Budapest ostromának végén a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által összegyűjtött és kiadott civil naplókból közlünk néhány részletet.

1686. szeptember 2-án, közel másfélszáz év után Buda, a magyar főváros ismét keresztény kézben volt. A mai napig viták tárgya az elsőség kérdése. Mítoszrombolóink sietnek kijelenteni, hogy az ismert hős, Petneházy Dávid semmiképpen sem lehetett az, mások pedig "köpönyegforgatónak" titulálják Petneházy ezredest. Hasonlít - igaz, csak távolról - az ügy a Dugovics Titusz kérdéshez. A tudálékos pedantéria hívei sietnek kijelenteni, hogy Dugovics nem is létezett. Nos, a magam részéről úgy vélem, hogy akár létezhetett is. Amennyi hősies, önfeláldozó, szinte emberfeletti cselekedetet ott megcsináltak a mieink, azok közé bizony elfér egy Dugovics Titusz is. Nem így hívták? Nem érdekes. Létezése nemzeti mitológiánk része, onnan kiszedni káros és fölösleges. Egy Dugovics léte vagy nem léte nem változtat érdemben az ostrom tényszerűségén, mindössze egy legendás alakkal gazdagítja a történetet. Valahogy így vagyunk Petneházy Dáviddal is, igaz, az ő esetében sokkal több a ráutaló jel, hogy ott lehetett a rohamban, s talán az első is volt a várfalon. Vagy legalábbis az egyik első, amennyire ezt egy ilyen forgatagban egyáltalán meg lehet állapítani.

Abdurrahman, az utolsó budai pasa holtteste Benczúr híres festményén.

1849 májusában világossá vált, hogy a magyar szabadságharc győzni fog a bécsi központú birodalom ellen. A császári fősereg visszavonult az ország nyugati szélére. Néhány erőd-, továbbá a Délvidék és Erdély egyes területeinek kivételével szinte egész Magyarország szabaddá vált. Azonban Buda vára, s ezáltal Pest-Buda még az ellenség kezén volt. A főváros nemcsak jelkép volt – egy ország függetlenségéhez kell a főváros! – hanem fontos közlekedési csomópontként hadászati értékkel is bírt. A Lánchídon kívül más állandó híd nem volt, amely így a legbiztosabb átjárást jelentette a Dunán, ráadásul a Szolnok-Pest-Vác vasútat, amely az ország ekkor működő első vonala volt, a budai császári helyőrség fenyegethette. A Duna, mint fontos szállítási út szintén zárva volt azáltal, hogy az ellenség tartotta megszállva az ikerfővárosokat. A szabadságharc bukása utáni sajnálatos, de érthető vitákkal nincs értelme foglalkozni. A honvédsereg vezetői és a kormány részéről a legészszerűbb döntés volt Buda elfoglalása és az ottani Habsburg-helyőrség kiiktatása. Megindult tehát az ostrom.

Josef Anton Strassgschwandtner: Hentzi halálos sebet kap Buda ostromának végén