Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Trianon, történelem, identitás

A történelem, mint fegyver? Újabb hozzászólás történetírói vitánkban.

Nemrég egy vita zajlott a Huszárvágás blog felületén. Grób László és Kanyó Ferenc disputája tulajdonképpen Aba Sámueltől indult, és a középkori magyar történeti forrásokról szólt. A vita a végén némileg elkanyarodott az eredeti témától, de ez talán nem is volt baj. (A három rész itt, itt és itt olvasható.) Grób László viszontválaszában a fő kérdést talán úgy fogalmazhatjuk meg, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy ki írja a történelmünket – hiszen egy-egy közösség története lényegében a válasz arra a kérdésre, hogy „ki vagy”.

Én most június 4-e után, a nemzeti összetartozás napja és Trianon évfordulója kapcsán mindössze egy olyan szempontra szeretnék rávilágítani, amit Grób László is érintett. Ez pedig a következő: a magyar történelem helyett is lehet egy másfajta, utódállami történetet írni.

Traianus császár szobra az anyafarkassal a bukaresti Történeti Múzeum lépcsőjén (reddit.com)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A mi történeteink

"Nem csak azt kell vállalni, amik vagyunk, hanem amik voltunk, és amik lehettünk volna." (Sára Sándor)

Egyszer egy balatoni klub-üdülő mellett a falatozókban terjedni kezdett a hír, hogy este kerti mulatság lesz, és nagyon egyszerű bejutni, mert a számkóddal működő ajtón csak be kell ütni a mohácsi vész évszámát, és akkor nyílik. Barátaimmal oda is mentünk az invitálásra, de bizony az 1526 nem segített, a kerti kapu zárva maradt. Az ismerős, aki hozta a hírt, zavarba jött és azt mondta: Na jó, akkor a tatárjárás! És valóban, be is jutottunk.

Aba-Novák Vilmos vázlata (Forrás: Hung-art.hu)

Aba-Novák Vilmos vázlata (Forrás: Hung-art.hu)

De vajon miért ez a két évszám ragadt meg? Miért a vereségeinket „ünnepeljük”? És vajon hova vezet ez? Nehogy azt higgyük, hogy ez valami olyasmi, amit egy legyintéssel el lehet intézni. A második világháború éveiben Dusan Simovic szerb-jugoszláv tábornok a száműzetésben fontos beszélgetéseket folytatott az amerikai Donovan vezérőrnaggyal, a CIA elődjének, az OSS-nek a vezetőjével. Sorra vették a délkelet-európai országokat, és Simovic dicséretére legyen mondva, rólunk, magyarokról volt a legjobb véleménnyel. Csakhogy ez a „legjobb vélemény” is így hangzott: „Amilyen bátrak, hazafiasak, önfeláldozóak a magyarok, annyira alkalmatlanok a szervezett ellenállás kifejtésére. Valahogyan szerencsétlenek is. Ezer éven át minden összeesküvésük, ellenállásuk, forradalmuk sikertelen volt.

Tényleg így lenne? Egy pillanatra gondoljuk végig ennek a megjegyzésnek a hátterét.