Mi lett volna, ha Caporetto után Olaszország kiesik a háborúból?

1917.október 24-én éjjel kettőkor csaknem 900 gázkilövő csőből repültek tartályok a Caporetto-i völgyben elhelyezkedő olasz állások felé. A védők, mivel gázmaszkjaik nem voltak kifogástalanok, menekülőre fogták. Háromnegyed hétkor 2000 ágyú nyitott tüzet nemcsak az olasz állásokra, hanem az úton menetelő, felküldött tartalékokra is. Aznap borús, ködös időre virradt, s a Központi Hatalmak beszivárgó rohamosztagosai egy csapásra birtokba vették az olasz állásokat. Bár az olaszok a kiszemelt támadási zóna két szélén keményen ellenálltak, a központi csapásmérő erők 25 kilométert haladtak előre. Másnapra az egész olasz front recsegni-ropogni kezdett.

Osztrák-magyar rohamosztagosok (Felvidék.ma)

A katasztrófa hamarosan bekövetkezett, s a kifejezetten kegyetlenül fegyelmezett olasz erők széttöredeztek. Sokan megragadták az alkalmat, hogy eldobálják a gyűlölt puskát. Félő volt, hogy az Adriához szorul az olasz 3. hadsereg, amit a teljes bekerítéstől csak az mentette meg, hogy egy lovas- és egy gyalogosbrigád hősiesen egy napig feltartotta az előrenyomuló német csapatokat Pozzoulo del Friuli községnél, Udine alatt, amíg a zöm ki tudott bújni a bekerítésből. Cadorna az olasz főparancsnok ugyanis sokáig habozott elrendelni a visszavonulást és már majdnem késő volt. A visszaözönlő olaszok először a Tagliamento folyó mentén próbáltak megkapaszkodni, de innen is hátrébb szorították őket a Központi Hatalmak erői. Végül a Piave folyó mentén stabilizálódott a front. Az olaszok 300 ezer embert vesztettek nagyjából 10 nap alatt, s ennek a 90%-a fogoly volt. További százezres nagyságrendben dezertáltak a katonák, persze egy részüket idővel újra a zászlók alá lehetett fogni. Brit és francia hadosztályok érkeztek (igaz, a Piavéhez képest jóval hátrább), és a szövetségesek Legfelső Haditanácsot alakítottak a műveletek összehangolására. Szénnel eddig is a britek látták el Olaszországot, és most már özönleni kezdett a tengerentúlról a búza és az argentín marhahúskonzerv is. Mindeközben a Központi Hatalmak katonái már nagyon szűkös menázsin éltek, s a hatékony üldözést jelentősen hátráltatta, hogy az éhes katonák egyszerűen nem bírták a tempót.

Az új front alakul a Piave mentén. Olasz lándzsások bevetésre várnak Fossalta mellett (www.esercito.difesa.it)

Caporettonál harcolt Erwin Rommel hadnagyként, s Bertalan Árpád is, a magyar ejtőernyős fegyvernem későbbi létrehozója. Utóbbi rohamcsapata élén több száz olasz foglyot ejtett, egészen addig amíg el nem fogytak a katonái – mivel őrizni kellett a foglyokat… Caporetto (németül Karfreit, szlovénul Kobarid, friauli nyelvjárásban Cjaurêt) azóta is a rettenetes vereség szinonimája az olasz nyelvben. Ugyanakkor Caporetto volt az esemény, amely faramuci módon végül is földről való felállásra ösztönözte az olasz katonaságot, és megszilárdította a háború támogatását.

Most pedig vegyünk egy mély levegőt és gondolkozzunk el: mi lett volna, ha sikerül Olaszországot 1917 őszén kiütni a háborúból?

Tegyük fel tehát, hogy Cadorna késlekedik még egy fél napot a visszavonulási parancs kiadásával, Pozzoulo-hoz is később ér a két feltartóztató brigád. Utóbbiak nem bírnak a német támadásokkal. Az olasz 3. hadsereg leteszi a fegyvert. A Tagliamento melletti szedett-vedett olasz védővonalat elsöprik a német és az osztrák-magyar támadók, és nyugatabbra hevesen ostromolják a Monte Grappa védőkörleteit is. Nincs nagyon aki védekezzen a Piave mentén sem, mivel a beérkező brit és francia hadosztályok tétlenül álldogálnak 100 kilométerrel hátrébb, a Mincino folyócskánál.

Osztrák-magyar katonák a zsákmányolt fegyverekkel (Felvidék.ma)

A Monte Grappánál mindkét fél utolsó tartalékait veti be. Azonban így nem marad elegendő erő a Piave tartására, immár azzal a dilemmával kell az olasz hadvezetésnek szembenéznie, hogy melyik oldalról – keletről vagy nyugatról – fogja a stratégiai átkarolással fenyegetni a teljes maradék olasz haderőt. Olaszországban kitör a pánik. Mivel előzőleg már az olasz hadosztályok fele a semmibe foszlott, s a többi most már erősen defetista hangulatban van, hiába tanácskoznak a szövetségesek Olaszország megsegítéséről, a káosz egyre erősebben hatalmába keríti az országot. Az olaszországi szocialisták felbátorodnak, és követeléseket terjesztenek elő – Lenin üzen nekik – míg a Központi Hatalmak erői megállnak, hogy rendezzék a sorokat. Rövid szünet után a Szövetséges Legfelső Haditanács előreküldi a Mincino folyónál már berendezkedett francia és brit hadosztályokat, de az ellentámadást november végén a német és osztrák-magyar erők véresen megállítják. Ez beveri az utolsó koporsószöget, és Olaszország hivatalosan fegyverszünetet kér. Az osztrák-magyar hadifoglyok jó része kiszabadul, más részét a visszavonuló brit és francia erők magukkal viszik. De vajon szocialista vagy radikális nacionalista uralom következik a széteső Itáliában? Vagy párhuzamosan megy végbe a vörös és a fehér terror? Egyáltalán megmaradt volna-e az olasz egység?

Hősi temető és emlékhely a Monte Grappán (Italien.de)

Olaszország kiválásának dominóhatása lesz egy másik frontszakaszon is. Mivel a Dél-Albániában állomásozó 100 000 olasz katona is leteszi a fegyvert, a Központi Hatalmak elérkezettnek látják az időt, hogy Görögországban tiszta helyzetet teremtsenek és felszámolják „legnagyobb internáló táborukat” vagyis a Szaloniki környéki antant csoportosítást. A bulgár hadsereg, megtámogatva német és osztrák-magyar hadosztályokkal betör Görögországba, ahol a nagy nemzeti szakadás miatt egyébként sem egyértelmű a háború támogatása. Január közepére az antantcsapatok evakuálják Szalonikit, s a görög király visszatér a száműzetésből, Venizelosz antantpárti kormányzata pedig menekülőre fogja.

Eközben a keleti fronton a bolsevikok vezette Oroszország fegyverszünetet kér december elején, ami a románokat is magával rántja.

Olasz hadifoglyok Caporetto után (Digitalna knjižnica Slovenije - dLib.si)

Olaszország kiestével megszűnik az otrantói tengerzár, és talán Spanyolországon keresztül lehetőség nyílhat a Központi Hatalmaknak ismét bekapcsolódni a világkereskedelembe. Olaszország északi részének megszállása után a franciák számára új front nyílik az olasz-francia határon – igaz, ezt is eléggé lezárta a természet, 2-3 ezer méter magas hegyekkel. Vajon Károly osztrák császár – magyar király megpróbált volna-e békét kérni? Vagy esetleg Torino mögött a hegyekben az osztrák-magyar csapatok foglalnak állást a francia határon? Vajon milyen lélektani hatása lett volna a franciákra az olasz összeomlásnak? S a hegyi hadviselésben elég tapasztalattal rendelkező császári-királyi erőkkel szemben a hegyvidéki harchoz nem szokott francia-brit erők milyen teljesítményt tudtak volna nyújtani? Miközben a francia hadseregnek az Alpokba is csapatokat kell küldenie, a felszabaduló német erők vajon elegendőek lettek volna-e ahhoz, hogy az 1918 tavaszi német taktikai győzelmeket stratégiai diadallá változtassák? Talán eléggé megrendült volna az antant hadvezéreinek és politikusainak hite, hogy 1918 március végén egy rossz döntést hozzanak, vagy - ahogyan ahhoz a valóságban is közel álltak - Douglas Haig brit és Petain francia parancsnokok pánik-közeli helyzetükben csak a sajátjaikra gondoljanak. Így a német csapatok elfoglalják az Amiens-i vasúti csomópontot, óriási készletek jutnak a kezükre. És onnan már egy ugrással elérhetőek a Csatorna menti kikötők, a brit utánpótlás kapui. 

Az Isonzo folyó Kobaridnál (Caporettonál). A csatát a XII. isonzói csataként is számon tartják (Dage - Looking for Europe)

1917 őszére a Központi Hatalmak kimerültek. Éhség, nyersanyaghiány, a véres veszteségek és legfőképpen a háborúból kivezető út teljes homályba borulása még az oroszországi fegyverszünet után is nyomasztóan hatott. Az Osztrák-Magyar Monarchia a katasztrófa szélén táncolt, már nemcsak a gazdaság zilálódott szét, de a társadalmi bomlás tünetei is mutatkozni kezdtek. Dezertőrök, a hátországban felmentéssel dekkolók, defetisták, a nemzetiségi mozgalmak – kérdés, hogy az olaszországi győzelem fordíthatott volna-e a kockán? Egy biztos: 1915-ben és talán 1916-ban a Központi Hatalmaknak jó esélyük lett volna megnyerni a háborút. 1917-ben ezek az esélyek nagyobbrészt már köddé váltak. Így hiába vált Caporetto a Monarchia egyik legnagyobb fegyvertényévé, és az egyik legnagyobb magyar győzelemmé is, még egy teljes olasz összeomlás is csak éppenhogy kisegítette volna a Ausztria-Magyarországot.