Szabó Ákos
Szabó Ákos

történész

A Szentatya Magyarországon

Az 1991-es pápalátogatás a rendszerváltást követő évek talán legemelkedettebb pillanata volt, amikor több millió magyar hívő kapott hitbéli megerősítését, lelki feltöltődést a valaha volt egyik legkarizmatikusabb egyházfőtől. Szent István királyunk ünnepén II.János Pál pápára emlékezünk!

Rákosi Mátyás a katolikus egyházat "konkurrens vállalatnak" nevezte, Sztálin pedig azt kérdezte: hány hadosztálya van a pápának?

Nos, rövidesen kiderült, hogy az egyház az hidegháborús években jobban sáfárkodott a spiritualitás terén, mint a kommunista párt, és az is kiderült, hogy a pápának ugyan egy hadosztálya sincs, de anélkül is elboldogul - a szovjeteket viszonyt a fegyverkezési verseny vitte gazdasági csődbe. 1989-re a közép-európai csatlós államok egymás után szerezték vissza szuverenitásukat. Magyarországon ez egy roppant sűrű év volt a hazai, illetőleg a nemzetközi politikában. Nagy Imreék újratemetése, az Ellenzéki Kerekasztal megszületése, Kádár halála, a Páneurópai piknik, az MSZMP megszűnése, a temesvári forradalom, a máltai csúcstalálkozó, vagy épp a Dunagate-ügy mind-mind címlap volt a sajtóban.

II.János Pál a máriapócsi kegyhelyen (vasarnap.hu)