ifjúság útján (ma: Andrássy út) és a Nagykörúton, vörös zászlók alatt. Az utóbbi útvonalon a 2-300 főnyi kommunista felvonulót szovjet tankok is kísérték, és a gyűléseket az új Karhatalmi Ezredek fegyveresei is biztosították. „Antifasiszta” és munkástanács-ellenes jelszavakat kiabálva és röplapokat szórva haladtak a Nagykörúton. A Blaha Lujza tértől az ellentüntető tömeggé duzzadó járókelők először csak a Himnusz éneklésével próbálták elnyomni a kommunista jelszavakat skandáló demonstráció résztvevőit, majd megdühödve kövekkel kezdték el dobálni őket és el akarták venni a vörös zászlókat. Néhány keresztutcával feljebb már riasztólövéseket adtak le a szovjet páncélosok. Ez azonban nem rettente el a budapestieket, s a Nyugati pályaudvarnál füttyszó és bekiabálás fogadta az odaérkező kommunistákat. Dulakodások törtek ki, pofonok csattantak. Egy karhatalmista főhadnagy megpróbálta az egyik különösen is hangos ellentüntetőt elfogni, de az illető az intézkedés elől a pályaudvar csarnokába menekült. A kommunista főhadnagy utána lőtt egy sorozatot, amely megsebesítette a menekülőt. Csakhogy a sorozat többi golyója eltalált egy hazafelé igyekvő asszonyt is, aki életét vesztette. Erre többen az ellentüntető tömegből nekitámadtak karhatalmista főhadnagynak, aki a pályaudvar csarnokának üvegtetejére menekült. Itt elkapták, lefegyverezték, s életét valószínűleg az mentette meg, hogy közben odakint eldördültek a fegyverek. A szovjetek és a karhatalmisták is tüzet nyitottak, legalább hatan meghaltak, és kéttucatnyian megsebesültek. Egyes adatok szerint az egyik karhatalmista – egy görög kommunista emigráns, egykori ELASZ-partizán – még öt elfogottat lőtt agyon.

Vörös zászlós felvonulók és a nemzeti ellentüntetők a Blahánál. (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár/056035)

A Népszabadság másnapi számában természetesen „Munkásgyűlések a fővárosban” címmel számolt be az eseményekről, jelentősen elferdítve a megtörtént eseményeket. A megtorlások egyik vezető alakja, Marosán György emlékirataiban pedig így jegyezte fel a történetet: „Forrt, kavargott a város. December 6-án végre a kommunisták is megjelentek az utcán. Október 23-a után először lengett a vörös zászló, először lépett a nyilvánosság elé a kommunisták és munkások bátor serege. […] Elkeseredés és düh az ellenforradalmi elemek részéről. A karhatalmisták is kint voltak. A Nyugatinál, a Marx téren tömegverekedés kezdődött, de jöttek az angyalföldiek is. Széjjelverték az ellenforradalmi elemeket.” Marosán arról elfelejtkezett, hogy a szovjetek éppen az Angyalföld felől, a Nyugati pályaudvart észak felől megközelítő ellentüntető tömegre nyitottak először tüzet…

A Népszabadság másnapi beszámolója

Ami pedig a provokáció kérdését illeti, a következőket kell felidéznünk. December első napjaiban Budapesten többfelé röpcédulák jelentek meg, amelyeken december 6-ra újabb fegyveres felkelésre hívták fel az embereket. Ezen a napon egy több száz fős tömeg össze is gyűlt a röpcédulákon megjelölt egyik gyülekezőhelyre, a Keleti pályaudvar elé. Itt azonban szovjet katonai egység és magyar karhatalmisták várták őket, és feloszlatták a tömeget. Helyüket a kommunista tüntetők vették át. (Valószínűleg itt is tömegbelövetős provokációt szerettek volna végrehajtani). Máshol is összeverődtek az emberek, benne volt a levegőben, hogy „balhé” lesz. Az ellentüntetéseket mégis spontánnak kell tekinteni, mivel nem kifejezetten a provokációs röplapok miatt mentek le az utcára az emberek. A hivatalos kommunista verziót támasztaná az, hogy az Oktogon közelében tűzharc alakult volna ki a karhatalmisták és a szabadságharcosok között, és mivel még elég sok fegyver volt kint, ez nem is tűnik elsőre elképzelhetetlennek. Ha azonban logikusan gondolkozunk, ez nem valószínű – tűzharc esetén már ott véget ért volna a felvonulás, s a bizonyára megvaduló karhatalmisták vérengzést rendeztek volna a környék lakói között.

A felkelésre szólító röpcédulákat nagy valószínűséggel maga az új kommunista hatalmi központ készítette és szórta szét. És ehhez vegyük hozzá, hogy a saját vörös zászlós tüntetésük kapcsán előzőleg még aggódni is volt merszük, mivel a „karhatalom úgy látja, hogy ellenséges tüntetés is lesz, össze fognak keveredni az emberek és nem fogják tudni biztosítani a mi elvtársaink védelmét.” Mint ahogy láttuk, az „aggodalmak” ellenére megtartották a vörös zászlós tüntetést. Kádár János utólag így dicsérte meg a helyszínen jelen levő karhatalmi zászlóalj parancsnokát: „Csémi elvtárs, maguk talán nem is tudják, hogy december 6-án mit csináltak. Maguk csak annyit tudnak, hogy teljesítették a kötelességüket, szétverték a fölvonuló ellenforradalmárokat. Ez így igaz. De ennél jóval többet tettek. Alapjaiban megmutatták a magyar fegyveres erők erejét, a karhatalom erejét. A tevékenységük után, akik golyóval a lábukban vagy összetört orrcsonttal mentek haza, nem az oroszokat szidták, hanem a magyarokat. Ennek megfelelően a magyar karhatalmisták december 6-án a nacionalizmus lába alól húzták ki a talajt. Lehet, hogy maguk még nem értik, talán mások sem, de mi már értjük.”

A nemzeti szabadságharcból tehát megpróbáltak polgárháborút csinálni.

(Források: Germuska Pál, M.Kiss Sándor, Káhler Frigyes, Szerdahelyi Szabolcs és Szakolczai Attila írásai)