Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Mától kezdve lövünk

Hatvanöt évvel ezelőtt a forradalom és szabadságharc második szakasza a végéhez közeledett. Kádárék sortüzekkel lőtték szét a velük szemben felsorakozó fegyvertelen tömegeket. Az egyik legvéresebb a salgótarjáni sortűz volt.

Mint ahogyan arról egy korábbi bejegyzésben már esett szó, a forradalom és szabadságharc nem ért véget november 4-én. Különösen nem Salgótarjánban, ahol november folyamán kettős hatalom alakult ki, magában a városban és egész Nógrád megyében egyaránt. A november 4-i szovjet intervenció után újra létrehozott helyi irányító szervek - a "tanácsok" még napi kérdésekben sem tudtak döntéseket hozni és azokat végrehajtani, ha nem működtek együtt a forradalm során létrejött önigazgatási, önkormányzati testületekkel.December 2-3-án és 5-én azonban lezajlott az átnevezett kommunista párt, a MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának ülése, s a 4-i szünetben pedig a Katonai Tanács ülése is. Az MSZMP IKB plénumán határozatatot hoztak az "ellenforradalom" okairól, illetve "fasisztaellenes tömegdemonstráció" szervezéséről.

A salgótarjáni December 8. tér a sortűz áldozatainak emlékművével (nogradhont.hu)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A remény utolsó szikrái: a nőtüntetések

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utolsó, szívbe markoló felvonását a nőtüntetések jelentették.

December 1-én a Péterfy Sándor utcai kórház alagsorában működő, illegális nyomdát is üzemeltető ellenállócsoport elhatározta, hogy a második szovjet támadás egyhónapos évfordulóján az elesettek emlékére nőtüntetést szerveznek. Az Abod László, Obersovszky Gyula és Gáli József által fémjelzett csoport az értelmiség ellenállását próbálta összefogni.

A budapesti nőtüntetés (MTI fotó)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Ötvenhat

Ahogyan Jefferson mondta: a szabadság fáját néha hazafiak és zsarnokok vérével kell meglocsolni. 50+15 - a hatvanötödik évforduló.

A magyar nép számos alkalommal írta bele magát a szabadságért folytatott küzdelem történetébe, a legnagyszerűbben 1956-ban. A szabadságharcosok lenyűgözték a világot hősiességükkel, és jószerivel puszta kézzel küzdöttek a túlerővel. Árulás és kegyetlen elnyomás gyűrte le őket. Az 1956-os forradalom az emberiség örök vágyából fakadt, hogy békében élhessen, imádkozhasson és dolgozhasson, és hogy az ember a saját sorsáról dönthessen. A magyar forradalom örökre lerántotta a leplet a kommunizmus hazugságáról, hogy az a népet képviselné. (Ronald Reagan 5555.sz. elnöki dekrétuma, 1986)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

1956 nyara – Nándorfehérvár 500. évfordulója

„Kossuth-címer, déli harangszó, március 15.: jelképei ezek a nemzeti létében megújhodó magyar nemzetnek.” (Hétfői Hírlap 1956. október 29-én) Vajon Mindszenty bíboros 1956. november 3-i beszédében is megemlített 500 éves nándorfehérvári évforduló megünneplése azon a nyáron hozzájárult-e '56 szellemi előkészítéséhez? Vajon igaza volt-e Molnár Eriknek, aki a forradalom után azzal kárhoztatta a Rákosi-diktatúrát, hogy annak ideológiájában úgymond háttérbe szorult az osztályszemlélet a nemzeti függetlenség szempontjának túlhangsúlyozása miatt? Az ötszázadik évforduló felidézésével keressük a választ.

1956 nyarán Magyarországon furcsa, szinte várakozásteli hangulat uralkodott. Június utolsó napján Rákosi még éles támadást indított a Petőfi Kör, Nagy Imre és más pártellenzékiek ellen; ugyanakkor országszerte vitakörök alakultak, amelyeket nem a reformkommunista értelmiség határozott meg. Ilyen volt például a Vasvári Kör Szombathelyen; a József Attila Kör Szegeden; a Batsányi Kör Veszprémben és így tovább. Rákosi ámokfutását követően néhány napos szópárbaj bontakozott ki a belgrádi Borba napilap és a Szabad Nép között, majd utána rövidesen jött a derült égből a villámcsapás: Mikojan elvtárs, a nagy túlélő Budapestre érkezett, tarsolyában a Rákosinak szóló selyemzsinórral. Már másnap összeült a párt Központi Vezetősége, ahol meglepődve vették tudomásul Rákosi lemondását és még inkább meglepődtek azon, hogy a szűkebb klikk, a Politikai Bizottság Gerő Ernőt javasolta első titkárnak. Gerőt nem szerették elvtársai, azonban néhány kritikus hang után maga Mikojan emelkedett szólásra. Az összegyűlt elvtársak figyelmébe ajánlotta Gerőt, mire azonnal észbekaptak. Az egyik utána következő felszólaló ezt meg is fogalmazta: „bár én eredetileg ellene akartam szólni". Az ülésen Kádárt másodtitkárrá, vagyis pártvezető-helyettessé választották.

Domján József fametszet-sorozata (részlet, "Béke és Szabadság" illusztrált magazin, 1956. július 18.)