Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A "rettenthetetlen magyar" és az olasz egység

Piemonti magyar légió, szabadságküzdelmek, krími háború, Viktória királynő személyes közbeavatkozása Ferenc Józsefnél, cserkesz gerillák, olasz egység - Türr István életének emigrációban töltött élete címszavakban. Az olasz egységről szóló részünk.

Türr István ezredes, miután a francia-piemonti-osztrák háborúban rászolgált a "L'intrepido Ungharese" névre, és felgyógyult sebesüléséből, továbbra is Garibaldi mellett maradt. A villafrancai béke után Lombardia Piemonthoz került, Veneto maradt a Habsburgoké, de a közép-itáliai kisállamok egymás után csatlakoztak az olasz egység megvalósítását hozó Piemonthoz. A nagy kivétel Dél-Olaszország volt a Bourbonok uralma alatt. Azonban a Szicíliai Kettős Királyságnak, ahogyan nevezték, az olasz egység megálmodói és tervezői, építőmesterei is szerepet szántak az új Olaszországban. A félszigeten általános lelkesedés hulláma söpört végig, és a szabadkőműves páholyok és egyéb titkos szervezkedések a nép által megvetett Habsburgok és közép-itáliai klienseik uralmát sikeresen és nagyjából jogosan állították be idegen befolyásnak.

Garibaldi kibontja a zászlót Szicíliába indulva. A kötelet húzó figura mögött Türr István


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A "rettenthetetlen magyar": Türr István. II.rész

Botond, Toldi Miklós, Kinizsi Pál - régi, nagy erejű, mesés hőseinket szinte mindenki ismeri. De mi történt később? A magyar történelem faszagyerekei sorozatunkban Türr István életútjának második felét idézzük fel, a krími háború végétől.

1857 tavaszán Brassóban a Habsburgok egyik hadbírója éppen ítéletet mondott egy magyar szabadsághős ügyében. Mivel az illető eredetileg a császári-királyi hadsereg tisztje volt, ezért árulásért halálra és teljes vagyonelkobzásra szólt az ítélet.

Mégsem végezték ki hősünket. Ki volt történetünk főhőse, Türr István?

Magyar Hősök Arcképcsarnok (adontes.hu)

Türr István, amint azt életét bemutató sorozatunk első részében írtuk, a császári-királyi hadsereg Itáliában szolgáló magyar tisztje 1849 elején átment az olasz egységért küzdő piemonti hadsereghez. Vitéz katona volt, de a magyar szabadságharc idején úgy érezte: hűsége nem a császárhoz, hanem a magyar ügyhöz köti, s az "ellenségem ellensége a barátom" elv alapján azoknak a soraiban kíván harcolni, akik a magyar szabadság ügyének valamit használni tudnak. Az olaszokat egyébként is rokonszenv és tisztelet övezte az 1848-as nemzedék körében. Így került Türr a piemonti hadsereg soraiba. Miután vereséget szenvedett a piemonti-szárd király a Habsburgok idős, de kőkemény zsenijétől, Radetzky marsalltól, Türr először Badenbe ment, ahol ismét a '48-as forradalmi erők soraiba lépett, majd miután a beavatkozó poroszok legyűrték a badeni erőket, emigrációba ment. Kalandos úton került Máltára, ahonnan a brit hadsereg tagjaként a Krímbe ment, hogy az oroszok ellen harcoljon. A krími háború vége felé Bukarestben, az ottani megszálló osztrák erők kezébe került, egyik volt tiszttársának "köszönhetően". Így került a hadbírósági tárgyalásra, ahol éppen halálra ítélték.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A "rettenthetetlen magyar": Türr István. I.rész

Botond, Toldi Miklós, Kinizsi Pál - régi, nagy erejű, mesés hőseinket szinte mindenki ismeri. De mi történt később? A magyar történelem faszagyerekei sorozatunkban Türr István alakját idézzük fel.

Wass Albert "Mire a fák megnőnek" című regényében egy '48-as édesapa beszélget a fiával, aki már a '67-es generációhoz tartozik. Az idetartozó párbeszéd-részlet így hangzik:

- Meg kell mutassuk a világnak, az idegen népeknek, hogy mi is vagyunk olyanok, mint ők!
Varjassy István hosszasan nézte a fiát, aztán nagyon komolyan szólott:
- Látod, itt van a baj. Ti olyanok akartok lenni, mint mások. Mi ennél sokkal többet akartunk: különbek lenni! És meg is mutattuk!

Nos, az 1848-es nemzedék tagjai közül jónéhányan voltak, aki tényleg megmutatták a világnak, hogy ők a legkiválóbbak közé tartoznak. Egyikük volt az idehaza méltatlanul elfeledett Türr István.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A tizenhatodik vértanú

Az aradi tizenhárom mellett még három honvéd törzstisztünk veszett el a Haynau-féle rémuralom nyitányaként Aradon. Az első Ormay Norbert ezredes volt, őt követte a tizenhárom tábornok, majd Kazinczy Lajos ezredes következett, végül Ludwig Hauk alezredes zárta a sort. Hauk előtt vesztette életét Lenkey János tábornok, aki így a tizenhatodik aradi vértanú.

Sokan ismerhetik Sára Sándor Nyolcvan huszár című filmjét. Baradly Richárd alakja is ismerős lehet Jókai híres regényéből, a Kőszívű ember fiai-ból. Előbbit Lenkey János huszárkapitány századának huszárai ihlették, akik szó szerint hazaszöktek a szabadságharc kezdetén, hogy a hazájukért harcoljanak. Baradly Richárdot pedig részben maga Lenkey.

Lenkey János