A Balaton és a híres-nevezetes famíliák összekapcsolódásáról, a birtokos családok alkotótevékenységéről szóló sorozatunk második részében az olvasók kérésére Keszthely és a Festeticsek következnek. Festetics Györggyel (1755-1819)  illik és indokolt kezdeni, kinek szellemi hagyatéka, s mindaz, aminek alapjait Keszthelyen és vidéken lerakta, a mai napig éltető örökségként van jelen e vidéken. A kalandos életű gróf figyelme az 1800-as évek elején – amikor ismét összetűzésbe került a Habsburgokkal – fordult a keszthelyi uradalom irányába.  Miután megfosztották kamarási rangjától és az udvarból is kitiltották, nem esett kétségbe, hanem a keszthelyi uradalom és vidékének intenzív fejlesztésébe kezdett. Ez a kezdeti nehézségek ellenére igazi sikertörténetté vált.

A Festetics-kastély (keszthelyiprogram.hu - Rábai Miklós). 2020-ban a trianoni diktátum 100. évfordulójára itt forgatták "A beszéd - Apponyi a magyar ügy védelmében" c. filmet

Az egykori szovjet érdekszférába tartozó országok lakói számára ma már teljességgel ismeretlen a hiánygazdaság fogalma. Krakkó, Prága, Budapest lakói kellemetlenséget csak a tavaly berobbant pandémia idején éreztek, amikor azzal kellett szembesülniük, hogy rövid időre kifogyott az élesztő a boltok polcairól, és a vásárlási idősáv miatt nem mehettek akármikor a liberális világ templomaiba, a szupermarketekbe. Pedig nem is olyan rég – nagyszüleink alkotó éveiben, vagy éppen szüleink fiatal korában – a sorban állás ugyanúgy a mindennapok részét képezte, mint a boltvezetők korrumpálása az „importból visszamaradt” (ergo jobb minőségű) áru megszerzéséért. A II. világháborút követően a győztesek saját érdekeiknek megfelelően kezdtek hozzá a világ – és benne Európa – újjáalakításához. Az öreg kontinens nyugati fele az amerikai érdekszférába került, míg Közép-Európában a szovjet lett az úr.

A Vörös Hadsereg az általa megszállt területeket módszeresen fosztotta ki: nyersanyag, mezőgazdasági termény, élőállat, és ipari eszközök is a Szovjetunóba kerültek. A legyőzött Németországból, a híres vállalatok tervezőasztalairól számtalan terv, fejlesztés, „landolt” a Kreml urainál. Mivel a háború utáni Európában kiemelet kérdés volt a motorizáció ügye, a szovjetek is több tehergépkocsi és személyautó tervét kezelték kiemelten, természetes módon prioritást adva a tehergépkocsiknak, amelyeket a hadseregnek szántak, a személyautózás élményét meghagyva egy szűk körnek: a fő kádereknek és azok családjainak. A Szovjetunióban a ZIM és a ZISZ autói készültek a pártelit részére, vagyis a Molotovról, illetve a Sztálinról elnevezett autógyárakban. A Nagy Tanítómesterről, Leninről elnevezett autógyár - a ZIL - mint márkanév később azonban mint teherautógyár futott be nagy karriert.

Pobjeda kabriók a Molotov Autógyár udvarán

Ha meg akarjuk személyesíteni a klasszikus kommunizmus sírásóit, két történelmi alak biztosan szóba jön: Ronald Reagan és Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin. Reagan elnökről szó esett egy korábbi blogbejegyzésben, ahol Máthé Áron ezt írta: „Reaganben az a meggyőződés alakult ki, hogy az, hogy túlélte a merényletet, az isteni kegyelem megnyilvánulása, és mégpedig azért, mert az Isten valamilyen nagy célra akarja az ő életét felhasználni.” Mennyivel erősebben igaz ez Szolzsenyicinre: nem csoda, egy orosz léleknél nem kell sokat kutakodni némi messianizmus után. Többször leírta például, hogy egy percig sem kételkedett frontkatonaként az orosz győzelemben – ez 1941 végén, ’42-ben azért nagy szó volt! Vagy utána, mikor rákkal operálták 1952-ben (!!!) a Gulágon (a források szerint egy magyar orvos), s túlélte! (Kilencven éves korában halt meg, 2008-ban.) Biztos volt benne, hogy élnie kell, mert feladata van: íróvá kell válnia és meg kell írnia „az igazságot”.

"Ne élj hazugságban!" - monumentális művészi Szolzsenyicin-graffiti Tver városában (Wikimedia)

Egy évszázaddal ezelőtt, amikor létrejött a Magyarországi Szovjet, vagyis a Tanácsköztársaság, hamar lábrakapott a pletyka: a kommunisták felszámolják a családot! A bolsevikok kommunizálják a nőket! A kommün népbiztosai nem győztek tagadni ezeket a terveket, sőt, számos brossúrát is kiadtak, hogy „tisztázzák” a helyzetet. Ilyen volt „A nők kommunizálása és a szabad szerelem” vagy a „Kommunizáljuk-e Zsófit?”. A likvidálni kívánt egyházaknak pedig kiadták, hogy Húsvét utáni két vasárnapon is prédikálják ki, hogy a magyarországi szovjet nem akarja megszüntetni a család intézményét.

Szovjet nőnapi poszter

Ezek a mosakodások azonban csak olyanok voltak, mint Lendvai Ildikó „nem lesz gázáremelés” mondása. Vagyis: a magyarországi kommunisták természetesen hazudtak. Az más kérdés, hogy annyi életösztön volt bennük, hogy a túlélésért küzdő kommunista diktatúra helyzetét nem akarták még ezzel is nehezíteni, s terveiket titkolták. A Nagy Testvérnél, vagy Szovjet-Oroszországban azonban nem szégyenlősködtek. Lássuk, mi történt a korai bolsevik államban a „szabad szerelem” hazug jelszava alatt.