Hogyan hazudtak a kommunisták 1956-ról? „Október végén – november elején Budapesten és több vidéki városban legalább tíz napig nem volt hatalom a nép kezében. Fegyveres fasiszta bandák büntetlenül garázdálkodhattak. … Az alvilág és a prostituáltak fogtak össze a fasisztákkal.” - írta Nógrádi Sándor, kipróbált nemzetközi kommunista káder, a Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke. A Nagy Imre-perről készült (igaz, be nem mutatott) 1958-as propagandafilmben  pedig a következő szöveget hallhatjuk: "Az ellenforradalom stabilizálása érdekében Nagy Imre bűntársai segítségével megbénította, és szétzüllesztette a szocializmushoz hű fegyveres erőket. Helyette az alvilág züllött banditáiból, ellenforradalmi elemekből egy úgynevezett Nemzetőrséget hozott létre.” (…) A Nemzetőrség többsége börtönökből szabadult politikai és közönséges bűnözőkből, huligánokból, prostituáltakból tevődött össze.”

A kommunista Tájékoztatási Hivatal által kiadott "Fehér Könyvek" (Az ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben) III. kötetének 77.oldalán közölt kép eredetije a vizsgálati anyagból. A 23-as számmal megjelölt szereplő Wittner Mária.

Horn Gyula ügyvédje a Nyugati téri sortűz miatti eljárás idején - még az ezredforduló előtt - azt nyilatkozta, hogy Horn csak "baloldali szimpatizánsként" vett részt az úgynevezett vörös zászlós tüntetésen. Ez később, a vallomásában már úgy módosult, hogy "pénzügyminisztériumi alkalmazottként" volt ott a Kádár-féle ellenkormány (a "Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány") által szervezett megmozduláson. És hogy végül is november közepén vagy december közepén lépett be a kommunista karhatalomba? Nem tudjuk. A Nyugati téri események idején talán még nem volt fegyvere. A mostani bejegyzésben a Nyugati téri "vörös zászlós" tüntetés történetét járjuk körül.

1957. február 15. Eligazítás a honvéd karhatalomnál az éjszakai műszak előtt. (MTI Fotó: Urbán Nándor) A Kádár-féle ellenkormány honvéd karhatalmistái sokáig Bocskai-sapkát hordtak a megtévesztés céljából

Az 1956-os forradalom kitörésével nem csak a sportfogadások álltak le, de maguk a sportesemények is elmaradtak.Az addig heti 1-2 millió fogadással működő Totó 12 főmérkőzése és a fogadás nyertesei rendszeres témát kínáltak egyaránt a sajtónak és a közbeszédnek is.Mindamellett a fogadási játék jelentős bevételt szolgáltatott a költségvetés számára.A forradalom október 23.-ai kitörésekor még a sportújságírók is megrémültek a Totó megszűnése miatt. Szepesi György az "ellenforradalmárokat" azzal is vádolta, hogy szabotálják az október 28.-ai Totó fogadási forduló főmérközésének, a Népstadionba tervezett magyar - svéd labdarúgó mérkőzésnek a megrendezését. Az 1947-től heti rendszerességgel kínált sportfogadás, a Totót az ötvenes évekre már szinte minden minden héten címlaptörténeteket kínált. A sportfogadás által is támogatott magyar sportélet heti győztesei, az Aranycsapat labdarúgói, Papp László ökölvívó a filmhíradók hőseiként együtt szerepeltek Rákosi Mátyással, Farkas Mihállyal, Marosán Györggyel. Nem csak a sportújságokat gazdagították a sportolók és az állami vezetők kézfogásait megörökítő képek és történetek, hanem a megyei lapok, szakmai lapok. Az 1956 október 23.-án, kedden kitört forradalom a ma már több mint 74 éves Totó életének egyetlen, 8 hetes szüneteltetését jelentette. Az újraindulás a korábbi érdeklődési szint negyedét sem érte el. Úgy tűnik, a forradalom leverése után a kártyázó társaságoktól is tartottak, s a szerencsejátékot is a társadalom ellenőrzésére akarták felhasználni.

"A legrosszabb az egészben, hogy munkások csinálják, és a vezetőjük is munkás." Kádár az aligai pártüdülőben még 1980 nyarán panaszkodott a lengyelországi helyzetről. És a "nemzetközi helyzet csak fokozódott". Lengyelországban megalakult a Szolidaritás, a független szakszervezet, amely a 37 milliós országban 10 milliós tagsággal büszkélkedhetett. Nem maradt más hátra: Jaruzelski tábornok katonai irányítás alá vonta az országot 1981. december 13-án. A hadiállapotot a magyarországi sajtó követekezetesen "szükségállapotnak" fordította és ferdítette. Közel évtizednyi hideg polgárháború következett, számos halálos áldozattal. A lengyel és a magyar elvtársaknak rögtön 1956 jutott eszébe.