Grób László
Grób László

kiadóvezető

Fegyverek Varsónak - a magyar lőszerszállítmányok szerepe a "Visztulai Csodában"

Polak, Wegier, dwa bratanki – mint tudjuk. S a folytatásban: „együtt harcol”, mielőtt borát inná. S hogy mennyire így volt, ahhoz nem kell visszamennünk sok évszázadnyi időt, elég pontosan egyszáz évet. Irány 1920! Kalauzunk Divéky Adorján (1880–1965) történész, aki 1917-től 1939-ig Varsóban élt, ott kutatott és tanított az egyetemen, s szerepet vállalt a magyar katonai segélyakció során. A történtekről – viszonylag szubjektív hangú – beszámolót írt a Külügyi Szemle 1938-as évfolyamában, Magyarország szerepe az 1920-iki lengyel-szovjet háborúban címmel.

Edward Gibbon, a nagy angol történész megkockáztatja, hogy ha Martell Károly nem veri meg az arabokat Tours-nál, akkor most [Gibbon idejében, azaz a XVIII. század második felében] a Koránt tanítanák az oxfordi egyetemen. (Tekintsünk el attól, hogy Martell Károly hiába küzdött, csak késleltetni tudta az eseményt, s Gibbon halált követően úgy 250 évvel minden bizonnyal be fog állni ez a helyzet...) Ugyanígy elmondhatjuk: ha Pilsudski nem állítja meg a bolsevikokat Varsó alatt, akkor vélhetőleg már a ’20-as évektől Kommunista Kiáltványt tanították volna Berlin és Bécs, de lehet, hogy Leiden és Párizs egyetemein is. (S nem kellett volna megvárni ismét a XXI. századot, hogy a neomarxizmus átvegye arrafelé az uralmat az egyetemi szabadság felett...)

Segítsetek! Mindent a frontnak, mindenki a frontra! (Egykorú lengyel plakát)


Grób László
Grób László

kiadóvezető

A ponyva tündöklése és bukása (2.rész)

A ponyva, mint a nép "mákonya". Egy valóban függőséget okozó, ugyanakkor fizikai leépüléssel nem járó szellemi bódítószer és az ellene való kampány a Horthy-korban. Második rész.

A világháború kellős közepén a ponyvairodalom ellen folyó küzdelemben ismét röviden hallgassuk meg a politikát! Antal István nemzetvédelmi és propagandaminiszter már korábban beharangozta, hogy a kormány tenni szándékozik valamit a ponyvakérdés megoldása érdekében, s mikor ez megtörtént – azaz meghozták a korábban idézett jogszabályt –, felszólalt ez ügyben, ismertetve, magyarázva a rendelkezést. Részletek a képviselőház 1942. július 17-i ülésén elhangzott beszédéből:

„Ennek a rendeletnek, amint olvasni méltóztattak, két fontos, két kardinális rendelkezése van. Egyrészt a jövőre nézve akarja a ponyvairodalom megjelenését és terjesztését megakadályozni, másrészt azonban egyszersmind arról is intézkedik, hogy az eddig megjelent ponyva irodalmi termékek elvonassanak a közönség elől."


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Mi lett volna, ha? Ha nem lépünk be a Szovjetunió elleni háborúba

Nyolcvan évvel ezelőtt közölte a kormánnyal Bárdossy László miniszterelnök - Horthy utasítására - hogy Magyarország és a Szovjetunió között a hadiállapot beállott. E havi "mi lett volna, ha" írásunkban a Szovjetunió elleni hadbalépés körülményeit vizsgáljuk.

1941 tavasza óta lehetett tudni, hogy valami készül. Nemcsak Sztálinhoz jutottak el a német támadási tervekről szóló értesülések, hanem a jól értesültek Európa-szerte beszéltek erről. Így természetesen a magyar kormányhoz is jutott információ, vagy legalábbis feltételezés. Másfelől a Szovjetunió ragadozó természete is nyilvánvaló volt, s ezzel a magyar kormány is számolt, miközben ugyanez a magyar kormányzat folytatni próbálta a Teleki Pál által megkezdett függetlenségi politikát. Ez a politika a Szovjetunió felé tett közeledési gesztusokat is tartalmazott, halvány kísérletként a német befolyás kiegyensúlyozására. További ösztönzőt jelentett ehhez a közeledési politikához a Szovjetunióból beszerezhető nyersanyagok iránti szükséglet. A szovjetek azonban Magyarországot egyelőre német kliens államnak gondolták, s noha Molotov 1940 novemberében Berlinben Magyarországra is bejelentette a szovjet igényt, ezután 1941 nyaráig mégis udvariasan elhárították a magyar megkereséseket.

Magyar honvédek lőszerrobbanás miatt megsemmisült szovjet KV-1-es harckocsit vizsgálnak 1942-ben (WoTForum)


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Kultúrharc a világháború közepén: a Horthy-korszak művelődéspolitikája a ponyva ellen

A nép egyik bódítószere volt. Az olcsó irodalom, mint drog a világháború idején. A magyarországi ponyva elleni küzdelem, 1. rész.

Az idősebbek még emlékeznek a Kádár-korszak kultúrpolitikájának ponyvaellenességére (kapcsolódva az „áru-e a kultúra” című totál értelmetlen korabeli polémiához). Arra viszont már legöregebbek sem emlékeznek, hogy a Horthy-korszakban miként likvidálta egyik napról a másikra a ponyvairodalmat az állami vezetés.