Grób László
Grób László

kiadóvezető

Orczy Emma és a Vörös Pimpernel

Az angol "fair-play" esete a jakobinus diktatúrával, amelyből egy nemzetközi hírű honfitársnőnk készített halhatatlan regényt. A Vörös Pimpernel születése.

Mi magyarok mindig szomorkodunk, hogy íróink mennyire nagyszerűek, s mégsem érik el a nemzetközi hírnevet. Másrészt meg hogy egy magyart ténylegesen csak akkor ismer meg és el a világ, ha külföldre megy: számtalan tudós, üzletember, filmes és a legkülönbözőbb más foglalatosságot űző ex-honfitársunk példája bizonyítja ezt. Persze az ellenkezőjére is bőven akad példa. Ezzútal azonban egy történetről lesz szó, amely inkább az előbbi forgatókönyvre emlékeztet és mégis rácáfol.

Az első kiadás címlapja


Volt egy ifjú hölgy, Orczy Emma bárókisasszony – született 1865-ben a Heves vármegyei Tarnaörsön, mint báró orci Orczy Bódog és szentegyedi és cegei Wass Emma grófnő egyetlen leánya –, aki először tinilányként elkerült Brüsszelbe, majd a ködös Albionba, ahol férjhez megy a tősgyökeres angol Montague Barstow-hoz. Az ifjú pár nem lévén túl jól kistafírozva, Emma bárónő elkezdett írogatni, inkább kevesebb, mint több sikerrel, mígnem aztán 1905-ben papírra vetette a The Scarlet Pimpernel című regényét. Ez sem ütött be azonnal, előbb a színházi siker kellett a regény színmű-változatából, de utána beindult: jópár nyelvre lefordították, filmek is készültek belőle, nem számítva a rengeteg további színházi előadást. S persze a dolgok logikája szerint jöttek sorban a regény-folytatások, majdnem húsz kötet. A siker gyümölcsöző volt anyagi értelemben is: nemsokára vettek férjével egy villát Monte Carlóban – a második világháborút itt bekkelték ki. Orczy bárónő 1947-ben hunyt el Angliában.

A francia kiadás címlapja

A „pimpernel” egy virágnév: magyarul is pimpernel vagy mezei tikszem – s ez a főhős jele, szimbóluma a francia jakobinusokkal vívott harca során. Mert hogy főhősünk, Sir Percy Blakeney a klasszikus romantikus kalandregények bevett toposza szerint kettős életet él: egyrészt elkényeztetett angol ficsúr, belesüppedve a legmegvetendőbb hedonizmusba –másrészt viszont a párizsi jakobinus diktatúra őrjöngése során vérpadra szánt kiváló francia arisztokraták utolsó reménye, megmentője, aki élete kockáztatásával szöktet meg egy-egy halálraítéltet Robespierre és hóhérai kezei közül. A történetek a kalandregények elévülhetetlen szabályai szerint vannak – kiválóan! – megírva. Abszolút profi módon – persze nem a XXI. század túlpörgetett ritmusában, hanem még a békebeli fin du siècle cizelláltságával –, úgyhogy máig sem veszítettek varázsukból, pedig a XX. század igencsak túltermelési válságot eredményezett a könnyű irodalomból.

A Korda Sándor rendezte filmváltozat plakátja

És ami ezeket a könyveket fenntartja, az az erős ideológiai töltet, a szilárd meggyőződés: Orczy bárónő egyetlen pillanatig sem dőlt be a francia forradalom – s főleg annak szélsőségei – nagyszerűségéről szóló mítoszoknak, melyek eluralták és máig uralják az európai kontinens magát „értelmiségnek” vélő és tituláló csoportját. Úgy látszik, az albioni levegő akkoriban valahogy jobban immunizált a szélsőségek ellen, mint a kontinentális – nem véletlen, hogy egy Edmund Burke is itt élt és írogatott a franciák országos, majd kontinentális méretű, nagyszabású felfordulásáról. (Ellentétben például a németekkel, ahol azért sokan bedőltek a szépen csillogó jelszavaknak, amelyek a szemükben elhomályosították a vérfolyamos valóságot.) Orczy bárónő még a régi világot képviseli: az arisztokrácia nála a szó szoros értelemben véve „nemes”, ellentétben a hatalomra jutott csőcselék „nemtelenségével”. S persze az angol tradíciók szerint a főhős lezser, szellemes, de kiváló stratéga és halálmegvetően bátor harcos.

Howard és Oberon a filmben

Nem véletlen, hogy a story utat tört a filmvászonra is: leghíresebb feldolgozása az 1934-ben bemutatott – azonos című – verzió, melyből „mi magyarok” Orczy bárónő mellett is jócskán kivettük a részünket: a forgatókönyvírók között szerepelt Bíró Lajos, s a producer Korda Sándor volt. A főszereplők Leslie Howard és Merle Oberon.

Orczy Emma (Bassano/Wikimedia)

A mikor a második világháborúhoz közelítve, illetve annak kitörése után az angol filmipar – Hollywoodhoz hasonlatosan – átalakult náci- és sokszor németellenes propagandaközponttá, elkészítették a film „modernizált” változatát „Pimpernel” Smith címen. Itt a főhős egy ugyancsak halálmegvető bátorsággal megáldott angol, ám most már a náci német diktatúrából menti a teuton diktatúra ellenfeleit – kiváló alkalmat adva a forgatókönyvíró-propagandistáknak a német hivatalosság lejáratására és nevetségessé tételére is. A főhős itt is Leslie Howard – aki majd életét veszti ’43 nyarán a Vizcayai-öbölben a németek által lelőtt repülőgépen, ami után számtalan legenda kelt életre Howard háborús szerepéről, és német támadás okairól.

A vörös Pimpernel magyarul már 1907-ben megjelent (Singer és Wolfner kiadása), s azóta is rendszeresen napvilágot lát. A folytatásai már nem voltak ennyire szerencsések az „óhazában”: csak párat fordítottak le belőlük, s azok sem igen lépték át a közönség ingerküszöbét. Számtalan könyvpiaci adósságunk egyike ez: hogy Baroness Orczy – ahogyan könyveit fogadott angolszász hazájában jegyezte – végre hazatérhessen minél teljesebb életművével.