Nemrég háromrészes sorozatot indítottunk annak a felvetésnek a végig-gondolására, hogy milyen feltételek határozták meg 56-os forradalmunk sorsát – és milyen feltételek módosulása esetén győzhetettt volna a forradalom. Illetve, az arról való elmélkedésre, hogy hogyan győzhetett volna 56. A „mi lett volna, ha?” kérdésfelvetést sokan történelmietlennek, mások egyszerűen ábrándozásnak, ködevészetnek bélyegzik.

Nos, az egyik legnagyobb valaha is élt történész, Johan Huizinga a következőt mondta: „A történésznek mindig úgy kell tekintenie kutatása tárgyára, mintha az még egy lezáratlan történet lenne. Folyamatosan a múlt egy olyan pontjába kell helyeznie magát, amikor az ismert tényezők még számos különböző végeredményt tesznek lehetővé. Ha Szalamiszról beszél, akkor ezt úgy kell tennie, mintha a perzsák még győzhetnének.”

1956-os életkép (MTI)

1956-os forradalmunk leverése november 4-én kezdődött meg. Itt meg kell jegyeznünk, hogy téves az a megítélés, miszerint ’56-ban összesen csak két hétig tartott volna a szabadság, október 23-tól november 4-ig. Nem: a forradalom és a szabadságharc második szakasza november 4-től november 10-ig, legkésőbb 12-ig tartott. Ez volt a fegyveres honvédelem időszaka. Ezután következett a harmadik szakasz: a passzív ellenállás szakasza, amikor a küzdelem fő motorját a munkástanácsok jelentették. Ez a szakasz a decemberi sortüzekkel zárul, bár itt is az utóvéd-küzdelmek januárig eltartanak.

Szovjet páncélos oszlop Budapesten

Az utóbbi időben gyakori összehasonlítási alap a magyar 1956-os forradalom és az ukrajnai háború 2022-ben. A szuverenitásra, a nemzeti mozgástér megőrzésére, kibővítésére törekvő magyar politikát sokan azzal vádolják: elárulja az ’56-osok örökségét, amikor nem vesz részt a mai Oroszország ellen zajló „kereszteshadjáratban”, hanem a béke mellett foglal állást. A két fegyveres konfliktust azonban nem lehet összemosni, pláne nem egymás folytatásának beállítani.

Felrobbantott szovjet T-34-es harckocsi Budapest 1956-ban (Csorba Emánuel fotója)

December 1-én a Péterfy Sándor utcai kórház alagsorában működő, illegális nyomdát is üzemeltető ellenállócsoport elhatározta, hogy a második szovjet támadás egyhónapos évfordulóján az elesettek emlékére nőtüntetést szerveznek. Az Abod László, Obersovszky Gyula és Gáli József által fémjelzett csoport az értelmiség ellenállását próbálta összefogni.

A budapesti nőtüntetés (MTI fotó)