Amint azt előző részben láthattuk, 55 évvel ezelőtt a Magyar Népköztársaság részt vett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elleni invázióban. Az inváziót a szovjet vezetése kezdeményezte és tette kötelezővé, mivel a katonai bevatkozást elengedhetetlennek tartották ahhoz, hogy Csehszlovákiában megőrizzék a kommunista párt egyeduralmát. Az előző részben azt a kérdést próbáltuk körüljárni, hogy a felvidéki magyar kisebbségnek milyen lehetőségei voltak - illetve lettek volna - az egyenjogúság és a kulturális önrendelkezés megszerzéséhez. Megítélésünk szerint Kádár János végül is nem állt melléjük, ügyüket nem karolta fel - pedig a maga igen-igen óvatos módján talán a megszállás előtt talán említeni próbálta a kérdést csehszlovák partnereinek. Jelen részben néhány Kádár-szövegrészlettel próbáljuk körüljárni, hogy a nemzeti kérdés a nagyhatalmi leosztáson túl - vagyis a szovjetek elképzelésein kívül - miért vált mégis mostohagyerekké az 1956 utáni kádári diktatúrában. (Zárójel: előtte is az volt.)

Ötvenöt évvel ezelőtt, 1968. augusztus 21-én szállták meg a Varsói Szerződésben összefogott országok csapatai az egyébként velük szövetséges Csehszlovákiát. Mindez a szovjetek kívánságára történt, s a VSZ kis szövetségesei – szovjet csatlósok – amúgy sem tehettek volna másként. Persze a Lengyel Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság vezetése még lelkesen drukkolt is, hogy minél előbb megtörténjen a beavatkozás – ehhez képest Kádár maga volt a fontolva haladás. Természetesen a saját pozícióját féltette és a magyarországi gazdasági „reformot”.

Kevesebbet szokás arról beszélni, hogy 1968 lényegében a csehekkel szembeni szlovák nemzeti egyenjogúsági törekvésekről is szólt. S ebből a szempontból a szlovákok jól jártak – hiszen mind a reformerek, mind pedig utána, a „normalizáció” idején a keményvonalasok pártfogolták a szlovákok ilyen értelmű céljait. Egy baloldali történész, Miroslav Londak szerint: „Szokás azt mondani, hogy 1968 egyetlen vívmánya Csehszlovákiában az ország föderalizálása volt. Talán annyit még hozzátehetünk: 1968-ban vált ismertté Alexander Dubček, a leghíresebb szlovák a világon” ( 1968 és Szlovákia)

De vajon mi történt a felvidéki magyarokkal?

Szovjet tankok a prágai Vencel téren 1968. augusztus 21-én (forrás)