Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A mandzsúriai jelölt és a CIA hidegháborús valósága

Az előző részben ott hagytuk abba a történetet, hogy a második világháború végén a brit, az amerikai és a szovjet győztesek a „brain drain” speciális formáját gyakorolták: lelkesen vadásztak a német és japán tudósokra. Nukleáris kísérletek, rakétatechnológia vagy éppen bio-hadviselés: minden kellett. A legbizarrabb kutatásokra kétségtelenül az ember elme kontrollja és a személyiség-építés terén került sor.

Ebben a részben (az előzményeket lásd itt) az amerikai biofegyver-program egyik fő központjának, Fort Detricknek a történetét tekintjük át. 1929-ben az amerikai hadsereg a Maryland államban Fredrick városkától tartós bérletbe vett egy földsávot, hogy ott szükségrepülőteret alakítson ki. Ez lett Detrick Field. Két évvel később a Marylandi Nemzeti Gárda kapta meg a területet, hogy ott repülő-kiképzőközpontot létesítsen. 1940-ben az amerikai légierő kapta meg a bázist, és egészen 1942-ig használták. Egy ideig csend honolt a környéken, majd 1943-tól a hadsereg kémiai hadviselésért felelős szolgálata (Chemical Warfare Service) települt ide. Eközben, szövetségi szinte 1942-től megindult a biofegyver-kutatás is. Az új kutató-szolgálat azután 1943-tól a Camp Detrick-é átnevezett bázison talált otthonra. Rövid idő alatt hatóanyagokat fejlesztettek ki és eljárásmódokat dolgoztak ki az esetleges – akkor ismert! – biofegyver-támadások ellen, és egy kórházat is felállítottak. Közben persze a védekezés mellett a támadásra is készültek, és a fertőző ágensek célba-juttatásának módjain is dolgoztak.

A bázis főkapuja 1954-ben (Preserve Maryland)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Költészet és valóság - a biofegyverek története, 2.rész

A XIX. század végén, amikor az orvostudomány és a mikrobiológia ugrásszerű fejlődésnek indult, hirtelen a betegségek okai, terjedése és a kórokozók mibenléte is világossá váltak. Az európaiak és az európai civilizáció vívmányait átvevő országok előtt megnyílt a lehetőség a nagy járványok elleni védekezésre. Egyúttal persze felmerült a hátsó gondolat is: ha védekezni lehet a járványok ellen, akkor miért ne lehetne ezeket támadásra használni?

A XX. századdal a technika félelmetes csodáit gátlás nélkül felhasználni kívánó korszellem köszöntött be. Egy 1914-ben megjelent Jack London novellában az alábbi prófétai szavak olvashatóak: „Ez ultra-modern háború volt, a tudósok és a laborok háborúja. Száztonnás ágyúk játékszernek hatottak a mikroorganizmusokat tartalmazó lövedékek mellett, amelyeket a laborok bocsátottak ki. Ezek a halál hírvivői, a pusztító angyalok voltak, amelyek szétvertek egy milliárdos birodalmat.”

Egy, a biológiai hadviselés elleni védekezésről szóló kétpárti amerikai kongresszusi jelentés képregényének fedlapja


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Biológiai hadviselés – a kezdetektől a modern kor beköszöntéig

Az „ABC” a modern kor egyik legrettegettebb betűkombinációjává vált. Az „Atomic, Biological, Chemical” szavak kezdőbetűi a tömegpusztító fegyvereket jelölik. Az emberi sokaságot kiírtani képes hadviselési eszközök közül ezúttal a biológiai fegyverek modern kor előtti történetét tekintjük át röviden.

A biológiai fegyverek olyan vírusok, baktériumok, gombák, rovarok-, illetve biológiai úton előállított és biológiailag különösen aktív szerves vegyületek (pl. mérgek és pszichoaktív szerek), amelyeket fegyveres konfliktus esetén az ellenséges élőerő (katonaság vagy hátországi lakosság) pusztítására vetnek be. A definíció nem teljesen pontos, hiszen, ha a rovarok is ide tartoznak, akkor mondjuk a harci kutyák miért nem? Sőt, történelmi értelemben akár azok a lovak vagy tevék is a biológiai fegyver kategóriájába számíthatnak, amelyeket az ókorban a harci elefántok megzavarására sorakoztattak fel. Ezen kívül meg kell jegyezni, hogy a definíció átfedést mutat a vegyi fegyverekkel, s én a jelen írásban a mérgekkel (pl. a békából nyerhető nyílméreg) nem is foglalkozom.

A Fekete Halál aratása (Pieter Breughel festménye, 1562)