Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Varjúsereg? Gondolatok Pócs Nándor könyvéről

„Fehérterroristából antifasiszta ellenálló” így szól a könyv első mondata. 1945 utáni világunkban, az antifasiszta Nagy Szövetség politikai, történeti és történetmesélési keretei között mai napig fejtörést okoz egy ilyen életút.

A „Hearts of Iron IV” című számítógépes stratégiai játékban nemcsak hadosztályokat mozgathatunk, vagy éppen az ipari termelést szabályozhatjuk, de foglalkoznunk kell az országunk politikai berendezkedésével is. A játék négyfajta pártot és berendezkedést ismer: fasiszta, kommunista, demokratikus és a „non-aligned”. A szó szerint „el-nem-kötelezettet” jelentő kifejezés ebben az esetben a „máshova be nem sorolható” címkét is kiérdemelhetné akár. Ebből is látszik, hogy a játék gyártói a jelenlegi fogalmi keretekből kiindulva nem tudtak mit kezdeni ezzel a jelenséggel, amit a második világháború „köde” maga alá temetett. Az 1936-ban induló játékban „non-aligned” rendszerrel kezd Portugália, Finnország, Ausztria és többek között Magyarország is. Míg a fasizmust a demagóg, a kommunizmust a forradalmár és a demokráciát a reformer nevű szereplő népszerűsítheti a játékban, a negyedik eszmeiséget néhol egy „konzervatív filozófus” máshol pedig egy „militarista-nacionalista” támogathatja. Bár a játék tervezői és gyártói valószínűleg soha nem hallottak Pócs Nándor hőséről, Kováts Tivadarról, ő valószínűleg az utóbbi kategóriába esne.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Kádár játékkatonái?

Játékbirodalom a budai Várban - de gyerekeknek vagy felnőtteknek?

"Kádár (játék)katonái?" címmel nyílt kiállítás a Budavári Történeti Múzeumban. Azt hiszem, kevés olyan történész lehet, akit nem hozna lázba a kézzelfoghatóan megelevenített történelem - így vagyok ezzel én is. A történelem szimulációjáról már korábban született sorozat itt a Huszárvágás blogon, azonban mégiscsak van különbség a számítógépen, csak elektronok formájában létező digitális világ és a realitás valódi tényei között. Én bizony a virtualitásnál jobban szeretem a kézzel fogható rögvalóságot.

Nem Kádáré 

Címkék:

Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Mi lett volna, ha... Ha november 4-e után mégis győz a forradalom?

1956-ra vonatkozó "mi lett volna, ha..." alternatív történeti valóságunkat körbejáró sorozatunk befejező része.

Nemrég háromrészes sorozatot indítottunk annak a felvetésnek a végig-gondolására, hogy milyen feltételek határozták meg 56-os forradalmunk sorsát – és milyen feltételek módosulása esetén győzhetettt volna a forradalom. Illetve, az arról való elmélkedésre, hogy hogyan győzhetett volna 56. A „mi lett volna, ha?” kérdésfelvetést sokan történelmietlennek, mások egyszerűen ábrándozásnak, ködevészetnek bélyegzik.

Nos, az egyik legnagyobb valaha is élt történész, Johan Huizinga a következőt mondta: „A történésznek mindig úgy kell tekintenie kutatása tárgyára, mintha az még egy lezáratlan történet lenne. Folyamatosan a múlt egy olyan pontjába kell helyeznie magát, amikor az ismert tényezők még számos különböző végeredményt tesznek lehetővé. Ha Szalamiszról beszél, akkor ezt úgy kell tennie, mintha a perzsák még győzhetnének.”

1956-os életkép (MTI)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Mi lett volna, ha 1956. október 31-én nem döntenek a szovjetek a beavatkozásról?

Mi lett volna, ha győz 1956? Sorozatunk második részében azt a forgatókönyvet vázoljuk, amelyben a szovjetek október 31-én nem döntenek a beavatkozásról.

Győzhetett volna-e a magyar forradalom 1956-ban? Mint az előző részben láttuk, a Szovjetunió vezetői a legbiztosabbnak – sőt, lényegében az egyetlen járható útnak – azt látták, ha beavatkoznak. Az Egyesült Államok vezetése pedig lelkesedését ugyan kifejezte, de érdemi támogatást nem nyújtott. A kommunista Kína pedig eleinte támogatta a különutas magyarországi kommunista diktatúra létrejöttét, majd meggondolták magukat és Kínából olyan értelmű utasítás érkezett Mao Ce-tungtól a Moszkvában tárgyaló Liu Sao-cse vezette küldöttséghez, hogy támogassák az „ellenforradalom” leverését. A mai napig kérdés, hogy a kínai „vonal” hogy vált kanyargóssá. Hiszen az még érthető, a szocializmust Moszkvától függetlenül építgető Kína egy független magyarországi kommunista kísérlettel a szovjetek orra alá is borsot törhetett volna, de vajon miért gondolták meg magukat éppen akkor? És ne felejtsük hogy ebben az időben a kínai elvtársak véleménye majdnem ugyanannyit nyomott a latban, mint az amerikai „imperialistáké”, csak éppen fordított előjellel.

Mostani gondolatkísérletünkben, „történelmi egyenletünkben” azonban csak az amerikai változót fogjuk átírni, hogy másik értéket vegyen fel. Lássuk tehát az amerikai hozzáállás legfőbb tényezőjét!

1956-os utcakép (MTI)