Az USA-ban és Nyugat-Európában gyökeret vert szélsőséges, anarcho-kommunista figurák nálunk is felbukkantak. Egyszer régen már már volt példa erre: 1944 végétől jelentek meg hazánkban a szélsőbal utcai rohamosztagosai. Ők alkották a feledésbe merült terror-alakulatot: az R-Gárdát. A Népszava megfogalmazásában: „R-gárda! Az R éppúgy jelenthet rohamot, revolúciót is, mint, ahogy hivatalosan Rendezőt jelent…”
MÁVAG Mozdony- és Gépgyár Nemzeti Vállalat, Budapest, 1949. április 25. A felvétel a gyár dolgozói által a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságának (BM ÁVH) adományozott csapatzászló átadásakor készült. Az emelvény előtt R-Gárdisták (Magyar Nemzeti Múzeum, Fotóarchívum)
Az idősebbek még emlékeznek a „rendszerváltozás” idejéből az MDF jelszavára: „Tavaszi nagytakarítás!” Persze, semmi nem lett belőle – máig is isszuk a levét... de most ezt hagyjuk!
A lényeg az ötlet volt: nyilvánvaló, hogy ha rendszert akarunk váltani, akkor el kell takarítani a régit – a forradalmak ezt gyorsan és hatékonyan megoldják, de az ilyen „békés rendszerváltás”... nos, az nem oldott meg semmit a legtöbb helyen – a magyar történettudományban meg a legkevésbé. Majdnem minden és mindenki maradt a régiben, csupán néhány teljesen jelentéktelen név tűnt el az idők homályában (Nemes Dezső, Szabó Bálint, Vass Henrik). De mivel a rendszerváltozás során sem az egyetemi, sem az akadémiai szuverenitás „nem sérült”, semmiféle penitenciát nem kellett gyakorolnia senkinek. Maguktól meg persze eszükbe sem jutott. Ebből következik, hogy a kádári antinacionalista történelmi narratíva átvedlett „ballib" antinacionalista narratívává, s hovatovább ott tartunk, hogy a nyolcvanas évek óvatosan rákérdezős megközelítésmódjához képest manapság mintha visszalépnénk a hatvanas évekbe!
Az MTA épülete (wikipedia)
Egy évszázaddal ezelőtt, amikor létrejött a Magyarországi Szovjet, vagyis a Tanácsköztársaság, hamar lábrakapott a pletyka: a kommunisták felszámolják a családot! A bolsevikok kommunizálják a nőket! A kommün népbiztosai nem győztek tagadni ezeket a terveket, sőt, számos brossúrát is kiadtak, hogy „tisztázzák” a helyzetet. Ilyen volt „A nők kommunizálása és a szabad szerelem” vagy a „Kommunizáljuk-e Zsófit?”. A likvidálni kívánt egyházaknak pedig kiadták, hogy Húsvét utáni két vasárnapon is prédikálják ki, hogy a magyarországi szovjet nem akarja megszüntetni a család intézményét.
Szovjet nőnapi poszter
Ezek a mosakodások azonban csak olyanok voltak, mint Lendvai Ildikó „nem lesz gázáremelés” mondása. Vagyis: a magyarországi kommunisták természetesen hazudtak. Az más kérdés, hogy annyi életösztön volt bennük, hogy a túlélésért küzdő kommunista diktatúra helyzetét nem akarták még ezzel is nehezíteni, s terveiket titkolták. A Nagy Testvérnél, vagy Szovjet-Oroszországban azonban nem szégyenlősködtek. Lássuk, mi történt a korai bolsevik államban a „szabad szerelem” hazug jelszava alatt.