Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

1921. A Horthy-rendszer megszilárdulásának története (Veszprémy László Bernát könyvéről)

Mi történt 1921-ben? Miért volt fontos ez az év a Horthy-rendszer, s így a magyar történelem szempontjából? Ha jelentős, miért nem került eddig a történészek célkeresztjébe? Veszprémy László Bernát ennek a sok szempontból ellentmondásos, kissé kaotikus, eleddig a sorsfordító évek (1918, 1919, 1920…) „árnyékában” háttérbe szorult esztendő bemutatására vállalkozott új könyvében.

Veszprémy elsősorban primer forrásokra alapozta munkáját, s olyan, idáig kevésbé ismert és idézett szerzők írásait is felhasználta, mint Oláh Gábor debreceni költő, Kádár Lehel katolikus publicista, vagy Szabolcsi Lajos liberális zsidó lapszerkesztő. Érvelése szerint a Horthy-rendszer 1920-ban még meglehetősen ingatag volt, annak megszilárdulása leginkább a második „királypuccs” utánra, vagyis 1921 októberére-novemberére tehető. Valóban elmondható, hogy ha Károly visszatérési kísérlete sikerrel zárul, akkor minden bizonnyal „Horthy uralma sosem válik rendszerré, és egyikre marad a viharos huszadik század röpke fejezeteinek”. S ott volt még a soproni népszavazás is, amely abban az esetben, ha magyar szempontból negatív eredményt hoz, könnyen az új rendszer megbillenésével járhatott volna.


Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

A király visszatér (első felvonás)

Egy évszázaddal ezelőtt váratlan események zajlottak le hazánkban, amikor az utolsó magyar király, Habsburg IV. Károly megjelent az országban és kísérletet tett elvesztett trónja visszaszerzésére. „Ha valaha visszatérek Magyarországra, úgy azt bizonyára nem uralkodási vágyból teszem. Töviskoronát viseltem eddig, és töviskorona az, amit Magyarország visszaadhat nekem” – jelentette ki a koronázási esküjét komolyan vevő, erős kötelességtudattal bíró uralkodó. Magyarország azonban ekkor már semmilyen koronát nem akart és nem is tudott adni Károlynak.

1921 tavaszán a magyar belpolitikát megbénító, éles csatározásokat kiváltó ügy volt a királykérdés. A politikai elit egy jelentős része legitimista volt, vagyis a Habsburg-ház restaurációját szorgalmazta. Nem voltak kevesen ugyanakkor a szabad királyválasztók sem, akik szerint a nemzetre szállt vissza a királyválasztás joga. A harmadik tekintélyes csoportot azok alkották, akik a kérdést nem tartották időszerűnek, s később kívánták rendezni azt (a republikánusok vagy már külföldön, vagy csendben voltak). A legitimisták a Habsburgok uralmát annak ellenére akarták visszaállítani, hogy a nagyhatalmak 1920 elején világosan kimondták, nem fogadják el a restaurációt, ugyanis az „alapjaiban fenyegetné a békét”. És a magyarok ellen szüntelenül ármánykodó csehszlovák külügyminiszter, Edvard Beneš is felhívta a figyelmet egy 1921. január 27-én elmondott parlamenti beszédében arra, hogy Károly esetleges visszatérésére háborús okot fog szolgáltatni az épp ekkor formálódó kisantant részére.

IV. Károly magyar király (I.Károly osztrák császár). Ismeretlen festő műve.