Kovács Emőke
Kovács Emőke

történész

Vesztegzár a Balatonnál

Hála Istennek, most már újra szabadon élvezhetjük a Balatont. A COVID után visszatekintve láthatjuk, hogy elődeink is bizony kénytelenek voltak néha megküzdeni a járványokkal, betegségekkel. Balatoni sorozatunk első írása.

A Magyar Királyság területén a XVIII. században nem volt megszokott a nyílt vízi tavakban, folyókban való fürdés. Ennek több oka is volt, az egyik a járványok kiküszöbölésében, a Balatonban való fürdés korlátozásában kereshető. Mária Terézia 1777-ben Ratio Educationis – A nevelés ésszerűsége – című rendeletében megtiltotta a folyókban való fürdést vagy úszást, de ez nem annyira a járványok terjedése, hanem inkább a testi épség megóvásával indokolta. (Hogy ez tényleg "felvilágosult" álláspont volt-e, az mind régi-, mind mai szemmel kétséges...) A Balaton a 18. század végéig inkább mezőgazdaságilag hasznosított terület volt, az állatokat fürdették, itatták benne, a tavat fürdésre, úszásra nem használták. Mária Terézia és II. József uralkodása idején nagyban rendezték a birodalmi közegészégügyi ellátás rendszerét, melynek éppen az állatokat és embereket érintő járványok elhárítása volt a célja.

Brodszky János: A Balaton Zala megyei partján