Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Pánik Moszkvában - a válság időszaka

1941. október 19-én eldőlt, hogy Sztálin uralma nem roggyan meg. Az is eldőlt, hogy Hitler nem fogja tudni megnyerni a háborút (arról persze még szó sem volt, hogy elveszítené.) Nyolcvan évvel ezelőtt a németek megnyerhették volna a háborút, pedig Moszkva még látótávolságban sem volt. A krízis napjairól röviden.

1941. júliusban Sztálin azt mondta Harry Hopkinsnak: Ha Moszkva elesik, fel kell adniuk a Volgától nyugatra minden területet. Moszkva jóval több volt, mint szimbolikus, vagy politikai központ. Az hagyján, hogy fontos ipari város volt, de ami ennél is lényegesebb, hogy közlekedési csomópont volt, csillagközpont, ahonnan sugarasan futottak szét a vasutak. Moszkva elfoglalása azt jelentette volna, hogy az északi területek és Ukrajna, Dél-Oroszország között megnehezül, ha ugyan el nem lehetetlenül a közlekedés.

Moszkva védelme (tervezet, 1941. augusztus 4.)


Szabó Ákos
Szabó Ákos

történész

A múltat eltörölni 2. rész

Az első részben a kommunista rendszer városépítészeti rombolásának hazai iskolapéldáit vettük górcső alá. Cikkünk második része a téma közép-európai, nemzetközi relációit vizsgálja, az egykori Csehszlovákiától kezdve, Lengyelországon és az NDK-án át egészen a Szovjetunióig.

A sorozat második részében képzeletbeli utazásunkat kezdjük a magyar turisták egyik legkedveltebb közép-európai desztinációjával, a csehországi Český Krumlovval. Az egykori szudétanémet kisváros Prága után a második legnépszerűbb város az évi több mint egy milliós látogatottságával, persze, csak ha nincs világjárvány. A csehek kiválóan építették fel az ékszerdoboz kisváros arculatát: helyi sörmárka (melynek paradoxona, hogy nem helyben főzik), kenutúrák a Moldván, „műrégi” szatócsbolt, panoptikum, és számtalan más érdekesség várja a nagyérdeműt. Sajnos, 2020-ra a város élvezhetetlen lett a mindenütt – szó szerint – hömpölygő turistaáradattól: kínaiak, spanyolok, németek, magyarok tömegével csodálják a gyönyörű városkát. Pedig nem is olyan rég még nem volt semmi látnivaló a településen.

Český Krumlov az 1980-as években (ziegler.blog.idnes.cz)