„Az Isten időről időre átvérzi a történelem szövetét” (Pilinszky János)

Mik azok a Zsidó Tanácsok? A nácik egy-egy ország, térség megszállása után olyan testületeket hoztak létre zsidókból, akik megkönnyítették az adott zsidó közösség „különleges kezelését” – egészen a végső megoldásig. Ezek a testületek össz-zsidó alapon kellett, hogy létrejöjjenek, az addigi zsidó szervezetek helyén, így meglehetősen diffúz – Magyarországon nagyrészt teljesen asszimilált! - zsidóságot mintegy külső kényszer hatására összefogva. Ahogyan Földes István, a fővárosi Zsidó Tanács tagja fogalmazott: „a Pesti Hitközség működését 1944. március 20-án kívülálló erőhatalom lehetetlenné tette” – vagyis a német megszállók, miután 1944. március 19-én bevonultak Magyarországra, egyből neki is láttak zsidókra vonatkozó menetrendjük életbe léptetéséhez.

A Zsidó Tanácsokkal foglalkozni nem hálás feladat. Könyvet írni róluk történészi igénnyel az emlékezetkultúra szempontjából: egyenesen hálátlan feladatnak látszik. Ahogyan Veszprémy László Bernát legújabb könyvéből kiderül, éppenséggel szinte érintetlen területet dolgozott fel.

Slachta Margit egy egészen rendkívüli asszony volt. Vezetékneve lengyelül a lengyel nemesi osztály megnevezése (szlachta), s ez valamilyen misztikus módon kapcsolódott össze azzal, hogy egész életét a nemes tetteknek szentelte. 1884-ben született Kassán. Tanítóképzőt végzett, majd amikor édesapja 1908-ban rossz üzleti döntései miatt csődbe ment és a családdal együtt kivándorolt az Egyesült Államokba, Margit itthon maradt és felhagyott a tanítással, hogy a szociális munkának szentelje életét. A katolikus nőmozgalom munkás-vonalát Berlinben ismerte meg, majd idehaza belépett a Szociális Missziótársulatba. 1915-től a katolikus nőmozgalom lapját szerkesztette, majd a Keresztényszocialista Párt tagja lett. 1918 őszén viszont már a saját maga által megszervezett Keresztény Női Tábor élén állt. 1920. március 25-én a főváros I. kerületében nemzetgyűlési képviselővé választották, így ő lett az első női képviselő Magyarországon. 1922-ben véget ért a Nemzetgyűlés mandátuma, a következő, immár országgyűlési választásokon már nem indult. 1923-ben alapította meg a Szociális Testvérek Társaságát, közkeletű néven a Szürke Nővérek rendjét.

A második világháborúig a katolikus nőmozgalommal, és különösen is a munkásnők szociális gondozásával foglalkozott.

Emléktábla a XIV. kerület Thököly út 69.sz. házon

A magyar zsidóság tragédiája a deportálások előtt, mellett és után több színtéren is kibontakozott, s ezek közül az egyik a munkaszolgálat volt. A szerbiai Bor munkatáborban magyar munkaszolgálatosok ezrei dolgoztak. 1944 kora őszén a partizánok elől két lépcsőben elindított több ezer munkaszolgálatos közül 1944. október 7-én Cservenkán ezer főt, a következő napon pedig a Cservenka utáni útszakaszon még 400 főt gyilkoltak meg az SS tagjai. Végül a délszláv muzulmán SS-alakulatnak adták át az őrzést. A tömeggyilkosságokat néhányan túlélték. Volt olyan, aki a tömegsírból, a gödörből menekült meg: "Reggel kivilágosodás után valaki a hullák közül megszólalt, hogy a hadnagy úr mentsen meg. Biztosan olyan helyen feküdt, hogy a rézsű tetejét lehetett látni, ahol Száll nevű hadnagy pár keret tag kíséretében állt. A hadnagy válaszolt, hogy jöjjön ki és ha van még valaki, aki él a hullák között jöjjön ki az is. A hullák közül 16-an jöttünk ki,erre azért emlékszem, mert kivittek bennünket a téglagyár területéről az országútra, ahol a velünk Borban lévő jehovás [Jehova Tanúi] század volt felsorakozva. Ott álltunk egy rövid ideig, amikor megszólalt valaki, nem tudom, hogy ki, hogy a zsidók meneküljenek, mert jönnek vissza a svábok." Egy másik munkaszolgálatos, Bondy Endre már a gyilkolás kezdetén elmenekült. Visszaemlékezéseivel emlékezünk a meggyilkoltakra, és az embermentésben segítséget nyújtókra. 

Az áldozatok síremléke Zombor temetőjében (Nyugat-Bácska portál)