A Csepel és a Rába, ez a két klasszikus mély nyomot hagyott az emberek emlékezetében. A Facebookon mindkét márkának több tízezres rajongótábora van, amely önmagában is bizonyíték: az internet népe nem felejtette el sem a Csepelt, sem pedig a Rábát, a MARTA sajnos viszont kikopott a kollektív emlékezetből, amely két dologból következik. Egyrészt, a trianoni békediktátum a Magyar Királyságnál gazdaságilag (is) jóval elmaradottabb Romániának adta Aradot, így a gyár külföldre került, elveszett. Másrészt időben, „távolabb van” a MARTA a két másiknál (utóbbiak közül a Rábának jelenleg is van prosperáló üzemága), így az emlékezet, a filmszalag, a fényképezőgép jobban megőrizte az utóbbiak emlékét. Generációm fiúgyermekeinek csak a vágyakozás jutott egy működő, megvásárolható magyar autómárkáról, de sajnos nekünk ez a KGST szerkezete miatt nem adatott meg, maradt a buszgyártás és az Ikarus, amelyet 1990 sajnos magával sodort a rendszerváltás gazdasági kaszája.
Benz licensz alapján épített MARTA katonai teherautó az első világháború idejéből