Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A varsói felkelés és a magyarok

1944. augusztus 1-én tört ki a varsói felkelés. A nácik józan ésszel nehezen felfogható megtorlást alkalmaztak, a nyugatiak képmutatóan kapkodtak és siránkoztak, Sztálin pedig nyugodtan megtömte a pipáját. De mit csináltak a magyarok?

A második világháború Lengyelországban és tulajdonképpen Lengyelországért kezdődött. 1939-ben azonban napok alatt kiderült: a nyugati hatalmak a diplomáciai nyomásgyakorlás végső fokaként hadat ugyan üzennek az agresszorok közül az egyiknek – de csak az egyiknek! – viszont két szalmaszálat sem kívánnak keresztbe tenni az „ürügy”, vagyis a lengyel nemzet érdekében. A katyni mészárlás napfényre kerülésekor pedig kínos kézmosogatással tértek napirendre az ügy felett. Azután meg Teheránban nagyjából-egészében áldásukat adták a szovjet tervekre. Itt Roosevelt elnök: „kijelentette, hogy végtére is a nagyhatalmak fogják eldönteni, hogy mit kap Lengyelország és mit nem, és hogy neki nem áll szándékában a békekonferencián alkudozni Lengyelországgal vagy bármelyik más kis állammal. Ami pedig Lengyelországot illeti, az a fontos, hogy olyan megoldást találjanak vele kapcsolatban, ami segít megőrizni a világbékét.”

A Honi Hadsereg (Armia Krajowa) jelképe. A horgony jelzi a ragaszkodást a szülőföldhöz, illetve a PW betűk a Polska Walcząca, a Harcoló Lengyelország szavak kezdőbetűit jelentik.