Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Hétszázan hetvenezer ellen - 500 évvel ezelőtt foglalta el a török Nándorfehérvárat

A politikai szerencsétlenkedés katonailag megnyerhető helyzeteket már számtalan alkalommal változtatott rettenetes vereségekké. Hogy csak a jelen kor nagy szuperhatalmára gondoljunk, ilyen volt Vietnám, s ilyen volt most Afganisztán. Sajnos ilyen esetek a magyar történelemben is előfordultak. Félezer évvel ezelőtt ezen a napon esett el Nándorfehérvár, az ország kulcsa.

1483-ban Mátyás király és Bajezid szultán békét – valójában fegyverszünetet – kötött egymással. A meghatározott időre szóló szerződéseket általában még a lejárat előtt megújították. A több évtizedre nyúló fegyverszünet a Magyar Királyság és a Török Birodalom között azonban nem jelentett valódi békét: a határ mentén a csetepaték folyamatosan zajlottak, s török bégek állandóan igyekeztek kisebb-nagyobb darabokat a magyar védelmi rendszerből kiharapni. Ne felejtsük el, hogy a török hűbéres „lovagok”, a szpáhik hírt-nevet és további vagyont úgy tudtak szerezni, ha a hűbérbirtokukra kiszabott létszámon túl további fegyvereseket állítottak ki. Ennek költségét az ellenséges terület kirablásából fedezték. S akkor még nem is beszéltünk a hadivállalkozó akindzsi-klánok pusztító tevékenységéről… Így a magyar Délvidék és Szlavónia állandóan pusztult. Hiába győztek egyszer, kétszer, háromszor a magyar végváriak a lesvetésekben, portyákon, párviadalokon, várvédelemben, negyedszer, ötödször és sokadszor is jött a török, és a valószínűségszámítás szerint előbb-utóbb övék lett a diadal. Néha nagyobb magyar ellentámadások tették helyre az egyensúlyt (ezeket még az öreg Kinizsi kezdte el, egészen Ó-Szerbia belsejébe hatolva), de ezek egyre ritkábbak lettek.

Nándorfehérvár ostroma egy kortárs német kiadványban
(Clemens Jäger: Ehrenspiegel des Hauses Österreich. Buch VII. Augsburg 1559)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

1956 nyara – Nándorfehérvár 500. évfordulója

„Kossuth-címer, déli harangszó, március 15.: jelképei ezek a nemzeti létében megújhodó magyar nemzetnek.” (Hétfői Hírlap 1956. október 29-én) Vajon Mindszenty bíboros 1956. november 3-i beszédében is megemlített 500 éves nándorfehérvári évforduló megünneplése azon a nyáron hozzájárult-e '56 szellemi előkészítéséhez? Vajon igaza volt-e Molnár Eriknek, aki a forradalom után azzal kárhoztatta a Rákosi-diktatúrát, hogy annak ideológiájában úgymond háttérbe szorult az osztályszemlélet a nemzeti függetlenség szempontjának túlhangsúlyozása miatt? Az ötszázadik évforduló felidézésével keressük a választ.

1956 nyarán Magyarországon furcsa, szinte várakozásteli hangulat uralkodott. Június utolsó napján Rákosi még éles támadást indított a Petőfi Kör, Nagy Imre és más pártellenzékiek ellen; ugyanakkor országszerte vitakörök alakultak, amelyeket nem a reformkommunista értelmiség határozott meg. Ilyen volt például a Vasvári Kör Szombathelyen; a József Attila Kör Szegeden; a Batsányi Kör Veszprémben és így tovább. Rákosi ámokfutását követően néhány napos szópárbaj bontakozott ki a belgrádi Borba napilap és a Szabad Nép között, majd utána rövidesen jött a derült égből a villámcsapás: Mikojan elvtárs, a nagy túlélő Budapestre érkezett, tarsolyában a Rákosinak szóló selyemzsinórral. Már másnap összeült a párt Központi Vezetősége, ahol meglepődve vették tudomásul Rákosi lemondását és még inkább meglepődtek azon, hogy a szűkebb klikk, a Politikai Bizottság Gerő Ernőt javasolta első titkárnak. Gerőt nem szerették elvtársai, azonban néhány kritikus hang után maga Mikojan emelkedett szólásra. Az összegyűlt elvtársak figyelmébe ajánlotta Gerőt, mire azonnal észbekaptak. Az egyik utána következő felszólaló ezt meg is fogalmazta: „bár én eredetileg ellene akartam szólni". Az ülésen Kádárt másodtitkárrá, vagyis pártvezető-helyettessé választották.

Domján József fametszet-sorozata (részlet, "Béke és Szabadság" illusztrált magazin, 1956. július 18.)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Mi lett volna, ha...? Ha nem győz Hunyadi Nándorfehérvárnál?

A nándorfehérvári csata történetét jól ismerjük. Közismert az a megállapítás is, hogy Hunyadi győzelme 70 évnyi haladékot adott Magyarországnak. De mi lett volna, ha nem győz a magyar haderő?

Az elmúlt 500 évünk történelme alapján általában amikor a „mi lett volna, ha?” kérdés felmerül, akkor az események jobb kimenetelét hiányoljuk. Vagyis azon gondolkozunk – ábrándozunk – hogy hol rontottuk el, hogy hol csinálhattuk volna jobban, vagy éppen hol esküdtek össze a körülmények ellenünk. Sokszor vagyunk elégedetlenek nagyjaink viselkedésével, vagy éppen úgy általában a magyarság összeteljesítményével. Hiszen, ahogyan mondani szokás, senki nem számít a spanyol inkvizícióra.

Pethő Balázs: Nándorfehérvár ostroma (Okostankönyv, nkp.hu)