Torockó a mai Románia Fehér megyéjében fekszik. A régi bányászvároska (inkább falu) szép házai, s a település felett magasodó Székelykő sziklamtömbje rengeteg turistát vonz ide - magyarokat és románokat is. A torockói házak a XVIII.-XIX. századból ittmaradt gyönyörű utcasorait csak néhány ide nem illő épület bontja meg. Ilyen például a rendőrőrs, a központban álló tömbház és ilyen a település kellős közepén elhelyezkedő román orthodox templom is. Utóbbi körül szovjet katonai temető van, két emlékművel az első világháborús és a második világháborús román hősi halottak részére. A település magyar katonahőseinek síremléke pedig az unitárius templom kertjében bújik meg.
Torockó első- és második világháborús hősi halottai a templomkertben felállított emlékoszlop két oldalára vannak felvésve
Vörösterror, fehérterror - minden történelem iránt érdeklődő ismeri ezeket a baljós kifejezéseket. A "fekete terror" fogalmát azonban még csak kevesen ismerik. Történetírásunk sajátsága, hogy közel egy évszázaddal a megtörtént események után talált elnevezést arra a cselekménysorozatra, amelyet az idegen megszállók a történelmi Magyarország felbomlásának idején követtek el a magyar állampolgárok rovására.
Román katonák Budapesten az Országház előtt (MTI)
Jancsó Benedek előző részben bemutatott életpálya-szakasza jószerivel a hiábavaló figyelmeztetések ideje volt. Az első világháború előtt senki nem akart a remények helyett a veszélyekkel foglalkozni. Arra a néhány magányos hangra, köztük Jancsó Benedek hangjára, amelyek a román irredenta mozgalom erejére hívták fel a figyelmet, szinte alig-alig figyelt a közvélemény és leginkább a közvéleményt meghatározó sajtó. Így következett be a bukás, s így következett be Erdély, a Partium, a fél Bánság és az úgynevezett trianoni országterület csaknem egészének román megszállása 1919 augusztusára. Ekkora csúfosan végetért az első magyarországi kommunista kísérlet.
A magyarországi Szovjet, vagyis a Tanácsköztársaság bukása után Jancsó Benedek ismét munkához látott.
Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.