Jány Gusztáv tábornok, a 2. magyar hadsereg parancsnoka arról a hadparancsáról híresült el, amelyet 1943. január 24-én adott ki. Ennek 1. pontja így szólt: "A 2. magyar hds. elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott.". A parancs 13. pontjában kifejtette továbbá: "Az utolsó napok alatt látottak azt mutatták, hogy a zsidó munkás szd-ok zárkózottan és rendben menetelnek, míg az úgynevezett csapat legénység szétszóródott állati színvonalra süllyedt csürhe benyomását keltette."

A mai napig rajta van a magyar honvédségen a vád, hogy gyalázatosan leszerepelt. Ezt akkoriban a németek mondták, megvetően és nem kevés célzatossággal. Utánuk pedig a szovjetek hasonló állásponton voltak, kissé vállveregetően: ugyan, mint akartatok ti itt ügyetlenkedni, kisfiúkák? Ez utóbbi hozzáállást persze némileg árnyalja Zsukov marsall egyik célzatos kijelentése 1957. március 15-én (éppen március 15-én, milyen furcsa az élet), amely így szólt: "A magyarok nem rossz harcosok, ezt mi tudtuk az I. és II. világháború tapasztalataiból".

Éppen ezért az évfordulón szükséges, hogy Jány Gusztáv sokáig feledésbe merült 1943. március 24-i második hadparancsát teljes terjedelmében közüljük.

Magyar honvédek önjáró löveggel (Fortepan/Marics Zoltán)

Sokan ismerhetik Sára Sándor Nyolcvan huszár című filmjét. Baradly Richárd alakja is ismerős lehet Jókai híres regényéből, a Kőszívű ember fiai-ból. Előbbit Lenkey János huszárkapitány századának huszárai ihlették, akik szó szerint hazaszöktek a szabadságharc kezdetén, hogy a hazájukért harcoljanak. Baradly Richárdot pedig részben maga Lenkey.

Lenkey János

A második világháború Lengyelországban és tulajdonképpen Lengyelországért kezdődött. 1939-ben azonban napok alatt kiderült: a nyugati hatalmak a diplomáciai nyomásgyakorlás végső fokaként hadat ugyan üzennek az agresszorok közül az egyiknek – de csak az egyiknek! – viszont két szalmaszálat sem kívánnak keresztbe tenni az „ürügy”, vagyis a lengyel nemzet érdekében. A katyni mészárlás napfényre kerülésekor pedig kínos kézmosogatással tértek napirendre az ügy felett. Azután meg Teheránban nagyjából-egészében áldásukat adták a szovjet tervekre. Itt Roosevelt elnök: „kijelentette, hogy végtére is a nagyhatalmak fogják eldönteni, hogy mit kap Lengyelország és mit nem, és hogy neki nem áll szándékában a békekonferencián alkudozni Lengyelországgal vagy bármelyik más kis állammal. Ami pedig Lengyelországot illeti, az a fontos, hogy olyan megoldást találjanak vele kapcsolatban, ami segít megőrizni a világbékét.”

A Honi Hadsereg (Armia Krajowa) jelképe. A horgony jelzi a ragaszkodást a szülőföldhöz, illetve a PW betűk a Polska Walcząca, a Harcoló Lengyelország szavak kezdőbetűit jelentik.

1849 májusában világossá vált, hogy a magyar szabadságharc győzni fog a bécsi központú birodalom ellen. A császári fősereg visszavonult az ország nyugati szélére. Néhány erőd-, továbbá a Délvidék és Erdély egyes területeinek kivételével szinte egész Magyarország szabaddá vált. Azonban Buda vára, s ezáltal Pest-Buda még az ellenség kezén volt. A főváros nemcsak jelkép volt – egy ország függetlenségéhez kell a főváros! – hanem fontos közlekedési csomópontként hadászati értékkel is bírt. A Lánchídon kívül más állandó híd nem volt, amely így a legbiztosabb átjárást jelentette a Dunán, ráadásul a Szolnok-Pest-Vác vasútat, amely az ország ekkor működő első vonala volt, a budai császári helyőrség fenyegethette. A Duna, mint fontos szállítási út szintén zárva volt azáltal, hogy az ellenség tartotta megszállva az ikerfővárosokat. A szabadságharc bukása utáni sajnálatos, de érthető vitákkal nincs értelme foglalkozni. A honvédsereg vezetői és a kormány részéről a legészszerűbb döntés volt Buda elfoglalása és az ottani Habsburg-helyőrség kiiktatása. Megindult tehát az ostrom.

Josef Anton Strassgschwandtner: Hentzi halálos sebet kap Buda ostromának végén