Nemrég háromrészes sorozatot indítottunk annak a felvetésnek a végig-gondolására, hogy milyen feltételek határozták meg 56-os forradalmunk sorsát – és milyen feltételek módosulása esetén győzhetettt volna a forradalom. Illetve, az arról való elmélkedésre, hogy hogyan győzhetett volna 56. A „mi lett volna, ha?” kérdésfelvetést sokan történelmietlennek, mások egyszerűen ábrándozásnak, ködevészetnek bélyegzik.

Nos, az egyik legnagyobb valaha is élt történész, Johan Huizinga a következőt mondta: „A történésznek mindig úgy kell tekintenie kutatása tárgyára, mintha az még egy lezáratlan történet lenne. Folyamatosan a múlt egy olyan pontjába kell helyeznie magát, amikor az ismert tényezők még számos különböző végeredményt tesznek lehetővé. Ha Szalamiszról beszél, akkor ezt úgy kell tennie, mintha a perzsák még győzhetnének.”

1956-os életkép (MTI)

Győzhetett volna-e a magyar forradalom 1956-ban? Mint az előző részben láttuk, a Szovjetunió vezetői a legbiztosabbnak – sőt, lényegében az egyetlen járható útnak – azt látták, ha beavatkoznak. Az Egyesült Államok vezetése pedig lelkesedését ugyan kifejezte, de érdemi támogatást nem nyújtott. A kommunista Kína pedig eleinte támogatta a különutas magyarországi kommunista diktatúra létrejöttét, majd meggondolták magukat és Kínából olyan értelmű utasítás érkezett Mao Ce-tungtól a Moszkvában tárgyaló Liu Sao-cse vezette küldöttséghez, hogy támogassák az „ellenforradalom” leverését. A mai napig kérdés, hogy a kínai „vonal” hogy vált kanyargóssá. Hiszen az még érthető, a szocializmust Moszkvától függetlenül építgető Kína egy független magyarországi kommunista kísérlettel a szovjetek orra alá is borsot törhetett volna, de vajon miért gondolták meg magukat éppen akkor? És ne felejtsük hogy ebben az időben a kínai elvtársak véleménye majdnem ugyanannyit nyomott a latban, mint az amerikai „imperialistáké”, csak éppen fordított előjellel.

Mostani gondolatkísérletünkben, „történelmi egyenletünkben” azonban csak az amerikai változót fogjuk átírni, hogy másik értéket vegyen fel. Lássuk tehát az amerikai hozzáállás legfőbb tényezőjét!

1956-os utcakép (MTI)

1956-os forradalmunk leverése november 4-én kezdődött meg. Itt meg kell jegyeznünk, hogy téves az a megítélés, miszerint ’56-ban összesen csak két hétig tartott volna a szabadság, október 23-tól november 4-ig. Nem: a forradalom és a szabadságharc második szakasza november 4-től november 10-ig, legkésőbb 12-ig tartott. Ez volt a fegyveres honvédelem időszaka. Ezután következett a harmadik szakasz: a passzív ellenállás szakasza, amikor a küzdelem fő motorját a munkástanácsok jelentették. Ez a szakasz a decemberi sortüzekkel zárul, bár itt is az utóvéd-küzdelmek januárig eltartanak.

Szovjet páncélos oszlop Budapesten

Az utóbbi időben gyakori összehasonlítási alap a magyar 1956-os forradalom és az ukrajnai háború 2022-ben. A szuverenitásra, a nemzeti mozgástér megőrzésére, kibővítésére törekvő magyar politikát sokan azzal vádolják: elárulja az ’56-osok örökségét, amikor nem vesz részt a mai Oroszország ellen zajló „kereszteshadjáratban”, hanem a béke mellett foglal állást. A két fegyveres konfliktust azonban nem lehet összemosni, pláne nem egymás folytatásának beállítani.

Felrobbantott szovjet T-34-es harckocsi Budapest 1956-ban (Csorba Emánuel fotója)