A Balaton és a híres-nevezetes famíliák összekapcsolódásáról, a birtokos családok alkotótevékenységéről szóló sorozatunk második részében az olvasók kérésére Keszthely és a Festeticsek következnek. Festetics Györggyel (1755-1819)  illik és indokolt kezdeni, kinek szellemi hagyatéka, s mindaz, aminek alapjait Keszthelyen és vidéken lerakta, a mai napig éltető örökségként van jelen e vidéken. A kalandos életű gróf figyelme az 1800-as évek elején – amikor ismét összetűzésbe került a Habsburgokkal – fordult a keszthelyi uradalom irányába.  Miután megfosztották kamarási rangjától és az udvarból is kitiltották, nem esett kétségbe, hanem a keszthelyi uradalom és vidékének intenzív fejlesztésébe kezdett. Ez a kezdeti nehézségek ellenére igazi sikertörténetté vált.

A Festetics-kastély (keszthelyiprogram.hu - Rábai Miklós). 2020-ban a trianoni diktátum 100. évfordulójára itt forgatták "A beszéd - Apponyi a magyar ügy védelmében" c. filmet

A neves családok a XVIII. század végétől, a XIX. század elejétől részt vettek a füredi társas, kulturális és sportesemények előrébb mozdításában, de tevékenységük egyik legfőbb érdeme Füred épített környezetében érhető tetten.  Balatonfüred egyik központi épülete az a Horváth-ház, amely az építtető Szentgyörgyi Horváth család nevét őrizte évtizedekig. A család kapcsán leginkább az Anna-bál neve lehet ismerős, de a reformkor idején Balatonfüred és térsége történetében igen nagy és fontos vezetőszerepet töltöttek be. A Szentgyörgyi Horváth család a 17. században települt át, a török elől menekülve, akkor még Milkovics néven, a Magyar Királyság területére. Vas megyében lettek földbirtokosok, ekkor jutott Horváth István Répceszentgyörgy helységhez, mint birtokadományhoz és innen ered a családi előnév. Kerültek ki közülük alispánok, meghatározó méltóságok, birtokaik később az egész ország területére kiterjedtek. A családból kiemelkedett Szentgyörgyi Horváth (II.) Zsigmond (1737-1808), aki nagy vagyont szerzett a családnak.

Balatonfüred látképe a XIX. század közepéről (Szeremley Miklós grafikája)

A 19. század eleji festményeken még gyakran láthatunk teheneket, lovakat itató pásztorokat, parasztokat a Balaton partján. Ekkoriban ugyanis még nem volt semmilyen fürdőélet a Balatonnál. Az ismert települések, pl. Badacsony, Tihany, Balatonfüred valamely nevezetességük, látványosságuk, a jó boruk vagy a savanyúvíz miatt váltak kedveltté. Kezdetben nem annyira a tóban való fürdőzés bizonyult vonzónak, mint inkább a különféle gyógyforrások, savanyúvíz- és gyógykúrák. Balatonfüreden az 1820-as évektől kezdte el Oesterreicher Manes József, füredi fürdőorvos használtatni betegeivel a tó vízét, azaz a hidegfürdőt. A Balaton fürdőkultúrája csak a 19. század második felében kezdődött. Ehhez egyrészt hozzájárult a rendszeres gőzhajójárat megindulása (1847-től), a korszak közéleti személyiségeinek (Kossuth Lajos, Széchenyi István) Balatont népszerűsítő propagandája, a fürdőhelyek fejlesztése, valamint a déli vasút megindulása (1861) és a fürdőegyletek megszületése.

Mészöly Géza: Fürdőház a Balatonon (1875)

A természeti katasztrófák közül kétségtelen, hogy az egyik legnagyobb pusztítást a térségben a szőlőgyökértetű, azaz a filoxéra végezte. A 19. század második harmadában jelent meg először Nyugat-Európában ez a kártevő. A filoxéra tetű a szőlő levelein és gyökerein él, melynek hatására a szőlőtőke elszárad. Magyarországon Pancsován (1875-ben) kezdődött a pusztítása, majd közel 10 esztendeig veszélyeztette a hazai szőlőállományt. A tónál elsőként Balatonfőkajáron és Meszesgyörökön tapasztalhatták meg a kártékony rovar megjelenését. Európai szinten a termőszőlők 2/3-a megsemmisült, ezért gyorsan meg kellett hozni az óvintézkedéseket, de végül a korlátozások nem segítettek, csak a már megtámadott szőlőültetvények kiirtásával, vízzel történő elárasztásával vagy szénkéneges gyérítésével tudtak úrrá lenni a problémán. Ezt követően kezdték el az ellenállóbb amerikai szőlőfajták telepítését.

Szén-diszulfid (szénkéneg) injektor, festmény, 1904. A szénkéneggel való gyérítést először Thénard francia szőlőbirtokos alkalmazta ültetvényeiben az 1860-as évek végén (Wikipedia)