A XX. századdal a technika félelmetes csodáit gátlás nélkül felhasználni kívánó korszellem köszöntött be. Egy 1914-ben megjelent Jack London novellában az alábbi prófétai szavak olvashatóak: „Ez ultra-modern háború volt, a tudósok és a laborok háborúja. Száztonnás ágyúk játékszernek hatottak a mikroorganizmusokat tartalmazó lövedékek mellett, amelyeket a laborok bocsátottak ki. Ezek a halál hírvivői, a pusztító angyalok voltak, amelyek szétvertek egy milliárdos birodalmat.”

Egy, a biológiai hadviselés elleni védekezésről szóló kétpárti amerikai kongresszusi jelentés képregényének fedlapja

A biológiai fegyverek olyan vírusok, baktériumok, gombák, rovarok-, illetve biológiai úton előállított és biológiailag különösen aktív szerves vegyületek (pl. mérgek és pszichoaktív szerek), amelyeket fegyveres konfliktus esetén az ellenséges élőerő (katonaság vagy hátországi lakosság) pusztítására vetnek be. A definíció nem teljesen pontos, hiszen, ha a rovarok is ide tartoznak, akkor mondjuk a harci kutyák miért nem? Sőt, történelmi értelemben akár azok a lovak vagy tevék is a biológiai fegyver kategóriájába számíthatnak, amelyeket az ókorban a harci elefántok megzavarására sorakoztattak fel. Ezen kívül meg kell jegyezni, hogy a definíció átfedést mutat a vegyi fegyverekkel, s én a jelen írásban a mérgekkel (pl. a békából nyerhető nyílméreg) nem is foglalkozom.

A Fekete Halál aratása (Pieter Breughel festménye, 1562)

A Magyar Királyság területén a XVIII. században nem volt megszokott a nyílt vízi tavakban, folyókban való fürdés. Ennek több oka is volt, az egyik a járványok kiküszöbölésében, a Balatonban való fürdés korlátozásában kereshető. Mária Terézia 1777-ben Ratio Educationis – A nevelés ésszerűsége – című rendeletében megtiltotta a folyókban való fürdést vagy úszást, de ez nem annyira a járványok terjedése, hanem inkább a testi épség megóvásával indokolta. (Hogy ez tényleg "felvilágosult" álláspont volt-e, az mind régi-, mind mai szemmel kétséges...) A Balaton a 18. század végéig inkább mezőgazdaságilag hasznosított terület volt, az állatokat fürdették, itatták benne, a tavat fürdésre, úszásra nem használták. Mária Terézia és II. József uralkodása idején nagyban rendezték a birodalmi közegészégügyi ellátás rendszerét, melynek éppen az állatokat és embereket érintő járványok elhárítása volt a célja.

Brodszky János: A Balaton Zala megyei partján

Az emberiség által megtapasztalt nagy járványok után a legtöbb esetben természetesen nem ugyanolyan mederben folytak tovább a dolgok, mint előtte. A „legtöbb esetben” – kérdés, hogy egy társadalom, egy civilizáció mennyire akart és mennyire tudott alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Sőt: mennyire kellett alkalmazkodnia. Maguk a járványok (korábbi írásaink itt és itt) éhséggel, elszegényedéssel, sőt, általános nyomorral jártak, hiszen megszakították a gazdálkodást,  a termelést, a kereskedelmet, és az emberi közösségek alapját jelentő közbizalmat is aláásták.

De vajon mi történt a járványok után? A normalitás tért vissza, a hétköznapok? Esetleg a kitörő életöröm? És mi volt a helyzet a gazdasággal? A járványokat minden esetben gazdasági fellendülés követte? Utóbbi kérdésre keresi a választ az Economist május eleji írására. Felvetéseik nyomán a Huszárvágáson is véggigondoltuk a dolgot.

Robert Seymour: A kolera a győztest és vesztest egyaránt letapossa