A Huszárvágás blogon több ízben is írtam már az orosz állami emlékezetpolitikáról, vagyis a történelem kezeléséről. Legutóbb az új oroszországi középiskolai történelem-tankönyv kapcsán (itt és itt). Érdemes jelezni, hogy a többi tankönyvet valóban kivezetik hamarosan az oktatásból - erre utal a vonatkozó rendelet utolsó rubrikája (köszönöm Kolozsi Ádámnak, a G7 újságírójának, hogy erre felhívta a figyelmemet!), illetve néhány híradás is. Az egyikben például azt írják, hogy a 2024/25-ös tanévtől kezdiik el tömegesen használni majd az új tankönyvet, másutt pedig maga a miniszter beszél fokozatosságról. Egy újabb keltezésű hírben viszont már az áll, hogy az orosz iskolák szeptember 1-től egyetlen tankönyvre váltanak. Mivel azonban a többi tankönyv - a címük alapján feltételezve, hogy ugyanahhoz a kurzushoz tartoznak - közül néhány még rendelhető, nehéz lenne azt gondolni, hogy a kiadók feleslegesen árusítják. Másrészt, az ukrajnai front lőszer-ellátásával nehez boldoguló orosz adminisztrációval kapcsolatban ugyan nem lehet kizárni, hogy a július 21-i rendelet szerint bevezetett, és augusztus 7-én bemutatott új tankönyv szeptember 1-re valamennyi tanárhoz és diákhoz eljutott a hatalmas kiterjedésű országban - de ebben én egyelőre nem látok tisztán. Annyi bizonyos, hogy ha nem is most, hanem rövid időn belül az új tankönyv lesz a kizárólagosan használt oktatási alapmű a középiskolások számára.
A Szovjetunió-, majd Oroszország valamennyi háborújában életüket áldozó szovjet- és orosz katonák emlékműve Jekatyerinburgban, amely egykor Szverdlovszk néven a "csekisták városa" volt (2012, a szerző felvétele)
Körbefutott a sajtóban a hír, miszerint Oroszországban új történelemtankönyv jelent meg a középiskolások 3. évfolyama számára, s ebben a tankönyvben 1956-ról is szó esik. És valóban, a 130. oldalon olvasható, hogy az 1956-os magyarországi tüntetések célja a Varsói Szerződésből való kilépés volt, továbbá: „Sztálin személyi kultuszának kritikáját számos kelet-európai országban felhasználták a szovjetellenes erők. (…) A magyar válságot a nyugati titkosszolgálatok és az általuk támogatott belső ellenzék akciói katalizálták. A Szovjetunió csapatokat vezényelt Magyarországra, és segített a magyar hatóságoknak a tiltakozás elfojtásában.”
Az inkriminált tankönyv 1956-ról szóló oldal (G7)
Oliver Hirschbiegel 2004-es nagyszerű alkotása, a Bukás című film kitűnően mutatja be Hitler utolsó óráit, a berlini bunker rettenetes világát és a gonosz módon nagyszabású kísérlet voltaképpen pitiáner, groteszk, hellyel-közzel tragikomikus bukását. A berlini bunkerben tulajdonképpen a valósággal hadakoznak: nem létező hadosztályokat tologatnak ide-oda a térképen, ezer és ezer új repülőgépről delírálnak, kivégzéseket foganatosítanak, kitüntetéseket osztanak, és így tovább. S a legszörnyűbb, hogy mindenki hisz a másiknak, kétségeik csak egyszer törnek ki egy nagyszabású ivászatban. Bruno Ganz nagyszerűen alakítja a remegő kezű, hisztérikus monológokat önmagából fejhangon kiőrjöngő Führert.
Német katonai motorosok és szovjet tankok a Lengyelország lerohanása után tartott közös német-szovjet parádén Breszt Litovszkban 1939 szeptemberében (Bundesarchiv)
1698-ban Nagy Péter cár híres európai körútján volt, amikor Moszkvából vészjósló hírek érkeztek. A híres-neves, jelentős múlttal rendelkező sztrelecek katonai testülete fellázadt a cár ellen. A lázadók nem tudtak bevonulni Moszkvába, és felkelésüket véresen leverték. Több száz évvel később, egy másik országban, III. Viktor Emmánuel király megrettent a vérontás lehetőségétől és rávette miniszterelnökét, hogy mondjon le. Ezután a fascista squadristi vezetőjének, Benito Mussolininek adta át a kormányrudat.
Lássuk a két esetet!
Sztrelecek (Szergej Ivanov festménye, 1908)