Szabó Ákos
Szabó Ákos

történész

Amikor visszatértek a hegyek

Az 1940-es 2. bécsi döntés során az anyaországhoz visszakerült Észak-Erdély, Székelyföld, illetőleg a Partium nagy része. Valóságos örömmámorban úszott a megcsonkított ország lakossága, sokan az isteni igazságosságot láttak a történelmi aktusban, amely következtében Kolozsvár, Nagyvárad és Marosvásárhely is visszatért.

A 20. századot a magyarság óriási veszteségekkel fejezte be. A vesztes „nagy háború”, az igazságtalan trianoni diktátum, a nyilasterror, a Rákosi-rendszer, a kádári megtorlás, és kommunista asszisztálással lezajlott rablóprivatizáció, mind mély sebet hagytak az ország lelkében. A legnagyobb tragédia azonban 1920. júniusában érte a magyarságot, amikor az ezer éves Magyar Királyságnak vetett véget a Párizs mellett aláírt igaztalan békediktátum. Az Erdélyre ácsingózó Románia, az új állam(ok), Csehszlovákia, Jugoszlávia valamint Ausztria egyaránt kapott magyar területeket.

A bevonulás pillanatai (mult-kor)


Grób László
Grób László

kiadóvezető

"Porlik, mint a szikla"

A történelem egyetlen igazi tényezője a demográfia. Hogyan alakult a magyar közösség sorsa az elmúlt évszázadokban ennek mentén? Moldva, Erdély - lassan nincs hova hátrálni.

Történelmi közhely, hogy a „szinte színmagyar” Kárpát-medencét a folyamatos háborúk alakították át etnikailag heterogén területté: kezdve a tatárjárással, folytatva a török 150 évével, s a végén még némi Habsburg-rásegítéssel: Basta hadainak dúlásától a délvidéki szerb és német betelepítésekig. Ez csapódott le úgy a nemzeti mitológiában, hogy addig védtük testünkkel a háládatlan nyugatot a keleti veszedelmektől, míg aztán ráment az országunk.

Csángó tánc (Erdélyi Turizmus)

Idézzük fel egy pillanatra a dicső kezdeteket, segítségül hívva Rugonfalvi Kiss István írását a székelyek történetéről. Ő könyve elején határozottan állítja, hogy a koraközépkorban a Kárpátok keleti (!) lejtőin is magyar települések voltak: „... a XIV. század végéig a Kárpátok és Szereth, sőt Pruth közötti terület Magyarország kiegészítő részét képezte annyira, hogy annak neve sem volt; a XIV. századtól ennek egy kis része (!) mint a magyar államhoz tartozó provincia, Moldva nevet kapott.”


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Főhajtás egy "renegát" előtt - Moldován Gergely emlékezete

„Ami ma lehetetlennek látszik, az holnap lehetségessé válik, s holnapután megvalósul”. A magyar állameszme hűséges szolgája vagy egyúttal megátalkodott román nacionalista? A magyar politikát és a román népet és törekvéseket őszintén kritizáló értelmiségi, akit sajátjai megbélyegeztek? A magyar-román együttélés híve, Moldován Gergely és Grigore Moldovan, aki szolgált a „magyaroknak, hogy fajának hasznára váljon”.

Egy korábbi blogbejegyzésben szó volt a nagybecskereki Történeti-, Nép- és Földrajzi Könyvtár sorozatáról. Úgy tűnik, gazdagabb téma-lelőhelyet nyújt, mint első pillantásra vélni lehetett – újabb kiaknázásra váró telérek bukkannak fel... ugyan csak az emlékezet homályából, de hátha elővarázsolódik valami innen, a feledésnek mélységesen mély kútjából. Mert ha jobban meggondoljuk, az egész történettudomány nem más, mint az emlékezet megmentése: amire még emlékezünk, az létezik, él és velünk van, elkísér földi utunkon. Amit és akit elhagyunk, s belepi a felejtés sötét pora, az megszűnik, az szinte már olyan, mintha meg sem történt volna, akármennyire is fontos és meghatározó volt annak idején, mint esemény, vagy hatalmas és emberszázezrek sorsáról határozó, mint uralkodó – eltűnik, névtelenül és emléktelenül, mint a legnyomorultabb alattvalója. S mivel mi kicsik vagyunk és esendőek, nem építhetünk Tadzs Mahalt az emlékeinknek, csupán gondolatban és néhány soros írásokban őrizzük őket.

A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem