Nemrég Fodor Gábor liberális politikus véleménycikkében jószerivel temette a magyar-lengyel barátságot, s írásában három dologra hívta fel a figyelmet: a lengyel-román katonai szövetségre; a lengyel vezetésű lengyel-balti-ukrán katonai-politikai blokkra; a lengyel hadsereg megerősödésére. Megállapításaihoz az alábbiakban szeretnék néhány megjegyzést fűzni.

Maurice Druon nagy francia regényíró jóízűen cinikus megállapítása szerint a legjobb barátságok a közös érdeken alapulnak. Ebből a szempontból úgy tűnik, hogy valóban temethetjük a magyar-lengyel barátságot. Hiszen látszólag Lengyelország érdekei az ukrajnai háború kirobbanása óta nemhogy eltérnek, de inkább homlokegyenest szembemennek a magyar nemzeti érdekekkel. S ez látszólag lehűtötte a magyar-lengyel kapcsolatokat.

Tüntetés Ukrajna mellett Przemysl városában (Lengyelország), 2022. március 1-én (Omar Marques, forrás itt)

A varsói Nemzeti Stadionban (PGE Narodowy) idén először rendezték meg a Nemzeti Emlékezet Kongresszusát. Az első kicsit érdektelenül ható elnevezés azonban a történészek Mekkáját, a muzeológusok Kánaánját és a megcélzott fogyasztók Eldorádóját takarja. 

A lengyel emlékezetpolitika - természetesen más történelmi háttérrel, a magyarhoz képest kevesebb kérdéssel és jóval több és egyszerűbb válasszal - szinte ipari szinten működik. A Nemzeti Emlékezet Intézetének csaknem 2000 (igen, kétezer) munkatársa van, valamennyi vajdaságban helyi központtal. S ez még csak az egyik intézmény. Hogy csak egy másikat említsünk meg, ott van gdanski Szolidaritás Központ, mintegy 30 ezer négyzetméter alapterülettel. De említhetnénk a varsói Felkelés Múzeumát, a lengyel múzeumi boom egyik legnagyszerűbb eredményét. (Érdemes megjegyezni, hogy a lengyel múzeumi "robbanás" ősforrása, inspirálója nem más, mint a budapesti Terror Háza Múzeum).

Visszatérve a Nemzeti Emlékezet Intézetére, ennek vezetője a mindenkori kormány tagja miniszteri rangban, a mellérendelt különleges ügyészség főnöke pedig a legfőbb ügyész helyettese is egyben. A tudományos munka mellett folytatnak exhumálásokat, és nagy súlyt fektetnek az ismeretterjesztő munkára is. Ebben a szellemben rendezték meg a Nemzeti Emlékezet Kongresszusát, idén első alkalommal.

Kilátás a kongresszusnak otthont adó stadionból

Válasz Rajcsányi Gellért barátom írására.

Így 2043 tavaszán durva belegondolni: több mint húsz éve már annak, hogy Oroszország támadást indított Ukrajna ellen. Azóta sok víz lefolyt már a Volgán meg a Dnyeperen, de ami nem változott: a világban a történelem vérrel írott fejezetei ismétlődnek.

Emlékeznek még idősebb olvasóink? 2023 folyamán már úgy tűnt, hogy az ukrajnai háborút esetleg tűzszünettel lehet lezárni és valamiféle béketárgyalásokkal legalábbis elhúzni az időt addig, amíg mindenki belefárad a se-béke-se-háború feszültségébe.

Ukrajna, 2023 eleje (now.tufts.edu)

Wörnle János a magyar külügyminiszter-helyettese 1939. május 24-én a következő jelentést tette Orlowski lengyel nagykövettel folytatott megbeszéléséről: „Ami a lengyel-magyar viszonyt illeti, sajnálattal állapítja meg, hogy az a legutóbbi időben felesleges módon rosszabbodott. Erre nincsen szükség, mert Lengyelország teljesen érti súlyos helyzetünket és Beck külügyminiszter kerülni fog mindent, ami bennünket kompromittálhatna Németország szemében. A lengyelek nem bánják, ha egy esetleges konfliktus esetén semlegesek maradunk, sőt azt is teljesen megértik, ha ez a semlegesség Németország számára kedvező.”

Anélkül, hogy a jelen érvényű párhuzamokat hangsúlyoznánk, inkább arra szeretnék utalni, hogy valamennyien tudjuk, hogy hamarosan a magyar fél tettekkel bizonyította hűségét a lengyel-magyar barátság eszméjéhez. Sem német csapatokat, sem vonatokat nem engedett át területén a Lengyelország elleni támadáshoz, és a lengyel állam összeomlásakor 100 ezer katonai és polgári menekültet fogadott be.

Ez idáig köztudott. Volt azonban egy kezdeményezés, amely mintha teljesen elsüllyedt volna az idők mélyén.