Amikor újjászületett Ausztria-Magyarország: sci-fi 2043-ból

Válasz Rajcsányi Gellért barátom írására.

Így 2043 tavaszán durva belegondolni: több mint húsz éve már annak, hogy Oroszország támadást indított Ukrajna ellen. Azóta sok víz lefolyt már a Volgán meg a Dnyeperen, de ami nem változott: a világban a történelem vérrel írott fejezetei ismétlődnek.

Emlékeznek még idősebb olvasóink? 2023 folyamán már úgy tűnt, hogy az ukrajnai háborút esetleg tűzszünettel lehet lezárni és valamiféle béketárgyalásokkal legalábbis elhúzni az időt addig, amíg mindenki belefárad a se-béke-se-háború feszültségébe.

Ukrajna, 2023 eleje (now.tufts.edu)

---

De nem így történt. Amikor az amerikai politikusok egy része az ukrajnai kalandból való kihátrálást kezdte pedzegetni, meg azt, hogy akár a határok kérdése is előkerülhet a tárgyalásokon, a lengyelek meglépték azt, amitől mindenki tartott. Bevonultak Nyugat-Ukrajnába, miután Zelenszkij ukrán elnök szózatot intézett az ukrán néphez és formálisan felkérte Lengyelországot hogy „hadseregével biztosítsa az ukrán állam önvédelmi küzdelmének zavartalanságát.” Ez már azután történt, hogy 2024 végén Bahmutot az oroszok bevették, és Vuhledárnál és Avgyijikánál a maradék, teljesen kivérzett ukrán erők kapituláltak. Ukrajna az állami lét szétzilálódása felé tántorgott: a fegyverszállítmányok eltulajdonításából meggazdagodott oligarchák és a régi családok között viszály dúlt, radikális csoportok jelentek meg, s a nemzetközi neo-náci mozgalom frontról visszaszivárgó tagjai fellendítették a drogkereskedelmet és a prostitúciót. Gabrielle d’Annunzio mintájára még saját területre is szert tettek az egyik városkában. Kijev és tágabb vonzáskörzete afféle senki földje lett. A nagyvárost a különböző nemzetközi szervezetek és ENSZ-békefenntartók biztosították, de azon kívül mintha nagy vonalakban megismétlődött volna Sienkiewicz látomása: „A polgárháborúk még sokáig elhúzódtak. Azután jött a ragály meg a svédek. A tatárok csaknem állandó vendégek voltak Ukrajnában, tömegesen hajtván rabságba a népet. Elnéptelenedett a Köztársaság, de elnéptelenedett Ukrajna is. Farkasok üvöltöztek a hajdani városok üszkei fölött, s a hajdan virágzó ország olyan volt, mint egy nagy temető.” Igaz, Lengyelország most nem néptelenedett el, hiszen a kiürülő Ukrajánából milliók költöztek át. Felpörgették a lengyel gazdaságot, de közben óriási szociális feszültséget is okoztak. Tatár hordák sem jártak portyázni, helyettük a csecsen martalócok betörései keltettek nyugatalanságot. Járványból sem pestis volt, hanem a rezisztens TBC okozott nyomorúságot. A frontvonal elvileg még állt, de komolyabb hadműveleteket egyik fél sem kezdeményezett csaknem tíz éve.

Az amerikai elit egy részében a 2020-as évek végén megkezdődött a belső vádaskodás, hiszen akik már elég hasznot húztak Ukrajnából, azok nem akarták erőltetni tovább az ügyet. Másoknak azonban ottragadt a befektetésük, és ezért elindultak a kiszivárogtatások. Az élelmiszeripari nagyvállalatokról leleplező riport látott napvilágot, hogy hogyan tarolták le az európai piacot az ukrajnai gabonával. Az afrikai sertéspestis kórokozójával folytatott érdekes biológiai kísérletekre derült fény egy ukrajnai labor dokumentációjának nyilvánosságra kerülésekor. Ez magyarázatot adott a 2000-es és 2010-es évek közép-európai állatbetegség-járványaira, viszont az oroszok által vizionált szláv-írtó zombivírusokról szó sem volt. A gázvezeték felrobbantásának ügyében azonban egyetértés uralkodott és megfelelő bűnbakot sikerült találni. Az eltussolás sokáig húzódott és rengeteg kínos kérdést hagyott nyitva.

Mint emlékezhetünk, a 2030-as évekre az Európai Unió intézményei, megítélésük, súlyuk nagyjából az ENSZ-ére süllyedt. Magyarország uniós tagságát már a 2020-as évek második felére lényegében jegelték – a legmondvacsináltabb ürügyekkel indították a legkülönfélébb eljárásokat. A brüsszeli elit és a vele összefonódott nemzetközi NGO hálózat azonban ennek kapcsán rákapott a dolog ízére, és előbb óvatosan, később válogatás nélkül kezdték az átláthatatlan gazdasági- és ideológiai lobby közötti küzdelemben alkalmazni. A dolog súlyának az vetett véget, hogy egyrészt kiapadtak a szétosztogatható források, másrészt pedig, hogy a 2022-2023-as EP korrupciós ügyekhez hasonló csontvázak egymás után estek ki a szekrényből. Végül pedig leginkább az, hogy a francia elnök egy ilyen politikai zsarolás kapcsán bejelentette: leállítják az uniós befizetéseket. A másik oldalon pedig az amerikai fedett diplomácia működött azon, hogy Varsót leválassza az EU-ról.

Végül mindenki a saját útját kezdte járni, már amennyire befolyása és lehetőségei engedték.

Bár hivatalosan még minden uniós intézmény létezett – látott már valaha valaki olyan bürokráciát, ami elrendeli önmaga megszüntetését? –, az EU egységében ma már csak Németország, a Benelux-államok és Svédország hisznek. Németország azonban csak árnyéka volt önmagának, hiszen az egész német ipar leépült, ráadásul 2030-ban kiderült, hogy a német politikai elit egy részét hogyan fizették le a kínaiak a belsőégésű motorok elleni kampányban évtizedeken keresztül. A Benelux-államokban, Németországban és Svédországban a bűnözés olyan mértéket öltött, ami a 2030-as évek közepére egyre nagyobb zökkenőket okozott a mindennapi államügyek intézésében is.

Lengyelországban az ukrajnai kaland egy ideig nemzeti eufóriát okozott. Ez segített elfedni a különböző korábbi problémákat, például a lengyel élelmiszerpiacot sokáig megterhelő ukrán-gabonadömping ügyét (Zelenszkij 2023 tavaszi varsói látogatásának idején mondott le az akkori lengyel agrárminiszter), azonban hamarosan fellegek gyülekeztek. A megszállás költségei nőttek, az ukrán lakosság rájött, hogy Lengyelországgal nem jön az egykori „Nyugat” házhoz, és persze az orosz ügynökök is sikeresen dolgoztak a Nyugat-Ukrajnában különösen erős gyökerekkel bíró lengyelellenes érzelmek felélesztésén. Hamarosan lengyelellenes tüntetésekre került sor, s amikor egy lengyel hagyományőrző szervezet Kamenyec-Podolszkban az 1672-es török ostromról akart megemlékezni, lövések is dördültek. Elindultak a terrormerényletek is, hasonlóan az 1930-as évekhez. Magában Lengyelországban pedig tüntettek a gazdák a traktorokkal, a nyugdíjasok nagy transzparensekkel, a radikális nacionalisták zászlóégetésekkel. Kibontakozott egy új, „populistának” bélyegzett mozgalom, amely Orbán Viktor munkásságát tanulmányozva egyfajta harmadikutas politikát hirdetett és a visegrádi gondolat felélesztését. Ezzel szemben az 1930-as évekhez hasonlóan még a katonai irányítás lehetősége is felmerült. Igaz, ezt az 1981-es Jaruzelski-féle kaland rossz emlékezete miatt elvetették.

Az orosz ügynökök meg akarták akadályozni a lengyel-magyar egymásra találást, és Kárpátalján próbáltak nyugtalanságot szítani. Magyar ugyan már csak mutatóban akadt, de hirtelen magukat nem ukránnak, hanem ruszinnak nevező csoportok jelentek meg, és népszavazást követeltek.

A Balkánon az oroszoknak nem volt ereje új frontot nyitni, s az időközben megjelenő kínaiaknak éppen megfelelt a kontrollált instabilitás. Nagy-Albánia létrejöttét persze senki nem támogatta, és az egymással is küzdő albán csoportok miatt ez a kérdés nem is került napirendre. Moldovában először oroszbarát kormány alakult, amit a megszokott módon, egy gyorsan lezavart színes forradalommal az amerikaiak megdöntöttek. A román-moldáv egyesülést az oroszok viszont atomfenyegetéssel akadályozták meg. A zavaros helyzetben a szomszédos Odesszában pogromra került sor, amit a legendabeli Benya Krik haramiáihoz hasonlóan a zsidó önvédelmi alakulatok automata fegyverekkel vertek vissza. Román katonák vonultak be a rend helyreállítására, de mivel nem voltak sikeresek, izraeli-francia intervenciós erők érkeztek. Apropó, Románia: az évekig ügyesen lavírozó román elit ezúttal nem tudott sikeresen győztes oldalt választani, hiszen láthatóan nem volt győztes.

A sikertelen EU-s projekttel szemben az Osztrák-Magyar Monarchia valahogy dicsérendő példa lett a 2020-as években a mértékadó nemzetközi körökben. Már csak azért is, mert Ausztria és Magyarország is biztos pontnak látszott az európai szlömösödés közepette. Ausztriának valahogy sikerült kimaradni a németföldi hanyatlásból. Nagyon hasznosnak bizonyult az osztrák elit összetartása és az, hogy az osztrák identitás arra épült: mi nem vagyunk németek. Magyarország pedig ugyan légüres térben próbált lavírozni, de iparát sikerült megőrizni, sőt, bővíteni. A fellendülés folytatódott, miután a 2020-as évek végére sikeresen állított munkába mintegy félmillió, ázsiai keresztény vendégmunkást. A demográfiai helyzetet részben ez, részben pedig a családtámogatási rendszer bővítése és a nyugdíjrendszer átalakítása hellyel-közzel stabilizálta. Nyugatról és a Balkánról is akadtak beköltözők, bár az előbbiek jóval kevesebben voltak, mint azt a 2010-es, 20-as évek magyar konzervatívjai hitték. Az integrációs sikeren felbuzdulva, újabb százezreket toboroztak Magyarországra, de ezúttal már kevésbé körültekintően, s ez társadalmi problémákat okozott. Ausztriához hasonlóan Magyarországnak is sikerült minden, a térségben érdekelt nagyhatalmat valamilyen módon a magyar sikerben is érdekeltté tenni. Így Ausztria és Magyarország vonzó példa volt, hiszen kétoldalú szerződéseket kötöttek, amelyekhez Szlovákia és Szlovénia is csatlakozott. Később Szerbia követte őket. 2038-ban Horvátország is bejelentette csatlakozási szándékát, a csehek pedig nem jelentettek be semmit, csak szép suttyomban de facto csatlakoztak az új együttműködéshez, különféle, ad hoc megállapodásokkal, rendeletekkel.

Emlékeznek még? Amikor Putyin meghalt, és bebalzsamozott holttestének új mauzóleumot emeltek a Vörös téren, rövid időre egykori jobbkeze, az idős Dmitrij Medvegyev vette át a hatalmat. Rövidesen azonban követte mesterét a túlvilágra, rossz nyelvek szerint hatalmi harcok áldozata lett.

Oroszországot azóta egy katonai junta irányítja, megosztott hatalommal és felelősséggel, több-szem-többet-lát és kéz-kezet-most alapon. A legnagyobb problémát a demográfiai helyzet okozza, a mohamedán lakosság részaránya már a 40%-ot közelíti, etnikai orosz gyerek meg alig van. A kínai tanácsadók segítenek persze, ahol tudnak, mint a közmondásbeli jó úttörő. A muszlim kérdés azonban nekik is fejtörést okoz.

Jó húsz év telt el az ukrajnai háború kitörése óta.

A világ tehát megváltozott, és közben mégis ugyanaz maradt.