Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

A "rettenthetetlen magyar" - Türr István kalandos élete, IV.rész

Türr István ezúttal nem szabadsághősként, hanem építőként mutatkozik be. Bácska, Panama, Korinthosz: hajózási útvonalok őrzik emlékét. Hiszen Garibaldi nagyrabecsülte Türr kardját, «De az esze még éle­sebb», mondta.

Az 1871-ben lezárult francia-porosz háború és a második Német Birodalom kikiáltása alapjaiban rendezte át az európai viszonyokat. Bismarck ugyan diplomáciai bűvészmutatványaival a következő évtizedekre békét biztosított az európai kontinensen, de Németország ereje önmagában provokálta elsősorban a briteket, miközben a franciák megbékítése sem sikerült. Oroszország pedig készülődött. Ez a kor, az első világháborúig tartó negyven év, a "boldog békeidők" korszaka. Európa peremén és a távoli földrészeken voltak ugyan konfliktusok, de az öreg kontinens lakói biztonságban és nyugalomban élhettek. Ebben az időszakban valami egészen hihetetlen gazdasági és kulturális robbanás történik Európában. Ugyan megjelenik az ellenkultúra is, s a "valami új" követelése már a XX.századi borzalmakat sejteti előre, de most, a XIX. század utolsó harmadában az anyagi, technikai fejlődés még az Utópia beköszöntével kecsegteti a gondolkodókat.Ez egyúttal a nagy nemzetközi kongresszusok korszaka is. A nagyhatalmi konferenciák mellett az Interparlamentáris Unió ülései vagy a békekongresszusok azt a látszatot keltik, hogy minden lehetséges és hogy a béke örökké tarthat.

Türr István meglett emberként