Egy ideje rendszeresen fellángol a vita a történelmi filmekről: mindenki bús-borongósan megállapítja, hogy kellenének jó magyar történelmi filmek, merthogy az milyen fontos az ifjúság (no meg a felnőttség) nemzettudatának egészséges fejlődése szempontjából – de még sincsenek! Egy-két fehér holló persze akad, de nagyon ritkán lépik át úgy a küszöböt, ahogyan azt a politizáló/filmszerető közönség elvárná. És ebből a szempontból mindegy, hogy mozifilmekről, vagy a helyüket lassan átvevő sorozatokról van-e szó – bár az utóbbiaknál tán még rosszabb a helyzet.

Az idősebbek még emlékeznek a Kádár-korszak kultúrpolitikájának ponyvaellenességére (kapcsolódva az „áru-e a kultúra” című totál értelmetlen korabeli polémiához). Arra viszont már legöregebbek sem emlékeznek, hogy a Horthy-korszakban miként likvidálta egyik napról a másikra a ponyvairodalmat az állami vezetés.