Március 15-ét sokféleképpen próbálták meg ünnepelni. Volt, aki a tényleges március 15-i hagyományt követte; s volt, aki megpróbálta kiforgatni. Ha a korabeli feljegyzések közül például Petőfi írásait olvassuk, bizony meg is hökkenhetünk, mivel világmegváltó lelkesültségében egyszer hetet-havat összehordott; megint máskor pedig látnoknak bizonyult. Keveset beszélünk arról is, hogy miközben Pest-Budán forradalmi megmozdulás zajlott az egész nép részvételével, a pozsonyi országgyűlésen még az előző napon szintén kisebbfajta forradalom bontakozott ki: a többség megszavazta a királyhoz intézendő felirati javaslatokat, a magyar szuverenitás helyreállításáról.
Érdemes azonban az "igazi" március 15-e előtt egy évet visszaugrani, s megnézni egy részletet Kossuth beszédéből az 1847 március 15.-én, Pesten tartott az ellenzéki konferencián, amelyet az Országgyűlésre készülő nemzeti párthoz intézett.
Az Országgyűlés Alsótáblájának (a Tekintetes Rendeknek és Karoknak) ülése 1836-ban Pozsonyban (A. J. Groitsch rézmetszete, Wikimedia)
Ki volt Kossuth? Sokáig méltatlanul elfeledve, a kommunisták történetírásában kisajátítva, meghamisítva hányódott az emlékezete. Pedig nem kevesebb az életműve, mint a modern magyar nemzet alapjainak lefektetése. Annak a felismerése, hogy a beköszöntő új korszakban egy nemzet ereje elsősorban politikai erejében rejlik. S ez a politikai erő máson, mint a népnek a politikai közösségben való megszervezésén nem alapulhat.
Petőfi Sándor a következőket jegyezte fel naplójába bő egy hónappal március 15-e után: „Pest, ápril 19. 1848. Március 16-án az előbbi nap tiszteletére a két főváros kivilágítva, néhány nappal utóbb fáklyás zene Klauzálnak, Nyárinak stb. ... aztán fáklyás zene Wesselényinek, Eötvös Józsefnak stb. ... később Batthyányi, Kossuth, Széchenyi megérkezésekor a két főváros kivilágítva ... tegnap ismét a nádor tiszteletére kivilágítás és mindenféle ceremónia. Mennyi ünnep egy hónap alatt! Vigyázzatok, hogy ezek után a fényes éjek után sötét napok ne következzenek.”
Than Mór: A kápolnai csata