Szabó Ákos
Szabó Ákos

történész

A Szentatya Magyarországon

Az 1991-es pápalátogatás a rendszerváltást követő évek talán legemelkedettebb pillanata volt, amikor több millió magyar hívő kapott hitbéli megerősítését, lelki feltöltődést a valaha volt egyik legkarizmatikusabb egyházfőtől. Szent István királyunk ünnepén II.János Pál pápára emlékezünk!

Rákosi Mátyás a katolikus egyházat "konkurrens vállalatnak" nevezte, Sztálin pedig azt kérdezte: hány hadosztálya van a pápának?

Nos, rövidesen kiderült, hogy az egyház az hidegháborús években jobban sáfárkodott a spiritualitás terén, mint a kommunista párt, és az is kiderült, hogy a pápának ugyan egy hadosztálya sincs, de anélkül is elboldogul - a szovjeteket viszonyt a fegyverkezési verseny vitte gazdasági csődbe. 1989-re a közép-európai csatlós államok egymás után szerezték vissza szuverenitásukat. Magyarországon ez egy roppant sűrű év volt a hazai, illetőleg a nemzetközi politikában. Nagy Imreék újratemetése, az Ellenzéki Kerekasztal megszületése, Kádár halála, a Páneurópai piknik, az MSZMP megszűnése, a temesvári forradalom, a máltai csúcstalálkozó, vagy épp a Dunagate-ügy mind-mind címlap volt a sajtóban.

II.János Pál a máriapócsi kegyhelyen (vasarnap.hu)


Ilyen reményteli hangulatban – amelyről a német sztárcsapat, a Scorpions, Wind of change címmel opuszt is írt a CIA segítségével – zajlottak le az első szabad választások hazánkban. Az országgyűlés legerősebb pártja, a jobbközép, Magyar Demokrata Fórum lett, amely koalíciós kormányt alakított a kisgazdákkal és a kereszténydemokratákkal. Ellenzékbe az ultraliberális – akkor még harcos antikommunista retorikával bíró – Szabad Demokraták Szövetsége, a Fiatal Demokraták Szövetsége, illetőleg múltja miatt politikai karanténban csücsülő utódpárt, a  Magyar Szocialista Párt került. Az új kormányfő, Antall József, aki – saját bevallása szerint – lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke volt, mindent megtett Magyarország euroatlanti szövetségbe való csatlakozásáért, az összeomlott szocialista ipar modernizációjáért, és egy erős, (Helmut Kohl féle) kereszténydemokrata állam felépítéséért. Tettei persze – sokszor rajta kívülálló okok miatt – nem feltétlen jártak sikerrel.

A kommunista rendszer a bukás előtt számos, utólag néha kétségbeesettnek tűnő intézkedést hozott, amelyek közül az egyik legemlékezetesebb a magyar turisták „kiengedése” vásárlás céljából Ausztriába, ahol a dolgozó tömegek szembesülhettek a nyugati világ és a legvidámabb barakk közti látványos különbséggel, illetve szórhatták el összekuporgatott valutájukat videómagnóra, vagy épp hűtőládára. A másik, szinten fontos intézkedés, II. János Pál pápa esetleges látogatásának megszervezése volt, amelynek teljes lebonyolítása azonban már az új kormányra várt. A magyar társadalom negyven évet várt arra, hogy vallását szabadon, mindenféle alku, üldöztetés, megkülönböztetés nélkül gyakorolhassa. A nyolcvanas évek legvégén újjászülető cserkészmozgalom, a mind szélesebb körben elterjedő hittanórák- és táborok, kifejezték a társadalom jelentős részének igényét saját vallásának megélésére, vagyis a szabad vallásgyakorlatra, és arra, hogy negyven év diktatúrát követően újra a keresztény államok között lássa szülőföldjét. Ennek a folyamatnak volt csúcspontja a pápalátogatás, amely a hívő emberek számára felért egy isteni elégtétellel a kommunista időszak üldöztetéseiért. Fiatal cserkészek, friss házasok, és könnybe lábadt szemű idősek, akik közül sokakat a hitükért aláztak meg a Rákosi-rendszerben, izgalommal várták a Szentatyát.

A Hősök terén (romkat.ro)

Így érkezett el 1991 emlékezetes nyara, amely során a szovjet csapatok kivonultak, megtörtént az ország első – és mindmáig megoldatlan – emberrablása, illetve kitört a délszláv háború, és ráadásként összeomlott a Szovjetunió. Hosszas diplomáciai egyeztetéseket követően érkezett Magyarországra II. János Pál pápa (az első római püspök, aki hazánkba érkezett) augusztus 16-án. Természetes módon, nem mindenki örült Róma püspöke magyarországi látogatásának. Az azóta jobblétre szenderült pártlap, a Népszabadság számítást is végzett (sic!), hogy hány forintjába került a pápalátogatás egy magyar polgárnak. Nos, 50 – azaz ötven – forintjába, épp annyiba, amennyibe 1 kg. kristálycukor, vagy 1 liter 92- es benzin került akkoriban…. Az ultraliberális sajtótermékek egészen gyomorforgató stílusban írtak a közelgő eseményről. Hívószavaik közt megtalálhattuk, a ”Pápacápa”, az „Ateista Pista megszívja”, a „természeti katasztrófa, és az „interjú Mindszenty bíboros hamvaival” kifejezéseket is.

Mindez természetesen sem a pápát, sem a híveket nem zavarta különösebben, felül tudtak kerekedni az emberi gyarlóságon. A meglátogatott településeken (Esztergom, Pécs, Máriapócs, Nyíregyháza, Debrecen, Szombathely és Budapest) a Szentatya misézett, a hívekkel, betegekkel beszélgetett, de az államfő, a miniszterelnök, a tudomány képviselői és a diplomáciai testületek tagjai is találkoztak vele. A szentmiséken több százezer hívő (a Népstadionban több mint ötvenezer ember) vett részt, részesülhetett kegyelemben, és több mint negyven év után szabadon megélhette vallását. Gondolatai közül – talán – a legfontosabbakat Szombathelyen, illetőleg a Hősök terén osztotta meg a hívekkel. Előbbi helyen az összeomlott rendszer kivetettjei (munkanélküliek, alkoholisták, hajléktalanok stb.) melletti szolidaritásról beszélt Apor Vilmos püspök és Batthyány-Strattmann László életét említve, utóbbin pedig kősziklára épített házhoz hasonlította Magyarországot, melyet hite tartott életben a történelem viharaiban.

A pápa Esztergomban (magyarkurir)

A látogatás 1991. augusztus 20-án ért véget, s a rendszerváltást követő évek legemelkedettebb pillanatai közé tartozott. Világosan megmutatta, hiába tett meg szinte mindent a kommunista diktatúra a szerzetesrendek felfüggesztésétől kezdve, a papok bebörtönzésén át, a pásztor, Mindszenty elüldözéséig, az emberek jelentős része megtartotta vallását, és igényt formált arra, hogy találkozhasson az egyházfővel, erőt meríthessen prédikációiból, elgondolkodjon saját életén, tettein, jövőjén. A szerző is világosan emlékszik azokra az augusztusi napokra, amikor a pápa „köztünk járt”, s emlékszik az izgalmas várakozásra, a szentmisékre, a fáradt, de boldog zarándokokra, és az emelkedett légkörre, a „Messiásváró hangulatra”, és arra a felszabadultságra, amely azokat az augusztusi napokat jellemezte.

Jelenünk egyre rohanóbb, a hagyományos értékeket, a családot, a vallást mindinkább háttérbe szorító, sőt sokszor kigúnyoló világában igen nagy szükség volna olyan erős, sziklaszilárd katolikus vezetőre, mint II. János Pál volt, aki hívek százmillióinak mutatta a helyes utat, és védte a hagyományos értékeket.