Az iskola megnyitása után lázas munka kezdődött: fellelkesült baloldali értelmiségiek hada lepte el a környéket, hogy magvas gondolataik elhintésével felszabadítsák – az általuk alig ismert, de igencsak megvetett – „népet”. Jászi Oszkár jogász barátját, a visszahúzódó természetű Somló Bódogot győzködte, hogy ő is vegye ki a részét a nemes munkából: „Tarczai gyönyörű munkát végez Bögötén. Egész kultúrhadjáratot tervez a Dunántúl visszafoglalására a klerikalizmus kezéből. Az intelligenciában nagy a hajlamosság erre. Most felolvasásokat tervez Szombathelyen. Nagy súlyt helyezne rá, hogy az ősz vagy a tél folyamán Te, Pikler [Gyula jogtudós, egyetemi tanár] és én is felolvassunk. Igen kérlek, hozd meg az ügynek ezt az áldozatot!”  

Az anarchista lap első száma

Hazánkban az anarchista gondolat meggyökereztetésére számos – túlnyomórészt hamvában holt – próbálkozás történt az 1880-as évektől napjainkig. Az utópisztikus és a gyakorlatban teljesen megvalósíthatatlan gondolatok iránt legfeljebb pár tucat habókos baloldali értelmiségi mutatott komolyabb érdeklődést, tömegek fantáziáját sohasem mozgatták meg a szélsőségesen államellenes képzetek. Az anarchisták talán legnagyobb hatású kísérlete – a Tisza István ellen tervezett merényleten kívül – egy falusi népiskola létesítése volt. A sajátos vállalkozás jelentőségét növeli, hogy erőteljes hátszelet kapott az épp ekkor kiépülő baloldali ellenkulturális világtól, s talán csak a belső ellentétek és az eltérő célok miatt nem vált hosszú távon sikeressé a próbálkozás.

Batthyány Ervin, a "gróf elvtárs" (Vas Népe)

Az anarchizmusról szóló elemzésünk második részében folytatjuk ennek a szélsőséges, baloldali eszmerendszernek a leírását. A közgondolkodásban élő sztereotípiák szerint az anarchizmus nem jelent mást, mint káoszt és felfordulást, szorosan kapcsolódik a nihilizmushoz, de sokan azonosítják az eszmét a terrorizmussal is. Nem teljesen alaptalanul. Ám – ahogy látni fogjuk – ennél azért jóval összetettebb és szerteágazóbb, az idők során sokat alakuló, formálódó eszméről, sőt eszmerendszerről van szó.

„Minden hatalom megront” - ez az idézet, mely megkapóan sűrűsíti egy mondatba az anarchisták szellemiségét, állítólag a francia anarchista költő és tanítónő, Louise Michel nevéhez köthető. A közgondolkodásban élő sztereotípiák szerint az anarchizmus nem jelent mást, mint káoszt és felfordulást, szorosan kapcsolódik a nihilizmushoz, de sokan azonosítják az eszmét a terrorizmussal is. Nem teljesen alaptalanul. Ám – ahogy látni fogjuk – ennél azért jóval összetettebb és szerteágazóbb, az idők során sokat alakuló, formálódó eszméről, sőt eszmerendszerről van szó.

Története tulajdonképp egészen a francia forradalomig vezethető vissza. Az „anarchia” kifejezés használatával gyakran éltek olyan forradalmárok, mint Mirabeau, Vergniaud és Madame de Staél, ugyanakkor náluk még elsősorban csak a rend hiányát jelentette egy államban. Igazi tartalommal Pierre-Joseph Proudhon, „az anarchizmus atyja” töltötte meg a 19. század derekán. Proudhon úgy gondolta, 1789-ben nem volt igazi forradalom, ugyanis az uralom és az alávetés fennmaradt, a nép számára a zsarnokság így konzerválódott. A forradalmat azért is bírálta, mert az lerombolta a közösségi struktúrákat, amelyeknek „átszövésével” valódi forradalmat lehet véghez vinni. Ő fektette le azt a sokak számára ma is igen tetszetős elvet, miszerint az ember „most már semmilyen tekintélyt nem ismer el, és önmagát teszi saját királyává”, illetve amilyen mértékben válik felvilágosulttá egy társadalom, úgy csökken a mindenkori hatalom is, mígnem eljön az idő, amikor teljesen meg is szűnik.