Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A tizenhatodik vértanú

Az aradi tizenhárom mellett még három honvéd törzstisztünk veszett el a Haynau-féle rémuralom nyitányaként Aradon. Az első Ormay Norbert ezredes volt, őt követte a tizenhárom tábornok, majd Kazinczy Lajos ezredes következett, végül Ludwig Hauk alezredes zárta a sort. Hauk előtt vesztette életét Lenkey János tábornok, aki így a tizenhatodik aradi vértanú.

Sokan ismerhetik Sára Sándor Nyolcvan huszár című filmjét. Baradly Richárd alakja is ismerős lehet Jókai híres regényéből, a Kőszívű ember fiai-ból. Előbbit Lenkey János huszárkapitány századának huszárai ihlették, akik szó szerint hazaszöktek a szabadságharc kezdetén, hogy a hazájukért harcoljanak. Baradly Richárdot pedig részben maga Lenkey.

Lenkey János


Szabó Ákos
Szabó Ákos

történész

Made in Hungaria - A magyar teherautógyártás

Az első magyar – kifejezetten autógyártásra szakosodott – üzemet 1909-ben alapították Aradon MARTA (Magyar Automobil Részvénytársaság, Arad) néven. A teherkocsik terén azonban nem a MARTA hanem a Csepel és a Rába futott be évtizedes "karriert".

A Csepel és a Rába, ez a két klasszikus mély nyomot hagyott az emberek emlékezetében. A Facebookon mindkét márkának több tízezres rajongótábora van, amely önmagában is bizonyíték: az internet népe nem felejtette el sem a Csepelt, sem pedig a Rábát, a MARTA sajnos viszont kikopott a kollektív emlékezetből, amely két dologból következik. Egyrészt, a trianoni békediktátum a Magyar Királyságnál gazdaságilag (is) jóval elmaradottabb Romániának adta Aradot, így a gyár külföldre került, elveszett. Másrészt időben, „távolabb van” a MARTA a két másiknál (utóbbiak közül a Rábának jelenleg is van prosperáló üzemága), így az emlékezet, a filmszalag, a fényképezőgép jobban megőrizte az utóbbiak emlékét. Generációm fiúgyermekeinek csak a vágyakozás jutott egy működő, megvásárolható magyar autómárkáról, de sajnos nekünk ez a KGST szerkezete miatt nem adatott meg, maradt a buszgyártás és az Ikarus, amelyet 1990 sajnos magával sodort a rendszerváltás gazdasági kaszája.

Benz licensz alapján épített MARTA katonai teherautó az első világháború idejéből