Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Csak pénzről szól a foci? Varga Zoli, a Hertha és a Bundesliga-botrány 1. rész

Történet a német focivilág legnagyobb bundabotrányáról, és egy magyarról, akiben végül is nagyobb volt a becsvágy, mint a dicsvágy. Varga Zoltán 1968-ban a mexikói vb-n "disszidált", mert nem bírta a létező szocializmus kádárista szürkeségét - úgy érezte, ennél ő többet tudna elérni. A Fradit ráadásul az állambiztonság is fojtogatta.

Varga Zoltán külföldön először a belga Standard Liege keretében edzett, majd a Herthához igazolt. 1970. november 7-én mutatkozott be a Herthában a bajnok Mönchengladbach ellen 4–2-re megnyert berlini mérkőzésen. A negyedik berlini gólt Varga szerezte 85 ezer olyan néző előtt, akik jószerivel miatta jöttek ki. Egy mai anekdota szerint amikor Dárdai Pál a Herthához került, egy öreg szertáros említette neki, nem látott még olyan játékost az Olimpiai Stadionban, aki úgy lőtt volna kapura, mint Varga Zoltán. Varga a berlinieknél 10 gólt szerzett s 1971-ben a bronzéremig jutottak. „Öröm volt nézni, ahogy játszik. A technikájával, és azzzal, ahogyan megértette a foci lényegét, nagyon sokat hozzátett a sikerünkhöz” – idézte fel Varga szerepét a csapattársa, Uwe Wit. „A legjobb játékosunk. Briliáns a technikája, ugyanolyan tehetség, mint Cruyff, csak éppen Cruyff fizikailag erősebb” – fejezte ki csodálatát a berliniek vezető edzője, Helmut Cronsbain. Egyébként egy másik magyar is játszott akkoriban a csapatban: az erdélyi Gergely László (akkori hivatalos nevén Vasile Gergely).

Varga Zoltán (Hans Peters - ANEFO/Nationaal Archief)