A „Hearts of Iron IV” című számítógépes stratégiai játékban nemcsak hadosztályokat mozgathatunk, vagy éppen az ipari termelést szabályozhatjuk, de foglalkoznunk kell az országunk politikai berendezkedésével is. A játék négyfajta pártot és berendezkedést ismer: fasiszta, kommunista, demokratikus és a „non-aligned”. A szó szerint „el-nem-kötelezettet” jelentő kifejezés ebben az esetben a „máshova be nem sorolható” címkét is kiérdemelhetné akár. Ebből is látszik, hogy a játék gyártói a jelenlegi fogalmi keretekből kiindulva nem tudtak mit kezdeni ezzel a jelenséggel, amit a második világháború „köde” maga alá temetett. Az 1936-ban induló játékban „non-aligned” rendszerrel kezd Portugália, Finnország, Ausztria és többek között Magyarország is. Míg a fasizmust a demagóg, a kommunizmust a forradalmár és a demokráciát a reformer nevű szereplő népszerűsítheti a játékban, a negyedik eszmeiséget néhol egy „konzervatív filozófus” máshol pedig egy „militarista-nacionalista” támogathatja. Bár a játék tervezői és gyártói valószínűleg soha nem hallottak Pócs Nándor hőséről, Kováts Tivadarról, ő valószínűleg az utóbbi kategóriába esne.
Volt, hogy az ország léte is veszélyben forgott, elég csak a végtelenül mohó csehszlovák, román és szerb tervekre gondolunk az első világháború végén. Persze nem kizárólag sötét tónusban festették azt a közel nyolc évtizedet, amit Gali Máté, a Mathias Corvinus Collegium Társadalom- és Történelemtudományi Iskolájának kutatótanárának új könyve felölel, annyi azonban bizonyos, hogy próbára tett nemzet voltunk, és az talán azok is maradtunk.
Horthy Miklós 1919. október 28-án egy fontos katonapolitikai összegzést készített. Az „Emlékirat a külpolitikai helyzetről és annak behatásáról a magyar nemzeti hadsereg feladataira” című számvetés jól megmutatja, milyen katonai helyzetben volt 1919 őszén Magyarország, ezért érdemes belőle hosszabban is idézni.
A Székely Hadosztály emléktáblája Hadadon
Edward Gibbon, a nagy angol történész megkockáztatja, hogy ha Martell Károly nem veri meg az arabokat Tours-nál, akkor most [Gibbon idejében, azaz a XVIII. század második felében] a Koránt tanítanák az oxfordi egyetemen. (Tekintsünk el attól, hogy Martell Károly hiába küzdött, csak késleltetni tudta az eseményt, s Gibbon halált követően úgy 250 évvel minden bizonnyal be fog állni ez a helyzet...) Ugyanígy elmondhatjuk: ha Pilsudski nem állítja meg a bolsevikokat Varsó alatt, akkor vélhetőleg már a ’20-as évektől Kommunista Kiáltványt tanították volna Berlin és Bécs, de lehet, hogy Leiden és Párizs egyetemein is. (S nem kellett volna megvárni ismét a XXI. századot, hogy a neomarxizmus átvegye arrafelé az uralmat az egyetemi szabadság felett...)
Segítsetek! Mindent a frontnak, mindenki a frontra! (Egykorú lengyel plakát)