1918. szeptember 14. A balkáni francia-szerb offenzíva kezdetén az Adriától, az albániai Vlorától Kelet-Trákiáig mintegy 470 ezer katona néz szembe, a támadás pillanatában lényegében csupán a bolgár hadsereggel, összesen 350 ezer Központi hatalmi katonával. A nyugati technikai fölény, a friss görög csapatok természetesen nagy előnyt jelentenek amikor a szaloniki bázis térségéből az Entente megindítja az offenzívát. Másnap, 15-én át is törik a bolgár arcvonalat, a hónap végére pedig összeomlik a balkáni front. A bolgár hadsereg mellett a 11. német hadsereg is megadja magát, 77 ezer fogoly és ötszáz tüzérségi löveg kerül az antant birtokába. A végletesen kimerült Bulgária szeptember 25-én fegyverszünetet kér, majd 29-én kapitulál. Ekkorra az antant hadereje már Szkopjénél jár. „Ezzel a balkáni arcvonal tarthatatlan lett”, – írja a bolgár összeomlásról Horthy Miklós. (Horthy 1990: 109. o.)

Jugoszláv bélyeg a szaloniki front áttörésének- , és az antant győzelmének emlékére (Veljko Stanojević 1976, Wikimedia)

570 évvel ezelőtt, 1453. május 29-én a törökök elfoglalták Konstantinápolyt. A hatalmas keresztény templom-, a Hagia Sophia tetejére félhold került,  „Bizánc” ezer éve véget ért, szoktuk mondani. Persze ezt, hogy „Bizánc” az ottaniak nem használták, magukat „rómaiaknak” nevezték. Rhómaiosz – nem volt véletlen tehát a török tartomány neve: „Rumélia” , s nem volt véletlen az egykori „Rúmi Szultanátus” elnevezése sem.

Fausto Zonaro: II.Mehmed szultán Konstantinápoly felé közeledik a csapataival. A kép jobb oldalán megfigyelhető az óriási ágyú, amelyet az erdélyi származású Orbán mester öntött.

„Bizánc” tulajdonképpen akkor jött létre, amikor Nagy Theodosius római császár Kr.u. 395-ben újra kettéválasztotta a birodalmat. Ez egyébként nem volt újdonság: hiszen annyi barbár betöréssel kellett megbirkózni, hogy a korábbiakban is sor került a hatalommegosztásra, hogy egy-egy nagyobb birodalomrész teljhatalmú ura gyorsabban tudjon válaszolni a felmerülő kihívásokra. Maga Konstantinápoly is így született: Nagy Konstantin, a kereszténységet felvevő római császár alapította a korábbi, jelentéktelenségében már vagy ezer éve létező Byzantion helyén, önmagáról elnevezve (Constantinopolis – Konstantin városa). A fővároshoz intézmények is dukáltak: így például itt is létrejött egy külön szenátus, a római mintájára, és a többi névlegesen még létező római intézményt is átplántálták. A római világ „kétfejűsége” nem volt tehát meglepő a kortársak számára.